Ábrahám

A csúcsszubrett

2010.04.30. 09:20

Programkereső

Oszvald Marika szerepekről, energiákról, a Madame Pompadour rapelő dominájáról és "természetesen" a cigánykerekezésről. INTERJÚ

Oszvald Marika
Oszvald Marika

- Kicsit meglepő volt, de örömteli, hogy játszott Sándor Pál Noé bárkája című filmjében pár évvel ezelőtt.

- Magam is meglepődtem, amikor felhívott Sándor Pál, hogy volna ez a szerep. Nem is igazán értettem, hogyan jutottam eszébe, de nagyon jólesett, és élveztem a forgatást.

- Nem maradt ki abból az alakításából sem a cigánykerék. Szokott a magánéletében is olyan kedve támadni, hogy elfogja a cigánykerekezhetnék?

- Gyerekkorom emlékezetes története, hogy egyszer cigánykerekezve mentem el az Operaház előtt. Ma már ilyen nem jutna eszembe, de amúgy a privát jókedvemben sem áll távol tőlem az operett. Előfordul, hogy a konyhában, palacsintasütés közben a számaimat énekelem, a Délibábos Hortobágyot és hasonlókat. Valaha az operairodalom remekei is része voltak a magánrepertoáromnak: minden szerep, amiben énekes édesapám a gyerekkoromban fellépett. Anyukám is énekesnő-színésznő volt, úgyhogy én soha nem is gondoltam másra, mint hogy énekesnő, színésznő leszek. Látták a szüleim, hogy van bennem tehetség, képesség, de rögtön felvilágosítottak arról is, mennyi minden másra is szükség lesz, milyen összetett feladat megfelelni színészként. Szorgalom, tolerancia, ne legyen az ember sértődékeny, irigy és folytathatnám tovább. Felhívták a figyelmemet arra is, hogy ez a pálya boldogtalanságot szülhet. Apu előre látta az egész karrieremet, évtizedekre előre. Azt mondta: a cigánykerekezést negyvenéves koromig nem szabad abbahagynom. Hát ezt már alaposan túlteljesítettem.

- Sosem érezte, hogy szeretne mást csinálni?

- Nem. Ez a szerepköröm, és sosem gondoltam olyasmit, hogy mondjuk Lady Macbethként megváltanám a világot. Ha valaki épp ezt a feladatot akarná rám bízni, megpróbálnám persze, de vágyni nem vágytam rá soha. Nem vagyok meg nem értett zseni, nincsen hiányérzetem. Ami belőlem játékban kikívánkozik, azt mind bele tudom szorítani a szerepeimbe.

- Mi a titka annak, hogy ez ilyen régóta ilyen jól megy, s láthatólag nem fogy sem a kedve, sem az energiája?

- Talán az, hogy szeretem csinálni. A fiatal kollégák bizonyára korszerűbbek, ők a saját korosztályuknak megfelelő modorban, hanglejtésben beszélnek, énekelnek, poentíroznak, és ez ugyanaz a modor, amit a fiatal közönség is használ, ismer. Én úgy fordítottam le a korszerűséget, hogy az a jó, ha az ember magát adja. És azt tapasztalom, hogy ha a magam számára őszinte vagyok a szerepben, akkor a közönség számára is az leszek. Akkor is, ha a publikum csupa ifjú nézőből áll. Persze fizikailag egyre kevésbé könnyű teljesíteni a feladataimat - minden bajom volt már: térdeim műtve, inaim szakadva, ízületeim kifordulva -, úgyhogy új táncos kunsztokat már nem is igen szeretnék megtanulni. Beérem azzal, ha a meglévőket végrehajtom. Szerencsére minden adott: jó szerepek, amelyeket itt-ott már átírnak nekem korosabb figurára, táncos karakterkomikára. Rossz partnerrel még soha életemben nem akadt dolgom, és kedvemre való rendezőkkel is gyakran összekerülök. Olyannal, aki kihozni akar belőlem valamit, amiről magam sem hittem volna, hogy megvan bennem, és aztán lám, sikerül. Ilyen volt például Vámos László, Seregi László, vagy Verebes István a Mágnás Miskában, vagy Böhm György a Csókos asszonynál, amikor az instrukcióival felszabadította bennem az "állatot", vagy Kerényi Miklós Gábor A Bajadérban, ahogy azt akarta, hogy nyers legyek.

- Előfordul, hogy veszekszik valakivel a színházban?

- Néha a koreográfusokkal. Meg a varrodában. De attól még imádjuk egymást! A koreográfusokkal szemben olykor erőszakosnak bizonyulok, és teljesen hiányzik belőlem a diplomáciai érzék. De most például odavagyok Lőcsei Jenőért, akivel a Madame Pompadourban dolgozunk. Színészcentrikus, kreatív, és mint egy igazi táncpedagógus, egyszerűen rávezeti az embert, hogy melyik mozdulatot miért, hogyan kell csinálni. Ráadásul egy valóságos poéngyáros. És minden ötlete a szituációból fakad, hogy a tánc ki is fejezzen valamit. Amikor már a hős nem tud mit mondani, nem tud mit énekelni, akkor perdül táncra.

- Szolgál újdonsággal a Madame Pompadour-beli szubrettszerep?

- De még mennyire! Rapelni is fogok, ha a bemutatóig ki nem húzzák. Majdhogynem dominát játszom, ostorral a kezemben, és imádom, hogy odasózhatok.