Jácint

Egy nap, három nyilatkozat az Operaházból

2010.09.17. 12:29

Programkereső

Keveházi Gábor Harangozó Gyula tegnapi sajtótájékoztatójára és nyilatkozatára reagált, a Magyar Állami Operaház a Magyar Nemzet és az ECHO TV esetében sajtó-helyreigazítást kezdeményez.

A nyilatkozatokat az alábbiakban teljes terjedelmükben, változtatás nélkül közöljük.

Keveházi Gábor, a Magyar Állami Operaház Balett igazgatójának nyilatkozata 

Kijelentem, hogy Haragozó Gyula nyilatkozatainak, amelyek személyemet érintően a médiában elhangzottak és a sajtóorgánumokban megjelentek a napokban, semmilyen pontjukban, állításukban nem felelnek meg a valóságnak, igazságalapjuk nincs. Minden elhangzott állítása mélyen megsérti személyiségemet, ezért ezeket visszautasítom. Továbbá Harangozó már második alkalommal nyilatkozik meg, kinevezés vagy hivatalos írásos miniszteri felhatalmazás nélkül az Operaház és személyemet érintő ügyekben, megtévesztve és félrevezetve a közvéleményt, jogszerűtlenül magának vindikálva hivatalosan nem létező jogköröket. Harangozó szándékosan, és aljas szándékkal megtéveszti és félrevezeti a médiát, felhasználva a nyilvánosságot hamis állításainak rágalmainak közzétételére. Harangozónak, személyemet érintően minden elhangzott és megjelent kijelentésével és mely, annak bárminemű engem hátrányosan érintő következményeivel kapcsolatban merül fel, bírósági úton kell felelnie, és melyekre jogi úton fogok elégtételt venni, kell választ adnia. A mai napon az Operaház Miniszteri biztosánál, írásban kértem mindenre kiterjedő teljes átvilágításomat, továbbá mint az Operaház balettigazgatója javasolom és ezennel nyilvánosan megkérem Horváth Ádám Miniszteri biztos urat, hogy Harangozó Gyula volt balettigazgató, balettigazgatói megbízatásának teljes időszakára eső átvilágítását kezdeményezze és indítsa el.

Az Operaház balettegyüttesében munkámat szeretném nyugodt, tisztázott, zavaró elemektől mentesen folytatni, ezért nem kívánok a nyilvánosság előtt e témában a későbbiekben Harangozó által esetleg kiadásra kerülő hamis vádakra reagálni. Továbbá tisztelettel kérem, és remélem, hogy a Minisztérium mielőbb tisztázza az Operaház körül kialakult, presztízsünket romboló ügyeket.

Tisztelettel,

Keveházi Gábor sk.

balettigazgató

Kossuth-díjas, Kiváló Művész

a Magyar Állami Operaház örökös tagja, Mesterművész

A Magyar Állami Operaház közleménye a Magyar Nemzet 2010. 09. 08-án megjelent "Az Operaház fantommilliói" című cikkel kapcsolatban  

Budapest, 2010. szeptember 17., péntek - Az alábbi szöveggel a mai napon sajtó-helyreigazítást kezdeményeztünk:

A cikk címében és alcímében az Operaházat sértő, tartalmában is félrevezető, megalapozatlan és hiányos információkat közöl. A valós képet és megítélést a cikkben közöltekkel szemben az alábbi információk biztosítják.

Az Operaház a jegyértékesítő rendszer használatáért nem "hússzoros", hanem átlagos árat fizet, s a piacon más jegyértékesítő rendszerben nem biztosított szolgáltatásokat vesz ezért igénybe.

Az újságírót tájékoztattuk arról, hogy az általunk közölt 42,6 millió forint nem csupán "rendszerhasználati díjat", hanem a 2009. évben befolyt 971.116.574,-Ft jegyértékesítési bevétel után fizetett jutalékot is tartalmazza. A cikk ennek ellenére csupán rendszerhasználati díjról tesz említést.

A cikkből nem derül ki, hogy az ott említett három fővárosi színház milyen szolgáltatásokért, s milyen jogcímen fizeti a megjelölt összegeket. Az összehasonlítás így mindenképpen megalapozatlan.

A jegyértékesítési piacon az értékesítési jutalék mértéke általában kb. 2-10%, mely azonban a nyújtott egyéb szolgáltatások függvénye is.

Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az Operaház által fizetett díj mértéke átlagos.

Az eredeti, határozatlan időtartamú szerződést 1995-ben kötötték. Ekkor még nem volt közbeszerzési eljárásra vonatkozó hazai szabályozás. Az utolsó - jelenleg is hatályos - módosítását e szerződésnek 2003-ban írták alá. 1995-től ezen konstrukció öt főigazgató és három megbízott vezető időszaka alatt is megfelelően működött. Vass Lajos főigazgató semmiféle szerződést nem kötött az érintett céggel és nem is módosította azt. Viszont az Operaház jelenlegi vezetése - közzétett hatályos közbeszerzési tervében is rögzítetten - a jó gazda gondosságával eljárva már több hónappal ezelőtt elindította a konstrukció teljes felülvizsgálatát, s egy új közbeszerzési kiírás előkészítését.

A cikk állításaival szemben az Operaház által igénybe vett szolgáltatást ismereteink szerint ma egyetlen más jegyértékesítő rendszer sem tudja biztosítani.

