Kelemen, Klementina

Zenés népszínház műfaji határok nélkül

2010.07.11. 09:24

Programkereső

Van egy generáció, amelyik számára meglepetés, hogy Kerényi Miklós Gábor operát rendez. Ezen a nyáron mindjárt hármat is. A Budapesti Operettszínház igazgatójával az opera- és az operettjátszás útjairól, a zenés népszínház mibenlétéről beszélgettünk, és arról, hogy a szerzői jogoknak nincs labirintusa.

Kerényi Miklós Gábor
Kerényi Miklós Gábor

- Hogyhogy visszakanyarodik ehhez a műfajhoz?

- Én mindig rendező voltam elsősorban, ezen belül lettem zenés színházi rendező. Színre vittem az operairodalom klasszikusait a Don Carlostól a Macbethig, a Fausttól A bolygó hollandiig vagy Verdi Otellójáig,ezekre kaptam az Erkel- és a Bartók-Pásztory-díjat, de a legtöbb új kortárs magyar opera, Szokolay Sándor, Bozay Attila, Vidovszky László, Balassa Sándor darabjainak rendezése is az én nevemhez fűződik. Amikor a Budapesti Operettszínházba kerültem igazgatónak, akkor fordult meg az arány a musicalek,operettek javára, de a Pillangóasszony, a C'est la guerre jelenleg is repertoáron van az Operaházban. Számomra, aki zenei mindenevő vagyok, az, hogy opera, operett vagy musical, nem jelent különböző kihivást!

- A Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon Bartók Kékszakállúját és a Gianni Schicchit rendezte. Miért e furcsa párosítás?

- Erre kértek föl. Én egyébként nem érzem, hogy furcsa lenne: Bartók operája nagyon izgalmas lélektani drámai mű, a Gianni Schicchi pedig olyan szatírjáték, aminek nagyon komoly mondanivalója van. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Gianni Schicchi az Il Tritticóban A köpeny és az Angelica nővér, két igen nagy dráma után következik. Ráadásul a Bartók- és a Puccini-művet is ugyanabban az évben mutatták be. Azonos a koruk tehát, még akkor is, ha egyikőjük egy kor kezdetét jelzi, másikuk pedig valaminek a lezárását, bár Puccininek azért rengeteg jazzes árnyalata van.

- Emiatt is tud jövőre az Operettszínház repertoárjára kerülni a produkció?

- Úgy éreztük, a színház zenekara, társulata megérett arra, hogy két egyfelvonásos operát, a Gianni Schicchit és a Mario és a varázslót bemutathassa. Közönségünknek is fontos, hogy azt a zenés népszínházat, amiben hiszünk, műfajilag tovább tágítsuk. Mi soha nem csupán szórakoztatni akarunk, hanem széles tömegeknek színpadi és zenei minőséget tekintve is élményt nyújtani. Ebbe beletartozik az operett, ami hungarikum, az új magyar musical, ami méltó folytatója a kálmáni és lehári örökségnek, de beletartozik Kurt Weill és Bertolt Brecht, ezért műsorra tűzzük a Koldusoperát, és beletartozik a vígopera, így lesz a következő évadban a Gianni Schicchi magyar nyelven egy modern operával, a mai zenei megszólalás felé mutató Mario és a varázslóval párban. Nem titok, hogy ez utóbbit mikroporttal fogjuk énekelni.

- Nem blaszfémia ez?

Amióta színházzal foglalkozom, az érdekelt, hogy minél szélesebb közönségréteget érjek el befogadható, sikeres előadásokkal. Nem az egyes műfajok ortodox rajongóit akarom kiszolgálni. Ha ügyesen mikroportozunk, a Vajda-zene olyan színeit is meg tudjuk mutatni, ami a mai fiatal, nem operába járó közönséget ráébreszti arra, micsoda nagyszerű muzsikát hall.

- Rizikósnak tűnik számomra a vállalkozás: az Operaház törzsközönsége azért utasíthatja el, mert "csak" az Operettben éneklik, míg az önök nézői sem biztos, hogy nem tartózkodva fogadják az előadásokat.

- A Béres Attila rendezte Koldusopera Dolhai Attilával, Szinetár Dórával, Szabó P. Szilveszterrel be fogja vonzzani a törzsközönséget! A Szerdán tavasz lesz Lehoczky Zsuzsa, Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt főszereplésével, Somogyi Szilárd rendezésében a legszélesebb korosztályi rétegekben győzhet. Az operák hatszor kerülnek műsorra. Remélem, lesz Budapesten ötezer olyan néző, aki erre kíváncsi részint Szabó P. Szilveszter, részint Kálmán Péter miatt. Az eredmény pedig az lehet, hogy a különböző közönségrétegek összekeverednek! Én erre vágyom igazán. Egyébként koprodukciós a vállalkozás a Pécsi Nemzeti Színházzal és a Miskolci Nemzetközi Operafesztivállal, tehát nyilván nem gondolkodhatunk ötvenes szériában.

