Sámuel, Hajna

Káel Csaba: "A rendezés a zenét szolgálja"

2010.11.02. 08:00

Programkereső

Káel Csaba a Bánk bán operafilm után most Munkácsy-filmre készül. Sokszor rendezett barokk operákat, láttunk már tőle színpadon Puccinit, Verdit, a közelmúltban pedig prózai színházi rendezőként is bemutatkozott.

- Most Donizettit rendezel, de ha csak annyit tudnék, hogy ismét operára készülsz, először azt gondolnám, valamilyen barokk operát látjuk majd tőled.

- A barokk, sőt még inkább a preklasszikus opera valóban nagy kedvencem, mert szeretem a közvetlenségét, de valójában minden jó, zenei dramaturgiai erővel bíró mű érdekel, ezért dolgoztam már az operatörténet jó pár szerzőjének darabjával Monteverditől Mozarton, Leoncavallón át Gyöngyösi Leventéig. Donizettit még nem rendeztem, de nagyon érdekel, hogy egy ilyen slágerekkel teli, nagyon jól megírt zenéből hogyan lehet végigvinni alapvető érzelmi szituációkat.

- A világ operaházainak repertoárján nagyjából Stravinsky Rake's Progresse óta, tehát körülbelül ötven éve egyetlen új mű sem tudott megmaradni, viszont a repertoáron megjelentek a nagyon régi művek, a barokk operák. A repertoár tehát időben visszafelé tágult...

- Talán ennyire nem vészes a helyzet, mert itt van például Janáček az utóbbi időszak nagy felfedezettje, de tény, hogy az operairodalom egy-két százaléka van talán színpadokon, és közben nemcsak operák, de jelentős szerzők is méltatlanul feledésbe merültek. Hadd említsek példaképpen három jelentős szerzőt a barokk korból: a német Carl Heinrich Graunt, az olasz Davide Perezt, vagy a francia Jean-Philippe Rameau-t. Mindegyikük korának sztárkomponistája volt, nem érdemtelenül, de talán Rameau-t kivéve, akit a francia színpadokon azért játszanak, nem lehet velük találkozni operaházakban. Pedig, ahogy Janáček példája is mutatja, sokszor csak elhatározás, koncepció és kitartás kérdése, hogy megismertessünk új szerzőket és új darabokat.

- Mindketten szeretnénk, ha a Müpában még a mostaninál is gyakrabban láthatnánk-hallhatnánk barokk műveket. Egyszer szóban megterveztünk egy egész barokk fesztivált.

- Igen, egy ilyen fesztivál azt a koncepciót képviselhetné, hogy felfedezzen, népszerűsítsen barokk operákat, nemzetközi és hazai előadókkal. Jelenleg ennek a kornak nincs igazán koncentrált magyarországi játszóhelye. Például itt van Vashegyi György, aki több mint húsz éve együtteseivel koncerteken és színpadon is magas nívón népszerűsíti ezt a korszakot, mégsem kapott eleddig olyan lehetőséget, ahol ezt állandó rendszerességgel tehetné.

Káel Csaba
Káel Csaba

- Donizetti alig több mint ötven évig élt, de hetven színpadi művet írt. És ezeket mind bemutatták. Ez arra utal, hogy az operajátszás keretei akkoriban nagyon különböztek a mai viszonyoktól. Szerinted ma milyen társadalmi funkciói vannak az opera műfajának?

- A zene minden korszaknak, korosztálynak intellektuális és érzelmi szükséglete, és csak azt kell megtalálni, hogyan lehet értékes drámai tartalommal készített műveket eljuttatni az emberekhez. A mi korunkban a zene tömegtermékké vált, három-négy perces gyorsan fogyasztható fast food lett belőle. Ráadásul az utóbbi időben megszűnt a zenei producereknek az a törekvése, hogy új irányokat hozzanak fel, piacilag garantáltabb, ha újrakészíttetnek valami régebbi slágert. Az operaházak hosszú ideig jó otthonául szolgáltak a drámai zene műfajának, kiszolgálták azt, ráadásul a társadalmi érintkezés színterei is voltak. Már a hetvenes években elkezdődött ez irányú térvesztésük. Boulez nem véletlenül fogalmazta meg, hogy fel kellene robbantani az operaházakat, mert azóta is keressük a megoldást. A nyolcvanas években például jó pár operafilm készült, ehhez a megoldáshoz csatlakoztunk mi is a Bánk bánnal. Ez pedig működik, mert nagyon sokan vásárolták meg a DVD-t, olyanok is, akik talán még soha nem jártak operaházban. A másik irány mai szituációkban megszólaló zenével közel hozni az emberekhez a műfajt, mint például a flash mob, ahol a teret adott esetben egy opera szervezi élő performansszá. Megoldás tehát van, de nehéz megtalálni egy új, intézményesített struktúrát, amiben mindez működik: talán nekünk itt, a Müpa félig szcenírozott sorozatával ez sikerült. Nekem emellett még komoly terveim vannak a televízió irányában is.

- Mit gondolsz az anyanyelvi kontra eredeti nyelvű operajátszásról?

- Én személyesen eredeti nyelv párti vagyok, ráadásul a feliratozás tökéletesen megoldja ezt a kérdést.

- Láttunk már tőled viszonylag hagyományos rendezést, láttunk olyat - a Hunyadi Lászlót -, amelynek a vizuális világa meghökkentően modern és nagyvonalú volt, és szinte alternatív hangulatú prózai előadást is, Marlowe Doktor Faustusát. Most, a félig szcenírozott Donizetti-előadáson mire számítsunk?

- A félig szcenírozott előadásokat sokszor összekeverik a hat-nyolc hetes próbákkal, komoly díszlet- és jelmezköltséggel készülő operaházi előadásokkal. Mi itt egy-két előadásra kell, hogy készüljünk, szerény szcenikai költségvetéssel, ugyanakkor olyan, a zenét szolgáló vizualitással, ami elindítja a néző képzeletvilágát, és segíti a zene drámai folyamatának értelmezésében. Ezt most is úgy próbálom elérni, ahogy például a Varázsfuvolánál tettük: van egy erős vizuális jel, egy szimbólum, ami körbeveszi a játékot, és hol hangulatot teremt, hol pedig a szituáció jelzésszerű díszleteként működik. Ez a rendezés is a zenét szolgálja majd, nem akar formai aktualizmusba süppedő, a zenei drámát figyelmen kívül hagyó rendezői önmegvalósítássá válni. Ebben nagy segítségemre lesz a kiváló karmester és az énekesek, különösen a színpadi jelenlétének huszadik évfordulóját ünneplő Miklósa Erika.

  

A MAGYAR TELEKOM TÁMOGATÁSÁVAL
2010. november 6., 7. 19:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Donizetti: Szerelmi bájital - félig szcenírozott előadás

Km.: Miklósa Erika (Adina), Alekszej Kudrija (Nemorino), Enzo Capuano (Dulcamara), Filip Bandzak (Belcore), Celeng Mária (Gianetta), a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és kórusa (karig.: Kulcsár Szabolcs)
Rend.: Káel Csaba