Menyhért, Mirjam

Másfél évszázada hódít az operett

2010.09.22. 08:02

Programkereső

1860. szeptember 22-én mutatta be a pesti Nemzeti Színház Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című művét.

Az operett szó kis operát jelent, amelyben a párbeszédek énekszámokkal és táncbetétekkel váltakoznak. Sajátossága a dallamos, fülbemászó zene, a fordulatos történet, a látványos díszlet és jelmez. A műfaj születésekor a nagyváros tömegszórakozását szolgálta, de a könnyed történettel gyakran társadalmi szatíra és gúnyos hang párosult. A műfaj bölcsője Franciaország, első igazi mestere a német születésű Jacques Offenbach, a "Champs-Élysées Mozartja", leghíresebb művei az Orfeusz az alvilágban és a Szép Heléna.

A műfaj gyorsan meghódította az Osztrák-Magyar Monarchiát, a társadalom minden rétegében népszerű lett, és a "bécsi operett" bár szereplőit tekintve nem, zenéjében azonban reprezentálta az államalakulat sokszínűségét: valcer, polka, mazurka, csárdás, verbunkos és cigányzene hangzott fel benne. A bécsi operett legnagyobb alakja ifjabb Johann Strauss volt, aki olyan népszerű darabokat jegyzett, mint "a legbécsibb operett", A denevér.

A városi magyar operett gyökerei a falusi környezetben játszódó népszínműig nyúlnak vissza. A műfaj első reprezentánsa Szigligeti Ede Szökött katonája, amelynek bemutatója 1843. november 27-én volt a Nemzeti Színházban, zenéjét Szerdahelyi József állította össze (a mű német változata is elkészült). A népszínművek a társadalom teljes tagozódását képviselik, bennük fel-feltűnnek pesti színek, jellemzően Pestet a romlottsággal azonosítva, alapvetően nem urbánusak. Az egyetlen igazi pesti népszínmű Szigligeti Két pisztolya, emellett Csepreghy Ferenc 1864-es darabja, a Magyar fiúk Bécsben kap városi hátteret.

Magyar nyelven először 1860. szeptember 22-én játszottak operettet, ez volt Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című darabja. Feleky Miklós vitte az operettet, aki a hősszerelmesi feladatkör mellett darabokat fordított és írt. A műfaj azonban nem itt, hanem a Molnár György vezette Budai Népszínházban talált első magyar otthonára: Offenbach Dunanan apója volt ez első darab, ami en suite játszva több mint százszor került színre. Molnár komoly energiákat és pénzt fektetett az előadások kiállítására, gépeket konstruált, tánckart szerződtetett, a befektetés azonban csak részben térült meg. A francia operett sokáig uralta a fővárosi és vidéki színpadokat. Csak a Népszínházban 1875 és 1900 között 60 francia darabot, ebből 48 Offenbach-művet mutattak be. A sikere megtermékenyítően hatott, eredménye pedig a magyar operett születése lett.

1863-tól megszűntek a Nemzeti Színházban az operett-előadások, a műfaj a Budai Népszínházba költözött át. Itt volt az első magyar operett, a Veszter Imre komponálta, Madarassy Pál szövegezte A vőlegény álarcban bemutatója 1861-ben. A darab elveszett, így az első ismert mű Molnár társulatának karnagyának, a gyakorlott népszínműdal- és nótaszerzőnek, Allaga Gézának, valamint Bényei Istvánnak, a társulat színészének a nevéhez fűződik. A szerelmes kántor bemutatója 1862. április 21-én volt, tombolónak nem nevezhető sikerrel: "Ez az operett csupán úttörő kísérlet" - írta róla a kritika. az első magyar szerzők jegyezte operett, Allaga Géza és Bényei István A szerelmes kántor című egyfelvonásos daljátéka két évvel később a Budai Népszínházban került színre.

A következő, leghosszabb ideig szállást biztosító otthont az 1875-ben megnyitott Népszínház nyújtotta az operettnek.A Népszínház első évadában 49 bemutatott darabból 21 volt népszínmű és 9 operett, 1875 és 1879 között 1390 előadásból 519-szer népszínmű, 484-szer operett volt műsoron. 1885-re átbillent a mérleg, köszönhetően az először elutasított, majd 1885. december 6-án sikerre vitték az Eleven ördögnek is, Konti és Deréky Antal, a sokat tapasztalt vidéki színész és darabíró operettjének, a főszerepben Blaha Lujzával. Konti operettszerzővé avattatott, sorra írta darabjait (Királyfogás, Suhanc, A kópé, Talmi hercegnő, Fecskék - ez már a Király Színházban ment) többnyire Blahára, a századfordulóra pedig a népszínmű egyértelműen háttérbe szorult az operettel szemben. Fokozatosan megszűnt a francia egyeduralom, Millöcker, Suppé, ifj. J. Strauss darabjai tartósan szerepeltek a repertoáron, Porzsolt Kálmán igazgatása alatt pedig az angol operett is népszerűvé vált.

