Olivér

Gyuszi bácsi a lovin

2010.08.31. 07:43

Programkereső

Különleges helyszínen, a Kincsem Parkban lesz a Sose halunk meg című musical premierje.
409004EA-2A37-4166-85F7-751E50410DEC

Végy egy filmet, annak rendező-főszereplőjét, forgatókönyvíróját és zeneszerzőjét. Adaptáld úgy színpadra, hogy a mozi dialógusai szinte egy az egyben megmaradjanak, és semmiképp ne hagyd ki a slágerré vált betétdalt. Körülbelül így szól a recept. Úgy tűnik, bevált, hiszen a 2006. decemberi szolnoki, a mintegy fél évvel későbbi József Attila színházi bemutató után ezúttal egy igazán autentikus helyszínen, a Kincsem Parkban látható a zenés darab, ami utána sportcsarnokjáró országos turnéra indul. A premier szeptember 4-én 19:30-kor lesz. Az előadás főbb szerepeiben Koltai Róbert (aki rendezőként is közreműködik), Tasnádi Bence, Vándor Éva, Kertész Péter, Spindler Béla, Pikali Gerda, Hernádi Judit, Egri Márta, Esztergályos Cecília, Lukáts Andor, Kocsis Judit, Debreczeny Csaba, Oberfrank Pál látható.