Jácint

Ünnepi Nagyúr

2010.03.10. 07:24

Programkereső

Annak is kell örülni, ha a művész vágya nem rögtön teljesül – tipikus mondat Molnár Andrástól. Közvetlen és szerény, miközben hangján immár harminc éve kelnek életre hősök: szelídek és indulatosak egyaránt. A Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas tenoristája március 12-től újra felölti Bánk bán nagyúri jelmezét.

- Hányadszor is?

- Sosem számoltam. Sokszor, sokfelé. Produkciók közül legalább négy különbözőre emlékszem.

- A darabbal mikor találkoztál először?

- Nagyon fiatal lehettem, és azt hiszem, nem is csak a Wagner-szerepek, hanem a Bánk miatt is lettem végül énekes. Simándyval is láttam, de például Joviczky József alakítása ugyanúgy emlékezetes számomra. Én viszonylag későn, 1993-ban kaptam meg a szerepet, de nem bánom, hogy így alakult, bár rég vágytam már rá.

- Hogyhogy nem bánod?

- Néha annak is örülni kell, ha az ember vágya nem teljesül. Bánk szólama ravasz: az első felvonás áriája tőről metszett, lírai mű ("Melinda! Melinda!"), a másodikban pedig drámai erő kell, s a híres és nehéz felvonáskezdetet ("Hazám, hazám...") követi két erőteljes duett. Meg kell tanulni az erő beosztását, és mindkét éneklési módra késznek kell - még és már - lenni.

Molnár András - Bánk bán
Molnár András - Bánk bán

- Vidnyánszky Attiláék most az ős-Bánkot játsszák. Te is találkoztál az eredetivel?

- Úgy emlékszem, amikor lemezre vettük, mi is az eredeti kottából dolgoztunk.

- Tele archaikus Egressy Béni-szöveggel, kinyitott húzásokkal, előre-hátra pakolt zenei egységekkel?

- Bánk esetében nem sok különbség rémlik. Voltak számomra új - valójában nagyon is régi - szövegek, de inkább a többiek szólamát kellett alaposan áttanulni.

- Bocsánatos bűn, ha Bánk megismétli slágeráriáját?

- Én igen ritkán engedem meg magamnak ezt.

- Nagy lelki teher? Mert a nézők nyilván még komorabb, patetikusabb és harsogóbb előadást várnak, miközben a torok már fáradtabb lehet...

- A fáradtság számomra nem itt jelentkezik, hanem az áriát követő, az előbb is emlegetett duettek, a Tiborc- és a Melinda-kettős jár a fejemben. S ha véletlenül mégis beadom a derekam, igyekszem „koncertszerűen", a darabból kilépve újrázni. „Úgyis minden arra kíváncsi, ami a végén jön: a magas B-re" - ahogy Melis György szokta mondogatni.

- Melis utolsó Bánkja te voltál - mindössze néhány esztendővel a 87. évében bekövetkezett halála előtt -, és nagy kettősötök után, ahogy pózban maradtok, és Melis ráborul a kezedre, látni a videofelvételen, hogy szeretetteljesen szólsz hozzá. Mit mondhattál abban az ünnepi pillanatban?

- Fogalmam sincs, de egyébként is a taps alatti motyogás inkább rá volt jellemző. Nyuszi bácsi a maga szarkasztikus stílusában tette a megjegyzéseket, például: "na, már megint sok a rokon!"

- Eszedbe jut még ő, ha másik Tiborcra nézel?

- Nem, viszont ha rá gondolok, a Varázsfuvola Öreg papjaként látom. Első főszerepem, Tamino köt hozzá.

- Melyik számodra a Bánk bán kulcsmozzanata? Vagy amelyet a legjobban szeretsz?

- Mindkét válaszom a királynégyilkosság jelenete lenne. Természetesen nem a brutalitása miatt, hanem a benne rejlő feszültség okán. Ha kifogjuk egymást a partnernővel, felizzik a levegő, értelmet nyer Bánk addigi habozása. Egyszer Kristóf fiam elhozta a német főnöke vendégét, aki szünetben nem értette, mit nyavalyog folyton ez a bán ahelyett, hogy cselekedne...

- Aki tehát hű lenne királyához, bízna az idegen Gertrudisban és merániaiban, továbbá a haza sorsa mögé rendelné magánérdekét, s ezekkel mérlegel, az tutyi-mutyinak tűnne?!

- Nekem ugyan nem, de elsőre lehet akár ilyen olvasata is. De ha már a németeknél tartunk: Erkel Ferenc is onnan származik, és mégis milyen csodálatos művekkel, nemzeti operákkal ajándékozott meg minket, magyarokat!

- Szíved szerint hányszor játszatnád a Bánkot? Sokszor, mert az alapműveket sulykolni kell, de legalábbis mindenkihez eljuttatni, vagy épp ellenkezőleg: keveset, és csak a legjobb szereposztásban, mert tisztelni kell, és nem elkoptatni a remekeket?

- A Bánk bán hozzátartozik a márciusi ünnephez, szinte azért is íródott (az 1848-as pesti forradalom estéjén Katona művét, a későbbi opera alapjául szolgáló drámát adták elő - újabb kutatások szerint csak nekikezdtek előadni - a Nemzeti Színházban). Ma is kibír az Operaházban három-négy estét, viszont vidékre is el kellene vinni. Az pedig igazi fokmérő, ha ifjúsági előadáson énekeljük a darabot. Sajnos, itt inkább a múlt idő volna indokolt, mert az Erkel Színház fura zárva tartása azokat a klasszikus, tömött diákelőadásokat megszüntette.

- Szép ajándék az Erkel-évre... De vissza Bánkhoz. Úgy képzeljünk el, hogy hiába énekelted - szó szerint - számtalanszor, most a napokban is elmélyedsz a zongorakivonatban?

- Csak amióta van kottám... Tényleg, egyszer valahová elkeveredett, és képtelen voltam saját, új példányt beszerezni. Már egy éve feliratkoztam a Rózsavölgyi várólistájára, mikor szólt az antikvárius, hogy beadtak egyet. Azóta megint lenne mit lapozgatni, bár egészen őszintén: amit az ember oda-vissza tud, azt már nemigen nézegeti. Viszont a próbákhoz ragaszkodom, a színpad és a zenei megvalósítás többszereplős játék.

- És az énekórák is máig tartanak Kaposy Margittal?

- Megyek néha, de jobbára már csak beszélgetünk. Évtizedek teltek el, az énekesnek önmagát kell megtanulnia használni. És azt is, mire mikor kell vigyázni. Imént érintettük az ifjúsági előadásokat: ott például a generál pauzákra. Amikor Gertrudis meghal Bánk kezétől, a partitúra szerint nagy csend áll be, és prózában mondja a Nagyúr: "Vége. Volt - nincs." Ha nem vagyok résen, még beletapsolnak, így aztán igyekeznem kell. Hát még ha énekesként tudsz csendben tartani ezer fiatalt... Akkor van jó napod, s leszel igazi Nagyúr.