Bence

A mosoly országa?

2010.09.07. 08:50

Programkereső

Ha a műfaj nevét viselő színház nem lenne, Pesten operettpremier sem lenne. Átböngészve a magyar színházak 2010/2011-es évadának bemutatóit, arra az eredményre jutunk, hogy a Budapesti Operettszínházon kívül egyetlen fővárosi színház sem készül operettel a következő szezonra. A vidéki színházaknál jobb a helyzet, ott elsősorban a nagy klasszikusok láthatóak majd új rendezésben.
Mészáros Árpád Zsolt
Mészáros Árpád Zsolt

A Budapesti Operettszínház menti meg Budapest becsületét, ahol a következő évadban két premierre, egy rendhagyóra és egy régóta nem látott klasszikus darabra válthatnak majd jegyet a műfaj kedvelői. Az év első bemutatója Fényes Szabolcs Szerdán tavasz lesz! című műve, amelynek műfaji meghatározása"„retroperett", családjában csecsemőkorúnak számít, mindössze 27 éve íródott. Senki se számítson egy hagyományos nagyoperettre! Az előadás premierje október 22-én lesz, rendezője Somogyi Szilárd, a főbb szerepekben pedig Mészáros Árpád Zsoltot, Janza Katát és Lehoczky Zsuzsát láthatjuk.

A másik premier a Budapesti Tavaszi Fesztivállal koprodukcióban valósul meg. Johann Strauss Egy éj Velencében című műve a zeneszerző egyetlen olyan operettje, aminek az ősbemutatója nem a Monarchia területén, hanem Berlinben volt 1883. október 2-án. Az ottani közönség érzékenyen reagált a librettó gyengeségeire, de egy héttel később a fantasztikus szereposztásnak köszönhetően a mű Bécsben sikert aratott. Kerényi Miklós Gábor rendezésének bemutatója Erfurtban volt, onnan érkeznek haza a díszletek, a főbb szerepekben Homonnay Zsoltot, Földes Tamást és Fischl Mónikát láthatjuk, egy rövid szerepben Oszvald Marika is feltűnik majd.

A vidéki bemutatók között szinte a műfaj összes neves hazai darabját megtaláljuk valahol. A Győri Nemzeti Színházban Barabás Tibor és Gádor Béla klasszikusa, az Állami Áruház kerül színpadra Nagy Viktor rendezésében.

Tasnádi Csaba
Tasnádi Csaba

A Szegedi Nemzeti Színház minden bizonnyal egyik idei nagy kedvence lesz a Csárdáskirálynő Tasnádi Csaba rendezésében. A leghíresebb magyar operettet a Békés Megyei Jókai Színház is műsorra tűzi majd, Cecília szerepében a leginkább a Barátok közt-ből ismert Fodor Zsókával Cecília szerepében.

A veszprémi Pannon Színház Heltai Jenő Szépek szépe című zenés mesejátéka a kisebbekkel igyekszik megszerettetni a műfajt. A rendező Egyed Brigitta.

A legnézettebb filmre ültetett operettek egyike a Mágnás Miska. Nincs olyan év, hogy fel ne bukkanjon valamelyik színház műsorán: 2010/2011-ben két helyen, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban is bemutatják.

Hasonlóan népszerű darab a János vitéz. Kacsóh Pongrác műve legközelebb a szolnoki Szigliget Színház színpadán tűnik fel új rendezésben.

A veszprémi Petőfi Színház különleges szilveszteri bemutatója ugyancsak egy igen népszerű darab, Zerkovitz és Szilágyi Csókos asszonya lesz Oberfrank Pál rendezésében. Régen hagyomány volt operettel búcsúztatni az évet, ezt azonban az Operaházon és a közszolgálati televízión kívül már kevés helyen ápolják - a Petőfi Színház feleleveníti ezt a szép szokást.

A ritkábban halható operettek közül a Kaposvári Csiky Gergely Színház Huszka Jenő Erzsébet című darabját játssza Babarczy László rendezésében.

Az operett, szemben például a musicallel, már inkább csak egy nosztalgikus életérzés, semmint egy élő műfaj. Népszerűsége viszont töretlen, amit az új évadban elsősorban a vidéki színházak műsorával lehet lemérni. A fővárosban az Operettszínház a védőbástyája, a színesebb felhozatalhoz viszont elengedhetetlen lenne, hogy egyéb teátrumok se "szégyelljék" a műfaj legjavának korszerű bemutatását.