Eufrozina, Kende

Ottóra és Cassióra várva

2010.05.30. 00:00

Programkereső

Boncsér Gergely Puccini Bohéméletének tenor főszerepében aratott nagy sikert Szegeden, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon pedig a Dózsa Györgyben Bornemisszát énekelte figyelemreméltó hangi adottságokkal. Jelenleg a Mefistofele szeptemberi premierjére készül.

Boncsér Gergely
Boncsér Gergely

- A minap a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny bonviván kategóriájában első díjat szerzett, egyben közönségdíjas is lett. Ez mennyiben nyit új távlatokat?

- Talán új távlatokat is nyithat, de sokkal inkább eddigi munkám visszaigazolásának tartom ez az eredményt. A közönségdíjnak örülök elsősorban. Az operett műfaja amúgy is a közönségszórakoztatás, s a tőlük kapott elismerés megnyugtató visszajelzés arra, hogy jó úton járok.

- De kezdjük az elején, hiszen alig tudunk önről valamit. Hogyan került kapcsolatba a zenével, az énekléssel?

- A családunkban senki sem foglalkozott a zenével. Talán a dédnagyapám volt az, aki profi szinten hegedült. Életem nagy részét az édesanyámmal töltöttem, ő nem gondolt arra, hogy zenei pályára adjon. A zeneiskola így kimaradt az életemből, sokkal inkább a sport foglalkoztatott, hét évig kézilabdáztam. Az érettségi évében jött a fordulat, amikor a középiskolám énekkarának égetően szüksége volt fiúkra. A kórusvezető egyik alkalommal, a hetedik óra kicsengetése után beterelt minket a próbaterembe, és ott derült ki, hogy motoszkál bennem valami. Ezután csupán hobbiból, heti egy alkalommal magántanárhoz kezdtem járni. De hogy mennyire nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, éretté válásom után jelentkeztem a Miskolci Műszaki Egyetem Földtudományi Karára, ahol el is kezdtem tanulmányaimat. Igaz, mindössze két hónapig jártam oda. A rokonok noszogatni kezdtek: jó kiállásom és hangom van, jelentkezzem a színházba statisztának, és akkor lesz egy kis mellékesem is.

- Nem volt rossz ötlet.

- Egyáltalán. Erre a bizonyíték az, hogy a meghallgatás után felajánlottak egy énekkari állást. Ez azért is volt furcsa, mert én egy egyszerű kis dalocskával jelentkeztem, ahol az F-et még alig bírtam énekelni, ennek ellenére az ottani zeneigazgató, Bartal László, aki azóta már itt, a Házban is karmester és korrepetitor, meglátta bennem a jövőt, és végül az ő hathatós közbenjárására kerültem be a kórusba. Isten segítő kezét láttam a dologban, mert nekem semmilyen zenei előéletem nem volt addig. Tulajdonképpen ezért is mondtam igent az állásra az egyetemmel szemben.

- Egyből a mélyvízbe. Tudott már kottát olvasni?

- Á, dehogy, és még ma sem tudok igazán. Ennek a korrepetitorom és a tanárom issza meg a levét, sajnos. De igyekszem bepótolni lemaradásomat.

- Hogyan tanulja szerepeit?

- Hallás után, meg természetesen a próbaszobában. Azóta már van egy kis közöm a kottához is, de blattolni még nem tudnék. A hallás után tanulás egyik előnye, hogy nem tudnék színpadra lépni úgy, hogy ne legyen mögötte olyan szintű felkészültség, ami tényleg arra késztette a szervezetemet, a reflexemet, hogy az valóban „beüljön". Muszáj annyit gyakorolnom, hogy a szerep valóban az enyém legyen. Nagyon hosszú a felkészülési folyamat, de azt gondolom, biztos tudás van emögött.

- Mennyit gyakorol egy nap?

- Igazi gyakorlásra ma már nincs időm. Az éppen aktuális szerepemben igyekszem kipróbálni a technikai dolgokat, és a hiányosságokat pótolni. Ha van egy rendelkező próba, természetesen énekelek, még ha olykor markírozok is, és itt is lehetőség nyílik a technikai problémák kiküszöbölésére. Amennyiben akad egy kis szabadidő, azt kihasználom, visszanyúlok akár régi dolgokhoz, vagy Mozarthoz, aki nagyon jó tanítómester

- Mozart illik a hangjához?

- Ezt nem tudom... Inkább várnék vele még egy kicsit. Most, huszonhat évesen korainak tűnik, még biztos fog változni a hangom, de Mozartot kihagyni semmiképpen sem szabad. Éneklése technikai biztonságot, pontosságot igényel, és ha az ember elhagyja, akkor akár Pucciniben vagy Verdiben hajlamos „elkopni". Ha nem is vagyok még birtokában Taminónak vagy Don Ottaviónak, keresem a lehetőséget, hogy egy-egy koncerteken elénekelhessem az áriákat.