1. APEH-engedély

Az Operaház által használt jegyértékesítő rendszer APEH által engedélyezett számítógép alapú pénztárgépes rendszer, melynek engedélyszáma megtalálható az alábbi linken: http://www.apeh.hu/adoinfo/penztargep/penzt_erv.html

Az APEH honlapján szereplő lista szerint pillanatnyilag más jegyértékesítő cégnek nincs ilyen érvényes engedéllyel rendelkező rendszere.

Lényeges különbség: egy APEH-engedélyes rendszerben a jegyértékesítési adatok nem manipulálhatóak, hiszen a leplombált fekete doboz adatait nem lehet módosítani. Ha nincs fekete doboz, akkor egy szoftver adatállománya bármikor megváltoztatható.

2. Bérletértékesítés

Kombinált (több előadás, több színházban, több nézőtéren) bérleteket ma Magyarországon több éves referenciával kizárólag az Operaház által használt rendszere kezel.

Kombinált nézőterek internetes megjelenítése és internetes bérletújítás ma kizárólag az érintett cég internetes oldalán működik.

3. Internetes értékesítés

Az Operaház szolgáltatójának honlapján vásárlók közvetlenül a banki oldalra irányítva fizetnek, ami a vásárlók érdekeit szolgáló alapvető biztonsági elem. Ennek megfelelően a vásárlók bankkártya-adataival kizárólag a fizetésre kiválasztott bank rendelkezik. Az Operaház partnere két bankkal (OTP, CIB) is kapcsolatban áll.

Az Operaház szolgáltatójának honlapján a vásárló nem fizet kezelési költséget.

A hivatkozott honlap angol nyelven is működik, angol nyelvű ügyfélszolgálatot biztosít és rendszeresen angol nyelvű hírlevelet küld ki.

A honlapon internetes jegycsere működik (pl. operaházi előadásokra az előadás előtt 10 nappal még lehet cserélni), és emlékeztető e-mailt kap a vásárló az előadás előtt (ez különösen bérletes előadásoknál nagyon kedvelt).

 4. Jegyirodai hálózat

Az érintett jegyértékesítő rendszer elérhető országosan több mint 300 jegyirodában, valamint a nemzetközi Eventim hálózatán keresztül Ausztria, Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Románia, Szlovénia, Lengyelország, Bulgária területén, így bármely partnerének jegyeit képes minden jegyirodában és a szomszédos országokban értékesíteni.

Az elmúlt 15 évben a partner az Operaház egyedi igényeinek megfelelően fejlesztette rendszerét. Az együttműködés mára már túlmutat egy egyszerű jegyértékesítési szolgáltatáson.

Vass Lajos főigazgató életrajza az Operaház honlapján megtalálható.

Budapest, 2010. szeptember 16.

Vass Lajos

főigazgató

Ellenjegyzem:

Budapest, 2010. szeptember 16.

Horváth Ádám

miniszteri biztos

A Magyar Állami Operaház közleménye az ECHO TV Híradó 2010. 09. 08-án 12:08:25 - 12:08:57 közötti "Pazarlás az Operaháznál" című hírrel kapcsolatban

Budapest, 2010. szeptember 17., péntek - Az alábbi szöveggel a mai napon sajtó-helyreigazítást kezdeményeztünk:

A hír az Operaházat sértő, tartalmában is félrevezető, megalapozatlan és hiányos információkat közöl. A valós képet és megítélést a hírben közöltekkel szemben az alábbi információk biztosítják.

Az Operaház főigazgatóját Vass Lajosnak hívják és nem Vass Jánosnak.

Az Operaház a jegyértékesítő rendszer használatáért nem "hússzoros", hanem átlagos árat fizet, s a piacon más jegyértékesítő rendszerben nem biztosított szolgáltatásokat vesz ezért igénybe.

Az alap cikket író újságírót tájékoztattuk arról, hogy az általunk közölt 42,6 millió forint nem csupán "rendszerhasználati díjat", hanem a 2009. évben befolyt 971.116.574,-Ft jegyértékesítési bevétel után fizetett jutalékot is tartalmazza. A hír ennek ellenére csupán rendszerhasználati díjról tesz említést.

Az eredeti, határozatlan időtartamú szerződést 1995-ben kötötték. Ekkor még nem volt közbeszerzési eljárásra vonatkozó hazai szabályozás. Az utolsó - jelenleg is hatályos - módosítását e szerződésnek 2003-ban írták alá. 1995-től ezen konstrukció öt főigazgató és három megbízott vezető időszaka alatt is megfelelően működött. Tehát a hírben elhangzottakkal ellentétben Vass Lajos főigazgató semmiféle szerződést nem kötött az érintett céggel. Viszont az Operaház jelenlegi vezetése - közzétett hatályos közbeszerzési tervében is rögzítetten - a jó gazda gondosságával eljárva már több hónappal ezelőtt elindította a konstrukció teljes felülvizsgálatát, s egy új közbeszerzési kiírás előkészítését.

A jegyértékesítési piacon az értékesítési jutalék mértéke általában kb. 2-10%, mely azonban a nyújtott egyéb szolgáltatások függvénye is.

Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az Operaház által fizetett díj mértéke átlagos. 

Budapest, 2010. szeptember 16.

Vass Lajos

főigazgató

Ellenjegyzem:

Budapest, 2010. szeptember 16.

Horváth Ádám

miniszteri biztos