Cecília

A film, a színház meg a muzsika

2010.08.17. 08:01

Programkereső

Sok bosszúságot megspórolhat magának a musicaltörténetben túlságosan jártas néző, ha rögtön tisztázza magában, hogy a rendező Bagó Bertalan a Hair című musical helyett az azonos című film nyomán dolgozott a szegedi Dóm téren.

Átverésről szó sincs: az alkotók jóval a bemutató előtt sem titkolták, hogy fő inspirációként az 1979-es, kis hazánkban is több generáció által rajongott kultmozi hatott rájuk, s az 1968-as, eredeti Broadway-verzió hátrébb sorolandó az ihletők között. (Ráadásul a rendező meg Román Sándor koreográfus önnön gazdag életműve is bevallottan a forrásokat gyarapítja: Szolnokon ugyanis bő évtizede már csináltak közösen egy Hairt.) Nem véletlenül soroltuk az évszámokat: meggyőződésünk, hogy legyen bár a Hair megannyi ragyogó és kortalan sláger gyűjtőhelye, a mű maga mégiscsak erősen kötődik egy korszakhoz, egy életérzéshez, egy gondolkodásmódhoz, aminek ma már gyakorlatilag nyoma sincs.

Korántsem azért persze, mert a Hairben oly nagyon vágyott szép új világ végre valahára bekövetkezett volna, sőt. A rendező Bagó Bertalannal és a dramaturgiai igazgatásokat végző Bereményi Gézával eddig a pontig kéz a kézben járnak gondolataink, ám az általuk választott folytatás több mint meglepő, és - minő fájdalom! - teljességgel indokolatlan. A lejárt szavatosságú, a vietnami háború ellen éneklő-táncoló hippivilágot közvetlen kapcsolatba kívánták ugyanis vonni az afganisztáni, iraki, satöbbi háborúk elleni obligát felhorgadással. Ez utóbbi okolná meg az összebarkácsolt kerettörténetet: a besorozás helyett a flower powerre voksoló Claude Bukowski először öreg homelessként lép színre. Azaz a nézőtérre: a bemikroportozott vén csont azoktól a nézőktől igyekszik - ha jól láttam, szerény sikerrel - néhány centet begyűjteni, akik amúgy öt számjegyű összeget perkáltak le színházjegyeikért. Nem nagyon rokonszenves hősünk egy félmondatban ráadásul azt is kénytelen elismerni, hogy ma már zsoldosok hadakoznak világszerte, ezzel meg ugye máris lőttek a párhuzamnak. (Üzenetértékkel bír az is, hogy az egykori vendéghippi mára fedél nélküli nyomorulttá öregedett, de a felpörgő eseménysorban ezen aligha mereng el sok néző.)

A fizető nézők azonnali megpumpolásához fogható, kifinomult rendezői irónia nem húzódik végig vörös fonalként a két és fél órás spektákulumon, ehelyett egy korrekt és látványos, a Dóm tér méreteihez és adottságaihoz ügyesen idomított előadás szem- és fültanúi lehetünk. Túri Erzsébetnek a főbb szereplőkre adott jelmezei szinte reflektálatlanul elfogadják a filmbéli viseleteket, de a Sheila szülinapi partiján vendégeskedők egyenpinkje például hatásos vizuális ötlet. Vereckei Rita hatalmas tablókból álló díszlete mintha egy New York-i képeslapgyűjteményből válogatódott volna össze - a bevallott célt, vagyis a konstans háttér, a Dóm el- és kitakarását elérik vele, azonkívül a jókora paravánok csíkokra szabdalt alsó része megkönnyíti a villámgyors váltásokat. A jelenetek közötti, musicalszínpadon általában kínosan elmaszatolt átmenetek itt amúgy is tisztességgel bonyolódnak, egyáltalán: meg vannak oldva - ebben meg a Román Sándor által igen látványosan mozgatott tánckarnak jut oroszlánrész.