A népszínművek magyar öntudatával szemben a francia operett szemérmetlen, léha világot, kozmopolitizmust sugallt, a valcerek uralta bécsi operettek egyértelműen ellenérzést váltottak ki. A keringő nem kínált illúziót, ezzel szemben a népszínművek bevett magyar nótái, a cigányzene, a csárdás identitáserősítő hatással bírt. A műfaj emancipációja Lehár Ferencnek és A víg özvegynek volt köszönhető. Komáromban született, apja morva, anyja magyar származású volt. Katonakarmester apjával - torniszter fiúként - a Monarchia területét bejárta a család, laktak Pozsonyban, Sopronban, Kolozsváron, Szarajevóban, Brassóban. Lehár a Prágai Konzervatóriumban tanult, színházi hegedűsként dolgozott, majd Bécsben lett katonakarmester. Állomásozott Losoncon, Polában, Triesztben, Budapesten és Bécsben. Lipcsében mutatták be első darabját, a Kukuskát, első bécsi operettje a Bécsi asszonyok (1902) volt, a sikert az 1905-ös A víg özvegy hozta meg neki. Jelentős művei: Luxemburg grófja (1909), Cigányszerelem (1910), A mosoly országa (1929). Két operát és 31 operettet komponált.

Ady Endre 1902-ben így írt Huszka Jenő frissen bemutatott Bob hercegéről, az első külföldön is sikeres magyar operettről: "Ne tessék elütni a dolgot avval, hogy itt operett szól hozzánk, édes, naiv és bolondos. Az operett voltaképpen a legkomolyabb színpadi műfaj, a legszebb és legszabadabb, mellyel királyokat üthetünk veszedelem nélkül nyakon, s mely tartalmas, ötletes, újítni vágyó lelkekben születve, többet rombolhat e korhadt világból, s jobban készítheti a jövendő jobbat - öt parlamenti obstrukciónál." Az operett polgári-nagyvárosi szórakoztató műfaj, hősei - kivételekkel persze - a társadalom legfelső rétegeit, a született és a pénzarisztokrácia köreit képviselik, akiket a nézőtéren ülő polgárok túlhaladott társadalmi osztálynak tartanak, viszont akiket irigységgel vegyes lenézéssel tekintenek, akiktől egyszerre akarják magukat távol tartani, és bekerülni közéjük teljes értékűként. Az arisztokraták „összezártak", közéjük bekerülni, bevásárolódni csak pénzzel lehetett - a rang megvehető árucikké vált; a középnemesség, a hivatalnokok, az iparosok, a régi/jó családok, a kispolgárok, a munkások, a cselédek fölfelé idomultak, a szigorú, tekintélyelvű hierarchiában fölfelé vitt az álmok útja, és a reformkori egyenlőség után címek, rangok, kitüntetések iránti vágy égett a fölfelé idomulásban. A nézőtéren ülő polgárok egyre erősödő öntudatú társadalmi réteggé vált, legszélesebb rétegük, a városi középpolgárság heterogenitást mutat. Közöttük kisiparosokat, kézműveseket, kereskedőket találunk, akik a liberalizmust elvetették, politikai ideológiájukat az antikapitalizmus, a keresztényszocializmus, az antiszemitizmus jellemezte. Az operett őket kívánja szórakoztatni, művelni, és amint épp a nemzetiségi ábrázolás mutatja, toleránsabbá tenni.

Az operett ezüstkorszaka, a Kálmán-Lehár-éra operettjei reflektálnak a korabeli eseményekre, zenéjük, a bécsi valcer, a magyar verbunkos és csárdás, a lengyel polka és mazurka, a bécsi heuriger-dalok, a horvát népdalok fuzionálva a korabeli divatos könnyűzenei motívumokkal, "össznemzetiként" reprezentálta a Monarchia etnikai sokféleségét. Igaz, Lehár és Kálmán műveinek szüzséi sem különböztek a megszokott, bevált patentoktól és a romantikus szentimentalizmustól. A bécsi operettekben megmaradt az arisztokrata környezet dominanciája, de "egzotikumként" Párizs, Pest és Bécs mellé új helyszínek is kerültek a palettára - szlovák falu, pesti külváros, hegyvidék, cigányfalu -, ám a történetek miliője többnyire csak díszlet, mint ahogy a zenei betétek, táncok, epizódfigurák csak színesítő jelleggel szerepeltek, és az egyes karakterek is "dísznemzetiségek" voltak a rájuk jellemző sztereotípiákkal.

A legismertebb magyar operett minden kétséget kizáróan Kálmán Imre Csárdáskirálynője, amelynek első világháború alatti premierje után "az egész világ két dologtól visszhangos: az ágyúdörgéstől és a Csárdáskirálynő sikerétől". A Zeneakadémián Koessler János tanítványa volt, mellette jogi tanulmányokat végzett. A Pesti Napló zenekritikusaként működött, volt a Vígszínház korrepetitora és kabarékhoz, vígjátékokhoz szerzett zenét. Első operettje a Vígszínházban bemutatott Tatárjárás volt (1908), ezt követte Az obsitos (1911) és a Cigányprímás (1912). Legismertebb operettjei: A csárdáskirálynő (1915), A bajadér (1921), A cirkuszhercegnő (1926), A montmartre-i ibolya (1930). A komponista maga azt írta, tudja, hogy egy fél oldal Liszt partitúráiból többet ér, mint az összes operettje, de az a fél oldal olyan magas színvonalon álló közönséget követel, ami csak töredéke a színházba járóknak, és kellenek olyanok is, akik nem szégyellnek könnyű, "csinosan öltözött és jól csengő" zenés komédiát írni.

Az operett műfaját többször temették, nevezték elavultnak, népszerűsége azonban bel- és külföldön is töretlen (a moszkvai Bolsoj története során idén játszott először operettet, Johann Strauss Denevérjét). 2002 óta október 24-én ünnepeljük a magyar operett napját Kálmán Imre és Lehár Ferenc emlékére: a Budapesti Operettszínázban ekkor adják át az évad operett- és musicalszínésze elismerést, a legígéretesebb ifjú művésznek járó Marsallbot-díjat, valamint az életműdíjat.