Jusztina

Tovább tart a kiútkeresés

2010.05.20. 00:37

Programkereső

Kovács János, az Operaház első karmestere zsúfolt évadot zár. A dalszínház honlapja szerint eddig huszonhétszer állt a karmesteri pulpituson, hátra van még A nürnbergi mesterdalnokok három előadása.

A Bánk bán első felvonását dirigálta tavaly ősszel a jubileumi operagálán, valamint Erkel Ferenc születésének bicentenáriumi évében kétszer szólaltatta meg a Budapesti Filharmóniai Társaság élén a Dózsa György keresztmetszetét. Ezen kívül volt még két filharmóniai koncertje is, melyen Mahler I. (Titán-) szimfóniáját dirigálta.

- Az Erkel-opera előadásait megelőző két napon volt A rózsalovag kettős premierje. Ezt a négy napot nagyon nehéz volt lelkileg és fizikailag is végigcsinálni. A Strauss-darab próbafolyamata amúgy is megterhelő volt, nemcsak a darab nehézsége miatt, hanem egyéb problémákkal is meg kellett küzdenünk. Megítélésem szerint nem kis gondot jelentett a szereplőknek, hogy a március 20-i premier előtt kevesebb felkészülési időt kaptak, mint azt a darab nehézsége megkívánja. Ochs báró nagy szerepére például általában két év alatt tudnak igazán jól felkészülni az énekesek. Gábor Géza egy jó ideig mindkét szereposztásban próbált, nem is csoda, hogy a főpróba után kimerült. Ezért énekelt szükségmegoldásként az időközben a másodszereposztásra meghívott fiatal német basszista, Lars Woldt mindkét premieren. De volt olyan művész is, aki a próbafolyamat kezdetére, amikor a lett rendező megérkezett, nem készült el teljesen a szerepével. Sokat jelentett viszont, hogy az előadásokra Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője koncertmesterként beült a zenekarba, kiváló szólampróbákat tartott, elmondhatatlan nagy segítséget jelentett jelenléte Soltész Ágnessel együtt.

Kovács János
Kovács János

- A másodpremier után következett a Dózsa György két előadása, négy nap alatt négy fellépés, két premier. Hogy bírta?

- Nehezen. A rózsalovagot bírtam, annak ellenére, hogy szörnyű lelki tehertételt jelentettek az előzmények. Nálunk az időfaktor miatt nagyon nehéz egy olyan premier létrehozása, amelynek a díszlete nem egyszerű. A rózsalovag játszási ideje pont belefér egy négyórás próbába úgy, hogy kiadtuk a húsz- és tízperces szüneteket. Akkor én nem tudok megállni, a stábnak viszont szüksége van arra, hogy végigmenjünk a darabon, mert a szólisták is így tudják beosztani az erejüket, mert megtapasztalják, milyen egyfolytában végigcsinálni az egész művet. Szinte alig tarthattunk színpadi zenekari próbát. Az egyetlen javítási lehetőségünk az volt, hogy műsorváltozás okán nem Bartók táncjátékát mutattuk be, hanem a Dohnányi Változatok egy gyermekdalra című művére koreografált balettet játszottuk. A Dózsa György nem jött volna létre Oberfrank Géza karnagy úr segítsége nélkül: ő állította össze a keresztmetszetet, a próbákon végig jelen volt, instrukciói sokat jelentettek. Nekem a zenekar betanítása és a próbák összehozása jutott.

- Második premierje, még tavaly decemberben, a Varázsfuvola volt. Milyennek tartja a Vígszínház akusztikáját?

 Új játszóhelyünknek nem rosszabb az akusztikája, mint az Operáé, amit viszont az 1984-es rekonstrukció alkalmával tönkretettek. A Vígszínház egyébként nem par excellance operajátszó hely. Sok kísérletezésre lett volna szükség, de erre nem állt kellő idő a rendelkezésünkre. Nem igazán kielégítő a zenekari hangzás, pedig igen jól játsszák a dalművet muzsikusaink. Két szempontból azonban nagyon hasznos volt ez a premier. Az Operaháznak adódott egy újabb játszóhelye, mert az a huszonnégy előadás többletelfoglaltságot jelentett a közreműködők számára, illetve a rendező, Marton László révén hatásos környezetbe került az előadás. A mi szempontunkból annyi nehézséget jelent csak, hogy a Mozart-operát ott négyes turnusokban, egymást követő napokon adhatjuk elő, ami rengeteg egyeztetési nehézséggel jár, mert váltani kell a szereposztásokat. Márpedig egy előadásnak az tesz jót, ha négy előadást, két-három napos megszakításokkal ugyanaz a gárda játssza. A Varázsfuvola nagy létszámú együttest igényel, ezért a próbák egyeztetése szinte lehetetlen. Vezénylés közben egyébként jól érzem magam az előadásban.

