Katalin

Díjeső a Lehár Operett Énekversenyen

2010.05.14. 07:51

Programkereső

A révkormáromi döntővel és a budapesti gálaműsorral fejeződött be a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny, amelynek három magyar díjazottja is volt, mindannyian rendszeresen láthatók a Budapesti Operettszínház előadásaiban

Hét ország, több száz jelentkező és hat elődöntő. Így kezdődött a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny 2010 elején, melynek szervezésébe most először a Budapesti Operettszínház, s a teljes Európai Zenés Színházi Unió bekapcsolódott. Prágában, Pozsonyban, Bukarestben, Szentpéterváron, Kolozsváron és Budapesten, az Operettszínházban zajlottak az első fordulók, mindenhol szakértő zsűri válogatta ki a legjobbakat három kategóriában. Lengyel- és Oroszország, Románia, Szlovákia, Cseh- és Magyarország, valamint Ausztria legjobbjai 2010. május 7-9-én mérték össze tudásukat a szlovákiai Komáromban, a komponista szülővárosában.

Az énekversenyre primadonna szóló, bonviván szóló és a "műkorcsolyából kölcsönzött" páros, szubrett-buffó kategóriában lehetett jelentkezni. A péntek-szombati középdöntőt, majd a vasárnapi döntőt nemzetközi zsűri felügyelte és értékelte, melynek tagja volt elnökként Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kossuth-díjas rendező; Yuri Schwarzkopf, a Szentpétervári Zenés Komédia Színház igazgatója; Selmeczi György, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés tanszékének vezetője; Adam Novak, a prágai Karlín Zenés Színház dramaturgja; Dagmar Livorova, a Pozsonyi Konzervatórium opera- és koncertének szakának professzora; Eva Slaninková, zenetudós és zenei menedzser; valamint Wolfgang Schaller, a Drezdai Operettszínház intendánsa.

8-án délutánra hozta meg döntését a grémium, mely hat primadonnát, hat bonvivánt és három szubrett-táncos komikus párost talált érdemesnek arra, hogy a döntőbe jusson. A végső megmérettetés programját az előre leadott anyagok alapján a zsűri elnöke a versenyzőkkel közösen állította össze. A művészek ezt követően azonnal korrepetícióra indultak, hiszen például itt és ekkor derült ki, melyik primadonnának melyik bonviván lesz a párja, a döntőben ugyanis egy operett-duettet is be kellett mutatniuk.

A vasárnap esti finálét a Komáromi Városi Művelődési Központban a Budapesti Operettszínház Zenekara kísérte Makláry László főzeneigazgató dirigálásában. A versenyzők két-két számot, a primadonnák és bonvivánok a duett mellett egy-egy szólót mutattak be, a párosok ugyancsak két művet énekeltek-táncoltak. Ezek között természetesen rengeteg volt a verseny névadójának szerzeménye, de Johann Strauss és Kálmán Imre dallamai is felcsendültek.

A kétrészes program után a nemzetközi zsűri döntéshozatalra vonult vissza, s a közönség is szavazhatott. Az ünnepélyes eredményhirdetésen derült ki, hogy a primadonna kategóriában második a Budapesti Operettszínház fiatal sztárja, a Bál a Savoyban Madeleinje, Bordás Barbara, az első pedig a lengyel származású, egyébként a Szentpétervári Zenés Komédia Szjnházban fellépő Katarzyna Mackiewich lett. A szubrett-buffó kettősök között az ezüstérmet a döntő egyetlen magyar páros résztvevője, az ugyancsak a Nagymező utcában látható Ábrahám Gabi és Kerényi Miklós Máté érdemelte ki, míg az aranyérem az orosz Tamara Kotova-Vlagyimir Jaros kettősé lett. A bonviván kategóriában második helyen az ugyancsak pétervári tenorista, Alexander Trofimov végzett, aki már a Budapesti Operettszínházban is látható volt Radjami szerepében, A Bajadérban. A legjobb bonviván, s egyben a közönségdíjas a Magyar Állami Operaházban és az Operettben is látható Boncsér Gergely lett. De a 18 versenyző közül senki nem tért haza üres kézzel, a zsűri rengeteg értékes tárgyi jutalmat osztott szét, illetve a Budapesti Operettszínház különdíja, egy-egy fellépési lehetőség, a szlovák Andrea Čajováé, s a magyar Sipos Mariannáé lett.

A döntősök május 10-én az Operett nagyszabású gálaműsorában is felléptek, mégpedig magyar operett- és musicalsztárokkal közösen. Oszvald Marika, Geszthy Veronika, Faragó András, Peller Károly, Szinetár Dóra, Janza Kata, Nádasi Veronika, Bereczki Zoltán, Szabó P. Szilveszter, Mészáros Árpád Zsolt és Szabó Dávid működött közre a műsorban, melyet Peller Anna és Kembe Sorel vezetett.

Boncsér Gergely, Kszenyija Rigojeva - Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny
Boncsér Gergely, Kszenyija Rigojeva - Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny

A Giuditta, A víg özvegy, A Bajadér, a Cárevics, A mosoly országa, a Paganini, a Cigányprímás című Lehár-művek és Kálmán, valamint Strauss melódiái mellett a szabadkai születésű, Grammy-díjas magyar zeneszerző, Lévay Szilveszter slágerei csendültek fel. A gála végén Kerényi Miklós Gábor, aki egyben az est szerkesztő-rendezője is volt, bejelentette, hogy a Budapesti Operettszínház mostantól minden évben rendez egy rangos megmérettetést. 2011-ben a Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyt, 2012-ben pedig a Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenyt - az eseményeket a két komponista szülővárosának, Szabadka és Siófok polgármestere is támogatásáról biztosította. 2013-ban pedig újra Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny lesz, az Európai Zenés Színházi Unió, a Budapesti Operettszínház, valamint a Komáromi Városi Művelődési Központ közös szervezésében.