Jusztina

Marozsán Erika: "Örülök a pillanatnak"

2011.01.24. 07:42

Programkereső

Szép, ambiciózus, szenvedélyes. Jelenleg New York és Budapest vonzásában él társával és kétéves kislányával. A Szomorú vasárnap óta a nemzetközi filmpiacon is jól cseng a neve. Marozsán Erika Berlinben kezdte külföldi mozikarrierjét; manapság minden idegszálával a Cabaret pikáns és provokatív Sallyjére koncentrál. Színpadi visszatérése mellett Sipos József rendezésében Márai Sándor A kalandját forgatja.

- Milyen érzés volt hét év szünet után újra színpadra állni a Cabaret-val?

- Amikor megkerestek, sokáig dilemmáztam, de aztán úgy gondoltam, olyan csak egyszer adódik az ember életében, hogy Bozsik Yvette kéri fel a Cabaret címszerepére. Láttam Yvette összes rendezését, emellett fantasztikus táncosnak tartom. Ennél jobbat nem is tudtam volna kitalálni, hogy újra színpadra álljak.

- Azért dilemmáztál, mert voltak más szerződéseid?

- Nem. A színházi évadot egy évvel a bemutató előtt szervezik, így csak imádkozhatunk, hogy ne jöjjön közbe egy másik izgalmas filmes felkérés. Most nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert januárban, közvetlenül a bemutató után elkezdtem forgatni egy Márai-regényből adaptált filmben, és a próbák előtt is szerepeltem egy amerikai produkcióban.

Cabaret - Marozsán Erika (Centrál Színház - fotó: SzoFi)
Cabaret - Marozsán Erika (Centrál Színház - fotó: SzoFi)

- Azon túl, hogy képzett táncos vagy és remekül énekelsz, egy jelentős musicalszereped volt eddig, a Koldusopera Pollyja az Új Színházban. Milyen átfedések vannak számodra Polly és a Cabaret Sallyje között?

- A Cabaret zeneszerzője és szövegírója is vallja, hogy Kurt Weill iskoláján nőttek fel. Nagyon sok közös zenei motívuma van a két darabnak, de mint színész is rengeteg hasonlóságot fedezek fel. Minden dal, amit eléneklek, tulajdonképpen egy kis ballada, különálló történet. Nem véletlen, hogy a dalok magukban is erősen élnek, mert nagyon dramatikusak. Nem hiszek olyan musical-előadásban, ha csak eléneklik a dalokat kiváló hangú énekesek. Az előadásmód érvényességében jobban hiszek, mint a hang szépségében.

- Túlfűtött, erotikus, erőteljes előadás született Bozsik Yvette rendezésében. Vajon ez annak is köszönhető, hogy rengeteg párhuzam van benne a mai dekadens korhangulattal?

- Igen, mindenképpen egy túlfűtött erotikájú, dekadens világban gondolkodott Yvette, mint ahogy mi, színészek is. Manapság már bátrabban merünk például a szexualitásról beszélni. Ha ez nem így van, hanem kövekkel dobálják az utcán a homoszexuálisokat, akkor mondhatjuk, hogy van a darabnak áthallása. Remélem, nem így van, inkább csak fantáziáltunk egy adott korról.

- Gyakran játszol dizőzt, végzet asszonyát, Sallyben mindemellett sok az esendőség is. Újabb rétegeket kellett előhívnod magadból?

- Mindig fogékony voltam az emberi esendőségre, kisszerűségre vagy törékenységre. Mindig próbálom a szerepeimet bonyolultabban és nem a vágyott nő képében megfogalmazni. Nem érzem, hogy Sally ebből a szempontból más lenne, mint akár Polly szerepe, nem érzek váltást vagy változást. A Cabaret egy nagyon különleges munka volt, és egy nagyon különleges tehetséggel találkoztam Bozsik Yvette személyében. A társulat csodálatos, a táncosok mind elképesztőek, Keresztes Tamással pedig együtt próbálni kivételes élmény. És ez mind nagyon jó hatással volt rám, szinte én is megtáltosodtam.

- A Szomorú vasárnap óta a pályád nemzetközi távlatokat nyert. Mennyire írod a szerencse, a véletlenek, a sorsszerű találkozások vagy a jó menedzselés számlájára, hogy éppen te kellesz német és angol nyelvű filmekben?

- Nem tudom, mert mindaz, amit felsoroltál, valószínűleg szükséges. Fontos, hogy amikor az embert hívják, akkor valóban akarjon menni. És kell az is, hogy a szerencse folytán pont én kerültem ebbe a helyzetbe. Nagyon sokat dolgoztam azon, hogy megtanuljak két idegen nyelvet. Büszke vagyok, mert nagyon jó menedzsmentem és ügynökségem van, akik biztatnak, erősítenek. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy itthon is játsszak. Évek óta vágytam arra, hogy színházban dolgozhassak megint, és nem csak azért, hogy szélesítsem a repertoáromat. Egy színésznek, akárcsak egy egy sportolónak vagy zenésznek, szüksége van arra, hogy gyakorolja a szakmáját: úgy dolgozni filmen, mint színpadon, soha nem tud egy színész. A filmezés sokkal széttördeltebb alkotói munka a színházhoz képest, ahol egybe kell fűzni az embernek önmagát meg a szerepét, fel kell építenie valamit.

Cabaret - Marozsán Erika (Centrál Színház - fotó: SzoFi)
Cabaret - Marozsán Erika (Centrál Színház - fotó: SzoFi)

- Mely filmjeidet tartod igazán fontosnak, sikerültnek?

- Nem szoktam így rangsorolni. Nem lenne tisztességes. Minden filmemet fontosnak tartom, mindegyiket megéltem, élveztem vagy megszenvedtem. Mindegyik saját gyerekemmé vált.

- Külföldön megtalálnak színpadi szerepek?

- Németországban sokszor hívtak színpadra, még úgy is, hogy az elején nagy akcentussal beszéltem a nyelvet. Remélem, még sor kerül rá.

- Többet láthatunk a jövőben idehaza akár filmen, akár színpadon?

- Nem tudok a jövőmről semmit. Nem látom magam előtt. Örülök a pillanatnak, ami most van.