- Az elmúlt évad végén tanította be és vezényelte A szicíliai vecsernyét, amit idén már nem ön dirigál. A jövő évadban Dénes István dirigálja a Rózsalovagot, Hamar Zsolt pedig a Fideliót. A korábbiakban - és ezt nagyon jónak tartottam - általában egy-két karmester felügyelt egy-egy dalművet. Mi indokolta a koncepcióváltást?

A már korábban kialakult koncepció nem változott: célszerű, ha egy darabot egy karmester gondoz. Sajnálatos módon pillanatnyilag csak egy játszóhelyünk van, így természetesen a repertoárt is csökkentenünk kellett. Ezért tudunk egy dalművet évadonként átlagban négy-nyolc alkalommal műsorra tűzni. Jövőre is ezt a szisztémát követjük. Az „egy darab - egy karmester" rendszer pozitívuma a zenekar szempontjából az, hogy csak egy dirigens elvárásait kell teljesítenie, ezáltal egyöntetűbb a játék. Az előadásokat rendszerint két szereposztásban csináljuk, és általában a zenekarban is váltás történik, így ha bárki valamilyen oknál fogva kiesik, van helyettese, aki gond nélkül beállítható, mert párhuzamosan próbált, és tudja szólamát. Ez viszont egyszerre előny a rugalmasság miatt, és hátrány a hangzás tekintetében. Visszatérve a kérdésére, az idei évadra sok feladatot kaptam, ezért dirigálja a Vecsernyét Kesselyák Gergely, aki nem hiszem, hogy ezért sírna, mivel véleményem szerint nagyon illik egyéniségéhez a darab. A következő évad elején mutatjuk be Boito Mefistofele című operáját, ezzel szinte egy időben lesz ismét műsoron A rózsalovag, ezért azt Dénes Pista kollegám viszi tovább. Az, hogy ezektől, a számomra is igen kedves daraboktól most megválok, nem jelenti azt, hogy soha életemben nem dirigálom többé őket. Nem bánnám, ha mondjuk a hat Rózsalovagot megoszthatnám kollegámmal. Azt tartanám jónak, ha az ember minél szélesebb repertoárt dirigálhatna. Nagyon jót tesz a karmester zenei létezésének, ha egyik nap például Bohéméletet, két nap múlva Otellót, három nap múlva mondjuk, egy Nürnbergit dirigálok. Itt most nem a számokon van a hangsúly. De azt nagyon nehezen viselném, ha a Mefistofelét nyolcszor egymásután kellene vezényelnem. Szerencsére két terminusba van osztva a darab.

- A Májusünnep utolsó produkciója, a Don Carlos előtt beszélgetünk. Mit jelent az Operaháznak ez a fesztivál?

- Az ötletgazda Fischer Ádám karnagy úr, aki nemzetközi ismertsége révén jelentős mértékben kivette a részét a szervezőmunkában is, mellette Bátor Tamás kapcsolatai is sokat jelentettek. Nagyon sokan, erejüket megfeszítve dolgoztak ennek megvalósulásában, ráadásul Ioan Holender úr, a bécsi operaháznak az évad végén leköszönő intendánsának támogatására is számíthattunk. Jómagam idén az Elektra két előadását vezényeltem, a többiről így nem tudok véleményt mondani. Az alapvető cél az, hogy a Magyar Állami Operaház külföldi vendégművészek meghívásával bekapcsolódjon a nemzetközi operaélet vérkeringésébe.

- Összességében hogyan értékeli a hamarosan befejeződő évadot?

- Most nem első karmesterként, hanem a színház egyik tagjaként, egyes szám első személyben beszélek. Az Operaház egészen addig nem kerülhet jobb helyzetbe, amíg alkalmatlan költségvetéssel dolgozik, illetve amíg nincs még egy játszóhelye. Addig nem is tudunk akkora repertoárt vinni, amennyi kötelességünk lenne, olyan darabokkal, amelyek nélkülözhetetlenek az általános műveltség szempontjából. Most csak kiútkeresés zajlik, hogyan lehetne ébren tartani a műfajt, ez azonban egyelőre reménytelennek látszik. Legelőször a megfelelő anyagi kondíciók, és egy második stabil játszóhely biztosítását tartom a legfontosabbnak.