Sámuel, Hajna

Kocsis Zoltán: "Erkel-ügyben rengeteg a tennivaló"

2010.11.11. 10:13

Programkereső

Nemzeti műzenét megteremteni mindig nehéz feladat, de különösen problematikus lehetett akkor, amikor ezt a törekvést bizonyos körök egyáltalán nem nézték jó szemmel. Nem szólva arról, hogy aki az 1830-as évek Magyarországán ilyesmiről ábrándozott, szembe kellett néznie a ténnyel, hogy használható hagyományokra nem igen támaszkodhat. A magyar műzene Erkel színrelépése előtt nem állott - és a német befolyás miatt nem is állhatott - azon a szinten, amely biztos alapot jelenthetett volna a stiláris továbbfejlesztésre. Ezért sem lehet túlbecsülni a munkát, amellyel Erkel éppen ezt az alapot rakta le s méghozzá megingathatatlanul, elmozdíthatatlanul. Való igaz, hogy stílusa sok forrásból táplálkozik, de teljes sikerrel kerüli el a korabeli olasz operák „honosításának" veszélyeit. És ez már zeneszerzői nagyságrend kérdése. Erkel ugyanis nem valamiféle magyar Verdi, hanem különlegesen szuverén egyéniség, akinek sajátságos stílusa ugyanúgy azonnal identifikálható, mint minden nagy komponistáé. Őrá is tökéletesen illenek Bartók Béla Liszt Ferencről mondott szavai, melyek szerint „eklektikus volt a szó legjobb értelmében: olyan, aki sok mindent vesz át idegenből, de - még többet ad hozzá a magáéból". A Hunyadi László, a Bánk bán dallamai egyáltalán nem az itáliai bel canto fordulatok hungarizált változatai, hanem az egyéniség jegyeit nagyon is magukon viselő melódiák, amelyeket senki más le nem írhatott volna. A tételesen is kimutatható hatás, amelyet Erkel Ferenc az őt követő generációk komponistáira gyakorolt, félreismerhetetlenül jelzi zenéjének megkerülhetetlenségét.

Budapest, 2010. november 4-én.

E szép kerek évforduló megünneplésének szándéka az ünnepelthez akkor lehet a legméltóbb, ha nem csak szavakban, hanem főképp tettekben nyilvánul meg. Erkel-ügyben pedig - valljuk be - rengeteg a tennivaló. Példát vehetnénk Gustav Mahlerről, aki e falak közötti sajnálatosan rövid működése során nem kevesebb, mint három Erkel-operát újított fel, köztük a Mester leghaladóbb, sokak által legnagyobbra tartott művét, a Brankovics Györgyöt. Talán a pillanat nem a legmegfelelőbb, de nem bírom elhallgatni, hogy az általam vezetett Nemzeti Filharmonikusok jövő csütörtöki saját Erkel-gálaestjén ósdi, évtizedekkel ezelőtt kézzel írott, legnagyobbrészt szinte olvashatatlan zenekari anyagból játszik. Ezen sürgősen változtatni kell. Jó lenne, ha a közelmúltban elindított örvendetes kezdeményezések, amelyekbe a mai előadás is szervesen illeszkedik, a bicentenáriumi kampány elmúltával nem lassulnának. Erkel műveinek kritikai összkiadása az arra illetékes szakemberek fontosnál is fontosabb feladata, kottáinak a gyakorlat számára hozzáférhetővé tétele nem tűr halasztást, zenéjének világméretű propagálása közös ügyünk. Mint ahogy az is, hogy csodálatos nemzeti himnuszunk szerzője annyi hányattatás után végre elfoglalhassa méltó helyét az egyetemes zeneművészet Pantheonjában.

 

Kocsis Zoltán