Jenő

Egy amerikai, aki a németeknek drukkol

2010.07.01. 12:40

Programkereső

Az 55 éves bariton, aki New Yorkban és Zürichben él, ezúttal nem azért énekelt Budapesten, mert Mahler nyomában jár – mert egyébként igyekszik végiglátogatni a zeneszerző életében fontos helyeket –, hanem mert kedves barátok invitálták. VIDEÓVAL

Thomas Hampson ahogyan Budapesten, úgy Bécsben is egy gálán lépett fel. Ott azonban nem a nyarat köszöntötte, hanem Ioan Holendert, a Staatsopertől búcsúzó intendánst. Az amerikai baritont az osztrák főváros közönsége 1986-ban láthatta először a Così fan tutte Guglielmójaként, az intendánsi székbe 1992-ben került Holender vezetése alatt viszont új Verdi-szerepek találták meg, köztük a Simon Boccanegra címszerepe (a darabból az operaházi gálán két duettet és egy áriát adott elő), énekelt Friedrich Cerha 2002-ben bemutatott, bécsi megrendelésre készült, Der Riese vom Steifeld című operájában, sőt Anyeginként, Rossini Tell Vilmosaként és Donizetti ritkán játszott operájának, a Linda di Chamonix-nak Antoniójaként is itt lépett először színpadra. "Az intendáns, aki felkér egy szerepre, a legjobb barátod lesz" - mondja Hampson viccesen, ám hangjában ott a tisztelet, a csodálat és a hála Holender iránt, köszönettel a lehetőségért, az új irányokért, azokért a szerepekért, amiket mások esetleg nem osztottak volna rá.

Thomas Hampson
Thomas Hampson

Hampson Twitter-oldalán az egyik legutóbbi bejegyzés: bőröndben. Bécs előtt Zürichben énekelt, és nemrég fejezte be Liszt szülőháza mellett újabb Mahler-lemezét, amelyen a Des Knaben Wunderhorn ciklus nagyzenekari verziója hallható. Ehhez a felvételhez Mahler levelei adták az ötletet. Hampsont ugyanis mindig izgatta az, ahogyan a komponista a hangszerelésről írt, ahogyan a kamarazenei atmoszférát szerette volna megteremteni a nagyzenekarral. Az, ahogyan - talán Mahler intenciói szerint - a szöveg és a hangszerek közti párbeszéd háromdimenzióssá válik. Az énekes szerint a zeneszerző a világot hallotta: az embereket, a színeket, az egyes viselkedésmódokat, még azt is, ha a mezőn gyerekek játszottak, mind lefordította azonnal a zene nyelvére. És ez rímel Kurtág György magáról vallott gondolataira, amit nemrégiben egy vele készült interjúban olvasott.

Mahler, Mahler, majd' mindig csak Mahler. Az ő neve megkerülhetetlen, ha Thomas Hampsonról vagy Thomas Hampsonnal beszélünk, hiszen a bariton 19 éves kora óta rajongja őt. Autóval ment a helyi college-ba, ahol éneket tanított. Az út normál esetben félórás volt, ezen a napon azonban harminc mérföld/óra sebességgel haladt az autópályán... A kocsi magnójából a könyvtárból kikölcsönzött kazettáról az I. szimfónia szólt. Fel akart készülni a nyári mesterkurzusra, amire jelentkezett. A zene olyan hatással volt rá, hogy megállt egy parkolóban. Persze, elkésett az óráról, de örök szerelem lobbant lángra. Ez az érzelem és kötelék pedig annyira erős, hogy az operaházi próbán megcsókolta a színpadot.

Még mielőtt azt hinnénk, kizárólag a spiritualitásnak él ez a roppant elegáns, tisztes őszes halántékú 55 éves úriember, gyorsan tegyük hozzá, hogy amikor elfelejtette a Lukács Gyöngyivel énekelt duett szövegét a próbán, előkapta iPadjét, két interjú között pedig megkérdezi, hogy mi, magyarok, hol állunk a vébén. Nem jutottunk ki, játékvezetővel és asszisztensekkel képviseltetjük magunkat - válaszolom, rájuk legalább nincs panasz -, Hampson pedig azzal folytatja, hogy a Holender-búcsúgála szüneteiben ő bizony a tévét nézte, mert az amerikaiak játszottak. Kiestek, de nagyon büszke volt rájuk, mert messzire jutottak. Náluk nincs tradíciója a futballnak, most kezdik építeni a hagyományt, és bár ő maga inkább golfozik és atlétikától műkorcsolyáig csak a legnagyobb sporteseményeket követi, fiai 'play Fussball'. Ne lepődjünk meg hát, hogy honfitársainak hazautazása után új kedvence a német csapat. Reméli, hosszan menetelnek, mert tapasztaltak, energikusak, éhesek a sikerre, és Németország új generációját szimbolizálják.

Nos, ha úgy tűnik, kedves olvasó, hogy az interjú készítője eddig a pontig kizárólag az elragadtatás hangján tudott szólni-írni a magát technofreaknek tartó operaénekesről, aki az új technológiában a kultúraközvetítés lehetőségeit, az esélyegyenlőségre törekvést látja; aki szeretne még Don Giovanni lenni Polgár László Leporellójának oldalán, mert ennyi idősen már egész másképp gondolkodik a férfiember a nőkről meg az életről; akinek fontos a múlt öröksége, legyenek azok amerikai dalok, Mahler, vagy épp a San Franciscóban, 2011 szeptemberében bemutatandó, 9/11-re emlékező opera - nem véletlen. Hitem, a spanyol válogatott szurkolójaként, azonban megrendül benne. Úgyhogy fogjuk az eltévelyedést inkább a repertoárjára. És hallgassuk őt tovább. Mondjuk az egyik Mahler-CD-jén.

A teljes Verdi-ária próbán rögzített videóját itt találhatják meg, Thomas Hampson és Polgár László kettősét ide kattintva nézhetik meg.