Olivér

A legjobbkor jött felkérés

2010.07.15. 14:00

Programkereső

Schöck Atala alakítja a szenvedélyes és kegyetlen szerelmű cigánylány, Carmen szerepét július 30-án és 31-én este a Szegedi Szabadtéri Játékokon. George Bizet francianyelvű, de magyarul feliratozott slágeroperáját Kesselyák Gergely zenei vezető közreműködésével Kerényi Miklós Gábor élményoperává rendezi idén nyáron a Dóm téren.

Schöck Atala
Schöck Atala

- Pályája kezdetén két évet töltött a Szegedi Nemzeti Színház opera társulatában. Milyen emlékek fűzik a városhoz?

- Szegedhez csak jó élményeim fűződnek, 1996-ban énekeltem itt először Cimarosa A titkos házasság című darabjában Fidalma szerepét, mikor felkértek a szerepre még főiskolás sem voltam. Majd 1998-ban megnyertem Szegeden a Simándy József Énekversenyt. 2001-től 2003-ig pedig valóban a szegedi társulat szólóénekese voltam, Oberfrank Péter volt akkor a zeneigazgató, aki abszolút megfelelő szerepeket osztott nekem, jól éreztem magam, jó indítást kaptam Szegedről. Most debütálok a Dóm téren és Carmen szerepében is. A város, a maga nyugalmával nagyon jótékony hatással van most is rám, a Carmen produkció összes résztvevője nagyon segítőkész, jó a hangulat.

- Melyek a szerep énekesi kihívásai?

- Budapesten az Operaházban énekeltem két évadon keresztül Mercedest, a darab kisebb mezzoszoprán szerepét, így volt alkalmam megismerni az opera felépítését, figyeltem a kollegákat, mit hogyan oldanak meg, de magát, Carmen szerepét az elmúlt két és fél hónapban tanultam meg, miközben szerencsémre épp a Párizsi Operaházban dolgoztam. Párizsban egy francia anyanyelvű korrepetitorral tanultam a szerepet, ez pedig óriási előny. Picit beszélek franciául és természetesen mielőtt kimentem áténekeltem a szerepet, de nagy segítségemre volt a felkészülésben, hogy a zongorista hölgy azonnal leállított és javította a szöveghibákat a gyakorlások során. A darabnak az az egyik nehézsége, hogy nagyon sok az énekelnivaló, és van két technikailag is nehéz része, a két duett Don Joséval a darab közepén és a legvégén, így még tartalékolni is kell az erőt a fináléig.

- Kerényi Miklós Gábor rendezi majd Szegeden a Carment, aki tíz év után tér vissza az operarendezéshez az operettek, musicalek világából. Nyilatkozataiban elmondta a rendező, hogy "élményoperát" szeretne készíteni, és hogy Carmen figuráját erotikus és saját vágyaival is küzdő nőként képzeli el. Hogyan dolgoznak együtt, milyen elvárásai vannak Önnel szemben?

- A próbák alapján azt mondhatom, hogy valóban élményopera lesz a Carmen. Ez egy nagyon ismert darab, és rendkívül látványos nyári előadást rendez belőle Kerényi Miklós Gábor: nagyon sok embert mozgat a színpadon, kórus, statisztéria és táncosok a szólistákkal együtt bizonyosan több százan játszunk majd a Dóm téren. Mi még soha nem dolgoztunk együtt, nyitottan fordultunk a másik felé, de úgy veszem észre, hogy neki kőkemény elképzelése van arról, mikor mit akar a színpadon látni, ami nagyon jó, ugyanakkor azonban az én személyiségemből indul ki. Egy új Carmen-figurát szeretne látni a színpadon, és valószínűleg az előadás zenei vezetőjének, karnagyának, Kesselyák Gergelynek a javaslatára azért is választott engem a szerepre, mert én még nem játszottam Carment, nem hozok más rendezésből megszokott paneleket magammal, hanem ütemről ütemre tudjuk kidolgozni a figuráját.

- Mi lesz az újszerűsége ennek az alakításának?

- Az eddigi szerepeim sorába nem illik Carmen figurája, nekem ebből az erotikus női, mezzoszoprán karakterből csak két kisebb szerepem volt a pályám során, az egyik éppen itt Szegeden a Rigolettóban Maddalena, a másik pedig Lola a Parasztbecsületben. Én inkább nadrágszerepeket, barokkot, Mozart- és Wagner-operákat énekelek. Ebben az értelemben nekem mindenképp újdonság lesz ez a játék, de nagyon jó időben jött a felkérés, emberileg, nőként és szakmailag egyaránt. Most úgy érzem, szabadon tudom megmutatni magam énektechnikai szempontból és színészileg is.

- Az előadás két férfi főszerepét külföldi énekesek alakítják. Don José tizedest a lengyel Arnold Rutkowski énekli majd, míg Escamillo torreádort az amerikai Lee Poulis. Voltak már közös próbáik?

- Még nem kezdődtek meg a közös próbák, ők úgy tudom, csak jóval később tudnak csatlakozni a produkcióhoz. Nem dolgoztam még velük, és nem is ismerem őket.

- Bár az énekesek feszes időbeosztása miatt nem ritka dolog az ilyen az operaéletben, én úgy képzelem, az lehet a felkészülés legnehezebb feladata, hogy rövid idő alatt egymásra hangolódjanak a partnerekkel.

- Nem könnyű, megmondom őszintén, én most nem is számítottam erre. Még nem tudom megítélni ennek a nehézségét, nagyban függ majd attól, hogy a begyakorolt előadáshoz hogyan csatlakoznak a partnereim, hogy ők hogyan reagálnak. Carmen legfontosabb duettjeit Don Joséval énekli, de ami fontos, hogy szerencsére a magyar kollégával, Cselóczki Tamással, akit megkértek a "coverolásra", nagyon jól tudunk együtt próbálni.

- Július 30-án és 31-én játsszák az operát a Dóm téren. Esetleg a következő évadban repertoárra tűzik az előadást Szegeden, vagy máshol az országban? Hol kezdi a 2010/2011-es évadot?

- Nem tudok róla, hogy tovább játszanánk a Carment, ezen a két nyári estén lesz csak látható az előadás a Játékokon. Viszont a jövő évadban elég sokat fogok játszani Pesten az Operaházban, illetve a prágai operaházban, ahova 2006 óta járok minden évben. Két szerepben fogok énekelni Prágában. Offenbach Hoffmann meséiben én alakítom Miklós és a Múzsa szerepét is. Ezt az operát ebben az évben mutattuk be és még a következő években is repertoáron tartja a színház. Emellett egy új szerepben fogok debütálni Mozart Idomeneo című operájában leszek Idomantes.