Ábrahám

Eötvös Pétert méltatja a Le Monde

2010.09.29. 12:00

Programkereső

2008-ban Glyndebourne-ban mutatták be A szerelemről és más démonokról című operát. A darabot a strasbourgi Festival Musica keretében szeptember 25- én játszották.
Eötvös Péter
Eötvös Péter

Két évvel ezelőtt az egyik brit kritikust a zene emlékeztette Eötvös korai színházi zenéire, amelyekben inkább megemelt, ritualizált beszédről van szó, ám A szerelemről és más démonokról zenéje ennél jóval több is: organikus, remekül hangszerelt, az egyszerűsített zenei nyelv sohasem túl egyszerű, tele van mágikus dolgokkal. A kevésbé lelkes recenzensek azonban hiányolták az egységet, "a szárnyaló jeleneteket sivárság követi, a hangszerelésben felcsillan a finomság, majd unalomba fullad", "a nyolcvanas évek avantgard zenei nyelve ez, és nem a 21. századi operáé". Igaz, az unalom hiányát még az is elismeri, aki azt írja: "kétségen kívüli a változatosság, csak épp nem lehet érezni".

Az előadás rendezőjét, Silviu Purcăretét (akinek craiovai Szeget szeggel produkcióját láthatta a gyulai Shakespeare Fesztivál közönsége, és akire a budapesti publikum pedig a kolozsvári vendégjáték, a Gianni Schicchi, valamint a Katona József Színházban színpadra állított Troilus és Cressida kapcsán emlékezhet) túl sok jó szó nem érte. Hibáztatták a színpadképet, a videohasználatot - a filmeken többnyire vonagló testeket, rovarokat, hüllőket látni -, mintha nem is Dél-Amerikában, hanem egy afrikai rabszolgaközösségben játszódna a történet. Helmut Stürmer világítását azonban egyöntetűen dicsérték, csakúgy, mint Vladimir Jurowski karmestert és a Londoni Filharmonikusokat, valamint a főszerepet játszó Allison Bellt.

A The Independent, a The Times, a The Guardian, a The Financial Times és a thisislondon.co.uk oldal kritikusainak és olvasóinak ötpontos értékelőskáláján a produkció átlagban 3,5 pontot kapott.

A Le Monde kritikusa szerint A szerelemről és más démonokról a világszínvonalú kézművességhez hasonlítható: "szakít a vokális zeneszerzés minden eddig ismert formájával, a nagyon gondosan kidolgozott hangszerelés tudományosságával és különösen a hatalmas érzékiséget sugárzó lassú részeknél a hallgatónak az az érzése, hogy Eötvös - aki a Strasbourgi Filharmonikusok élén maga dirigálta a bemutatót - a helyszínen, szobrászként formálja a partitúrát, teljesen érthetővé varázsolva azt". 

Az angol lapok 2008-ban nem voltak elragadtatva Hamvai Kornél librettójától: abból kritikusok szerint épp a márquezi mágikus realizmus és a tűz hiányzott. Mivel a történetet Hamvai kiemeli a 18. századi dél-amerikai környezetből, s ezzel semlegesíti a hangulatot, a karaktereket leegyszerűsíti, kevés lehetőséget hagy a modern operai értelemben vett áriákra, így - írták az angolok - végeredményképp egy lehetséges drámának csak a kerete készült el, amit a zene tölt meg.

Az angol, spanyol és latin mellett joruba nyelvű szöveg szerzője a Le Monde szerint nagyon megédesítette Márquez "mágikus realizmusának" ízeit, miközben Eötvös a zenében visszatért a hagyományos opera alapjaihoz. "Az avantgard írásmód technikájával fűszerezett operaszerű piknik tökéletes kosarának minden összetevője adott ebben a műben" - fogalmazott a kritikus, aki dicsérte a francia nyelvterületen ismert Silviu Purcărete rendezését is: egy egyszerre zárdát és sírt szimbolizáló 18. századi hatalmas palota lepusztult díszletében konvencionális dél-amerikai barokk fantomszerű világ jelenik meg afrikai rabszolgák táncaival, hatalmas vörös hajú meztelen szűzzel, bölcselkedő férfiakkal és boszorkányos apácákkal.