- Miskolcon kisebb szerepeket énekelt. Hogyan került fel az Operaházba?

- Világossá vált előttem, hogy Miskolcon nincs jövőm, nem láttam lehetőségét a további fejlődésemnek. Tájékozódni kezdtem, hogyan kerülhetnék közelebb a tűzhöz. Első lépcső volt a 2008-as Interoperett, ahol Donizetti Az ezred lánya című operájának tenoráriáját énekeltem.

- Nagy sikert aratott.

- A siker annak szólt, hogy valaki feltűnt, és Az ezred lányát énekelt. Úgy gondolom, az itteni teljesítményemnek köszönhetem az operaházi meghallgatásomat, és azt, hogy elnyertem az Operabarátok kétéves ösztöndíját. Misura Zsuzsa művésznő ajánlott Szinetár Miklósnak, és valószínűleg Kovalik Balázs is emlékezett rám, ő rendezte Miskolcon az Anyegint, ahol az énekkarban láthatott.

- Az első két évad kisebb szerepei után jövőre már nagyobb fajsúlyúakra kérték fel, Ottót énekli a Bánk bán eredeti változatának bemutatóján és Cassiót az Otellóban. Melyik tűnik testhezállóbbnak?

- Mindkét szerepnek nagyon örülök. Ottó nehéz szólam, új lehetőség, hogy megint léphessek egyet a szamárlétrán, és nyilván Cassio is ezt a célt szolgálja.

- Az Otellót olaszul játsszák, mennyire bírja a nyelvet?

- Nem tanultam soha a nyelvet, de nyilván ragadt már rám valami azóta, hogy túlvagyok a szegedi Bohéméleten, az itteni kisebb olasz szerepeken, és folyamatosan jönnek az újak. Mindig fordítom, értelmezem a szövegeket. A kiejtésem talán már javult, és a szakma jóvoltából remélem, mielőbb elsajátítom majd az olasz nyelvet.

- Rodolfo szerepében szép sikere volt Szegeden.

-A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy a Bohéméletben kapom első főszerepemet. Tanárom, Bartal László karnagy úr úgy felkészített a szerepre, hogy a viszonylag hosszú próbafolyamat alatt nem volt olyan periódus, amikor elbizonytalanodtam volna. Biztos, hogy nem oldottam meg hibátlanul a szerepet, és a technikai képzettségem sem az igazi még, de kíváncsi vagyok, mostani teljesítményemhez képest hogyan fogom a költőt megszólaltatni tizenöt év múlva.

- A Dózsa György Bornemisszájaként üzembiztos magasságaival tűnt ki.

- Visszagondolok miskolci éveimre, ahol énekkari kollegákkal a hangtechnikáról beszélgettünk. Azt mondták, technikával sok minden megoldható, de a C vagy megvan, vagy nincs. Ott nem lehet technikázni. Azt nem lehet tanítani. A felső regiszteremben van egy ösztönösség, ami jól működik, s hogy a felső C-m megvan, az isteni ajándék. A középregiszteremet kell még fejlesztenem, sok munkám lesz még vele, hogy valóban kiegyenlítetté váljon a hangterjedelmem. Nem vagyok koloratúrhang, mint Juan Diego Flórez, de van „desz"-em, is. A Miskolci Operafesztiválon, Puccini Gianni Schicchijében Rinuccio szerepére készülök Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Ott a végén van egy rész, ahol ezt ki is énekelhetem. A Szegedi Szabadtéri Játékokon pedig a Carmen Remendadót fogom énekelni. Tehát zsúfolt lesz a nyaram, és utána már az új feladataimra készülök.

- Tehetségére felfigyelt a szakma. Várható, hogy olyan felkérésekkel is megtalálják, amelyeket, hangját kímélendő, vétek lenne elvállalni. Felkészült az ilyen kísértésekre?

- Aki igazán hosszú távra tervezi karrierjét, az a hangfajának ártó szerepekre nemet mond. Eddig nem is gondoltam arra, hogy egyszer nemet is kell mondanom valamilyen felkérésre. Nehéz kérdés ez, pláne úgy, hogy jön egy telefon, és azonnal dönteni kell. Ezekben a helyzetekben szükség van egy olyan emberre, akinek ki lehet kérni a véleményét, akinek meg lehet hallgatni a tanácsait, akiben maradéktalanul megbízik. Ilyen ember Bartal László, és évek óta dolgozom már Kéringer Lászlóval, a Budapesti Operettszínház karigazgatójával, de fontos számomra Kovalik Balázs véleménye is, aki mindig figyelemmel kíséri a fiatalok pályájának alakulását. Ezekhez a véleményekhez, tanácsokhoz hozzáteszem a saját elképzeléseimet, felépítek egy távlati tervet, és ahhoz igyekszem ragaszkodni.