- Egyfajta keveredésről már most is szó lehet, hiszen az Operettszínháznak több olyan tagja is van, akik nem operett-musical szakon, hanem operaénekesként végeztek.

- Vadász Dániel, Fischl Mónika, Boncsér Gergely, Geszthy Veronika, Bucsi Annamária... most nagy találkozás volt Szécsi Máté pécsi basszistával, Kálmán Péter Gianni Schicchije pedig egészen rendkívüli. Szeretném, ha mindenfelé olyan opera-előadások születnének, amik visszahozzák az igazi közönséget az operaházakba. Az opera, a valahai legnagyobb formátumú, igazi népszínházi műfaj, mára egy csak kifinomult réteg igényeit elégíti ki. Távlatilag az erősítés adhatja vissza az elvesztett népszerűséget. Lehet, hogy ez szörnyűnek hangzik, de gondoljunk bele: a fülünk más típusú erőkhöz szokott az utóbbi időkben. Ma fémhúrosak a hangszerek, a zenei A hang magasabbra van hangolva, az emberi hangszál azonban változatlan, nem modernizálható, ráadásul az akusztika sokat romlott az operaházakban.

- Ennek fényében a szegedi Dóm előtt könnyebb vagy nehezebb operát rendezni?

- Ott két operát rendeztem eddig, a Hoffmann meséit és Az álarcosbált, emellett annyi musicalt, hogy több mint hetven estével én vagyok a csúcstartó. Ennek ellenére nagyon izgulok most, a Carmen előtt is.

- Mi izgatja a darabban?

- Carmen végtelen szabadságvágya, az, ahogyan tegnapot, holnapot nem mérlegelve a jelent akarja megélni. Az, hogy ha nem valósítjuk meg önmagunkat, elveszik az élet értelme. Ez már önmagában nagyon izgalmas, ám ott vannak azok a mágikus erők, amik például a Kártya-tercettben vagy Don José megbabonázásában jelennek meg. Izgat az utóbbi figura is, ahogyan egy tiszta-szép szerelemből egészen vadállati vágyakozásba keveredik, és érdekelnek a viszonyok a többi ember között.. Mérimée és Bizet által pedig elgondolkodhatunk azon, hogy a pillanat vajon fölötte állhat-e a múltnak és a jövőnek.

- És mi az ön válasza?

- Nehéz... (széttárja a karját) Ezért lesz a díszlet egy földrengés sújtotta város - közepén egy hatalmas forgó bakelit-lemeztányér, egy fölötte mozgó óriási  lejátszótűvel.

- Az Operettszínház évadzáró sajtótájékoztatóján elhangzott egy mondata. Tényközlően mondta, de nem tudom, a lemondás, a sértődöttség vagy a szomorúság van amögött, hogy a POSzT-ra szinte csak alternatív előadásokat hívnak.

- Nem szerettem a POSzT egyszemélyi válogatását, mert egyféle ízlést tükröz, az pedig előre felmérhető. Az utóbbi években rendszeresen olyanokat kértek fel, akik az alternatív színházat jobban szerették és támogatták,igy a Pécsi Országos Színházi Találkozó erősen eltolódott a  kísérleti színház irányába. Ezek közül sokat kőszínházak melletti csoportok hoznak létre. Félreértés ne essék: ezek a csoportok nagyon fontosak, és a kőszínháznak is irányt mutatnak, ám egy országos színházi találkozónak az lenne a feladata, hogy egy szélesebb színházi spektrumot mutasson. Tavaly 13 produkciót hívtak meg Pécsre. Végignézve a Színház című lapban a képeket az előadásokról úgy tűnt, hogy a 13 kép egyetlen produkcióról készült. Akik válogatnak, azok számára a Budapesti Operettszínház előadásai az utóbbi tíz évben nem voltak megfelelőek. Függetlenül attól, hogy a következő évben mi ott leszünk vagy sem, biztos vagyok abban, hogy a háromfős válogató testület ilyen szempontból talán kiegyensúlyozottabb képet fog mutatni.

- Idén volt azért a versenyprogramban egy operett is, az egri Maya, ami az első alkalommal megrendezésre kerülő Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozón is láthatott a közönség.

- A Maya egy szélsőséges színházi kísérletként jelent meg a POSzT programjában. Elismerem a mögötte levő szellemi munkát, a lehetőségeket, de azt hiszem, a darab inkább egy ürügy volt a színpadra vitt gondolatokhoz. Nagyszerűnek tartom a kultúrtörténeti adalékokat, a kísérletező kedvet, ezért van helye az előadásnak egy országos zenés színházi találkozón is.

- Hogy a zenés színjátszás teljes spektruma, az operettek esetében A Bajadértól a Mayáig felvonuljon?