A Dóm térnek nemcsak a mikroklímája speciális, de az is, mit tűr meg az itteni óriás színpad és mit nem. Bagó Bertalan munkatársaival meglehetős profizmussal, de a már említett egyszeri ideától eltekintve különösebb invenció nélkül működteti a drága masinériát. (A magasban ejtőernyőikhez kötözve, marionettfigurákként légibalettező katonákon vagy a harcosokat felszeletelő óriási, füstben-fényben úszó propelleren lehet fanyalogni, de léptékükben, kivitelezésükben teljességgel idevaló ötletek.) Ha van bajunk a hibátlan nyári kikapcsolódást, ám szerény gondolkodnivalót kínáló előadással, az a szereposztással kapcsolatos. Hogy a volt zalaegerszegi művészeti vezető magával hozza egynyári kalandjára volt zalaegerszegi színész kollégáit, az önmagában nem baj, de hogy például Kricsár Kamillnak miért kell (mindannyiunk szerencséjére: nyúlfarknyi) énekes szerepet játszania, az fülsértő rejtély. 

És a Fővárosi Operettszínházból és háza tájáról (Broadway Musical Stúdió) kikölcsönzött ifjú és kevésbé ifjú tehetségek némelyike is hagy maga után kívánnivalót (a nyilván nemcsak a környékről idevonult rajongótábor hangos tetszésnyilvánítása ellenére is). Baranyai Annamárián például az Easy to be hard című ballada kínosan kifog, de Réder Nóra szintén egyszámos Börtönpszichológusa sem tartozik az est meghatározó zenei élményei közé. Dolhai Attilával más a gond. Ő egész egyszerűen nem George Berger: a Claude-ot járatlan utak felé terelgető rossz szellem alighanem órákig igazgatja címadó vendégsörényét a tükör előtt. Kerényi Miklós Máté hosszú szőke parókás Woofjának legalább jut egy jó poén a börtönpszichológus karmai között, de éneklése bánja az általa prezentált akrobatikus showműsort. A feketére suvickolt György-Rózsa Sándor alig észrevehetően olvad a kis csoportba. Vágó Bernadett Jeannie-jének a szerepe szerint kellene szinte láthatatlanná válnia a nagyhangú macsók között, a bájos jelenség mégis kiragyog közülük, ahogy Peller Anna lázadás és atyai szigor között nem sokat hezitáló Sheilája is egyértelmű nyeresége az estének.

Amiről biztosan sokkal rosszkedvűbben nyilatkoznánk, ha nem Szemenyei János játszaná a poros Oklahomából a férges Nagy Almába keveredett Claude-ot: a zalai végekről a Vígszínházba került fiatal énekes-zeneszerző-színész kétségkívül korosztálya egyik leginkább figyelemre méltó művésze. Becsületére legyen mondva, hogy mínuszból indulva, a fölöslegesen a darab elé vizionált öreg koldusból is kihozza a legtöbbet. És hiába a nagy forma meg a produkcióra költött sok-sok pénz, széles e színpadon gyakorlatilag Szemenyei az egyetlen, aki megfelel a színpadi létezés minden alapvető szabályának - beszél, énekel, táncol, egyáltalán: jelen van. Természetesen.

2010. augusztus 13. - Dóm tér (Szeged)

Hair

A szövegkönyvet és a dalszövegeket írta: Gerome Ragni és James Rado

Zenéjét szerezte: Galt MacDermot 

A szövegkönyvet fordította: Szurdi András                     

A dalszöveget fordította: Miklós Tibor

George Berger: Dolhai Attila

Sheila Franklin: Peller Anna

Claude Bukowski: Szemenyei János

Peggy, Mrs. Lafayette:  Baranyai Annamária

Jeannie: Vágó Bernadett

Hud (Lafayette): György-Rózsa Sándor

Woof: Kerényi Miklós Máté

Sheila apja, Sorozótiszt 2.: Kricsár Kamill

Sheila anyja: Nagy Bea

Berger apja: Faragó András

Berger anyja: Náray Erika

Steve, Sheila barátja: Sánta László

Őrmester/sorozótiszt: Pirgel Dávid

Sheldon Woodrow: Angler Balázs

MacDonald, újonc: Kocsis Dénes

Altman, újonc: Kádár Szabolcs

Bíró/ Kiképző tiszt/ Sorozótiszt 1.: Nagy Péter

Börtönpszichológus: Réder Nóra

Km.: a Budapesti Operettszínház Musical együttese, a Pesti Broadway Stúdió növendékei, a Szegedi Szabadtéri Játékok Tánckara, Énekkara és Zenekara

Díszlettervező: Vereckei Rita

Jelmeztervező: Túri Erzsébet 

Koreográfus: Román Sándor

Karmester, zenei vezető: Makláry László

Rendező: Bagó Bertalan