Vendel

Mire készülnek az Operaházban?

2010.11.05. 07:44

Programkereső

Videónkból, amelyben megszólaltattuk Fekete Attilát, Kertesi Ingridet, Kiss B. Atillát, Lukács Gyöngyit és Szegedi Csabát is, minden kiderül.

Az Erkel-opera kottája és szövege keletkezése óta számos szerzői és idegen kezű beavatkozáson esett át. A november 6-i és 7-i operaházi Bánk bán különleges bemutató, hiszen a sokat játszott mű ebben a változatban még soha nem hangzott el a budapesti dalszínházban, sőt a 2009-ben elkészült kritikai kiadás hivatalos közreadása óta ez lesz az első magyarországi felújítása. Az Egressy Béni szövegével játszott ősváltozat igazi kulturális csemegét ígér.

Bánk bán ősváltozat az Operaházban - próba
Bánk bán ősváltozat az Operaházban - próba

A november 6-i és 7-i előadásokat Palcsó Sándor rendezi és Héja Domonkos dirigálja. Mindkét este énekli II. Endrét Geiger Lajos, és közös a két este szereposztásában az Ottóként fellépő Fekete Attila, a Biberachot megformáló Szegedi Csaba, a Tiborcot éneklő Perencz Béla, valamint az udvarmestert alakító Sárkány Kázmér. November 6-án Gertrudis Lukács Gyöngyi lesz, a címszerepet, Bánk bánt Kiss B. Atilla, Melindát Kolonits Klára énekli, Petúr bánként Kálmándi Mihály lép fel. November 7-én Gertrudis szerepében Pánczél Éva látható, Bánk bánt Bándi János formálja meg, Melinda Kertesi Ingrid lesz. Mindkét előadáson köszöntő beszédet mond Kocsis Zoltán karmester, zongoraművész.

November 7-én, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján nyílik meg az Operaház földszinti aulájában az a kiállítás, amely az operaszerző és -szervező Erkel Ferenc munkásságának állít emléket. Az Operaház Emlékgyűjteménye számos 19. századi dokumentumot őriz a régi Nemzeti Színház megsemmisült anyagából. A kiállításon, mely az 1830-as évek végétől Erkel Ferenc haláláig tartó korszak dokumentumaiból válogat, több valódi ritkaság, eredetiben is látható levél, autográf kotta, korabeli metszet és fénykép eleveníti meg az Erkel-korszak operajátszását. A kiállítást Wellmann Nóra rendezi, megnyitja Mikusi Balázs, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának vezetője. Az anyag az évad végéig lesz látogatható az előadások szüneteiben.

A november 6-i előadás felvétele másnap és november 11-én látható a Magyar Televízióban.

2010. november 6., 7. 19:00 - Magyar Állami Operaház

Bánk bán