- Pontosan, hiszen egy országos színházi fesztivál a reprezentációról szól. Az operettjátszásnak ma négy útja van. Lehet hagyományőrző módon, panoptikumszerűen játszani, és lehet a műfajt ürügynek használva az operett pamfletjét előadni. Ezt a két utat én nem szeretem. Ugyanakkor lehet korszerűen játszani, felfokozott tempóban, mai emberi érzelmek megjelenítésével, az alaptörténet apró, logikus átigazításával, a viszonyok tisztázásával, akrobatikus táncos komikus-szubrett párosokkal és kiválóan éneklő primadonnákkal és bonvivánokkal lehet az örök szerelemről mesélni. Az is fontos, hogy új fordítások készüljenek a szemantikailag elavult, esetenként rossz szórendű, megbicsakló prozódiájú régiek helyett, hiszen ezek a szövegek rohammunkában készültek egykor, és tele vannak csúsztatással. Míg Shakespeare-nél és Moliére-nél követelik az új magyar fordításokat, az Álom, álom, édes álom, álomkép-hez, mondják sokan, nem nyúlhatunk hozzá... Pedig az operett nem nosztalgiabuli.

- És mi a negyedik út?

- Az nagyon izgalmas! Az a kísérleti operett, amikor kísérleti színházban a szituációkat a végtelenségig komolyan veszik, és ebből létrejön egy véresen komoly, őrülten abszurd színház, ami érdekes lenyomata a mai kornak. Egyet kell tudni erről: pontosan annyi nézője lesz, mint amennyi egy más kísérleti színháznak. Nyolcvanfős nézőtér előtt egyetlen zongorával a Csárdáskirálynő az auschwitzi lágerbe helyezve csupa férfi vagy női előadóval tökéletes leképzése lehet a darabnak és a jelennek. Boldogan bevállalom a Raktárszínházunkban, de nagyszínpadon népszínházi sikert ez nem tud elérni. Zsótér Sanyit négy éve kapacitálom, hogy jöjjön a Raktárszínházba rendezni...

- Az Operettszínház a harmadik úton jár. Ön szerint merre jár a többi magyar színház?

- Az a kampány, amit a műfaj érdekében végeztünk, és az a siker, amit határokon innen és túl elértünk, megtermékenyítőleg hatott. Külföldön tisztelik az operettet, ezt a magyar műfajt, annak pedig politikai üzenete is lehet, ha a Benes-dekrétumokról ismét fellángoló vita idején Csárdáskirálynőt játszanak Prágában vagy épp Bukarestben,  a román és a magyar főváros Rómeói, Júliái pedig egymás produkcióiban közreműködnek. Itthon mindenfelé újra elkezdtek operettet játszani. Sok a hagyományos előadás, amelyekben szerencsére rendre feltűnnek színészegyéniségek, és most kezdenek rájönni arra, hogy érdemes leporolni a darabokat, komolyan venni őket. Honthy Hannát, Latabár Kálmánt nem lehet utánozni, és nem is kell, hiszen a színészmesterség nagyon hamar avul. A hatást ugyanúgy el akarjuk érni, de az eszközöknek korszerűeknek kell lenni.

- És a Nemzeti Színház repertoárján milyen arányban kell megjelennie a zenés műfajnak?

- A Nemzeti Színháznak nem kell zenés népszínházzá válni, de természetesen játszhat operettet. A világ színházi gyakorlata azt mutatja, hogy egy városban három-négyszáz főnél nagyobb nézőtéren két színházban ugyanazt a darabot nem játsszák. Nincs két nagyszínpadi West Side Story vagy Othello. Ha Az ember tragédiáját bemutatja jövőre a Nemzeti, és azt jövőre bemutatná a Vígszínház is, mindkét teátrum feleannyi nézővel számolhatna. A feltételezés tehát gazdasági értelemben is csacsiság, nem beszélve arról, ha egy még jogköteles darab esetében az egyik színház rendelkezik a kizárólagos jogokkal. A Nemzeti Színházat semmi nem akadályozza meg tehát abban, hogy olyan operettet tűzzön műsorra, amit a Budapesti Operettszínház vagy más budapesti színház nem játszik. Mi szerettük volna bemutatni az Én és a kisöcsémet, és kiderült, a Vígszínház hamarabb lefoglalta. Ebből nincs sértődés. Bécsben szerződésünk volt A víg özvegyre, de nem játszhattuk, mert a Volksoper repertoárján szerepel a darab. Nem kaptunk engedélyt Düsseldorfban a Szépség és a Szörnyeteg előadásaira, mert a Walt Disney-vel üzleti kapcsolatban álló német színházi társaság azt kérte, hogy ne adjanak nekünk zöld utat konkurenciális okokból. Münchenre viszont kaptunk jogot 16 előadásra, mert az nem zavarta az érdekeket. Ilyenkor nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani, mert a jog következetes és megkerülhetetlen, az élet pedig megy tovább. A tulajdonjog kiterjed a szellemi tulajdonra is, következésképp örökölhető, ezért az örökösök abba beleszólhatnak.

- A Bartók-örökösök mit szóltak a miskolci Kékszakállújához?

- Kértek tőlem egy koncepciót, ám az előadást nem nézték meg. Igen, vannak szélsőséges esetek, amikor az ember kiszolgáltatottnak érzi magát, de olyankor sem tehet mást, mint végül elfogadja az örökösök döntését.