Olivér

Badri Maisuradze: "Nem szeretném leszűkíteni a lehetőségeimet"

2011.02.01. 10:03

Programkereső

A moszkvai Bolsoj Színház kivételes hangszínű vezető drámai tenorja február 5-től a Pikk dáma Hermannját énekli a budapesti Operaházban.

Kivételes hangszín, már-már baritonba hajló mélységek, hatalmas lendület és szenvedély jellemzi a grúz énekest. A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál három tenor koncertjeinek visszatérő vendége a moszkvai Bolsoj Színház vezető drámai tenorja. Február 5-től a Pikk dáma Hermannját énekli a budapesti Operaházban. A pályafutását színészként kezdő Maisuradzét Brecht Koldusoperájában fedezte fel a kiváló grúz tenor, Zurat Andzsapridze. Tbilisziben folytatott énektanulmányait követően egyenesen ívelt a karrierje felfelé. Főként az olasz és a francia opera repertoárt érzi magához közel, a milánói Scalától a Bécsi Staatsoperig, a barcelonai Teatro Liceutól Ausztráliáig a világ legnevesebb dalszínházaiban és koncerttermeiben lép fel.

Badri Maisuradze
Badri Maisuradze

- Milyen emlékezetesek vendégszereplések fűzik Magyarországhoz?

- Először a Parasztbecsületet és a Bajazzókat énekeltem Budapesten, két évvel ezelőtt A végzet hatalmát koncertszerű előadásban, öt-hat alkalommal pedig felléptem a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál nagy sikerű három tenor koncertjein.

- Milyen a viszonya Csajkovszkij Pikk dámájához, Hermann szerepéhez, amit ritkán énekel?

- Nem könnyű ezt a szerepet énekelni, csak akkor vállalom el, amikor elég idő van a felkészülésre és jónak ígérkezik a produkció. Otellóhoz tudnám hasonlítani nagyságában, erejében, mélységeiben. Nagy kihívás minden tenor számára, aki oroszul tud énekelni.

- Miben látja a mélységeit?

- Négy óra jelenlétet követel a színpadon, mind hangilag, mind fizikailag nehéz, nem beszélve arról, hogy kissé őrült, mellőzi a személyisége a logikát. Színészileg is komoly erőpróba.

- A színészi múltja miatt vélhetően egyazon jelentőséget tulajdonít egy szerep lélektani- érzelmi-drámai megformálásának, mint a vokális adottságoknak.

- Valóban, színpadi és filmszínészként kezdtem a pályafutásomat, és mindez sokat segít énekesként is. Amikor az operaszínpadon áll az ember, mindenek felett a zenét illeti meg az elsőbbség, és csak utána következik a szerepformálás. Ebből a kettős "jelenlétből", koncentrációból adódóan nehezebb hitelesnek lenni egy operaszerepben, mint egy prózaiban.

- Mennyire szeret a rendezőre hagyatkozni?

- Azokat a rendezőket szeretem, akik segítenek, és nem a saját elképzelésüket akarják ráerőszakolni az énekesekre. A hagyományosabb, klasszikusabb rendezés híve vagyok, de nem zárkózom el a modernizálások elől sem. Lényeges, hogy mentálisan tudjunk egymásra hangolódni, hogy kiegészítsük egymás munkáját.

- Mennyire tartja fontosnak az orosz és a grúz dal- és operarepertoár népszerűsítését?

- Az ötvenhét főszerep között, amit eddigi pályafutásom során énekeltem, mindössze három orosz és öt-hat grúz opera szerepel. Nem szeretném leszűkíteni a lehetőségeimet, ráadásul technikailag jobban megfelel a hangomnak az európai, kiváltképpen az olasz és a francia operairodalom.

- Legalább olyan jelentős a koncerténekesi karrierje. Beutazta a világot Japántól Izraelen át Ausztráliáig.

- Különösképpen a koncertszerű előadásokat szeretem, mint legutóbb Montpellier-ben a Sámson és Delila, vagy az Otello és az Aida Párizsban. Nagyon emlékezetes volt néhány éve Palermóban hatalmas díszletek között énekelni az Aidát Zeffirelli rendezésében. Mindamellett épp oly érdekes feladat pusztán a hangra, a zenére koncentrálva kifejezni a világról, a szerepről alkotott elképzeléseimet. Nem tudnék választani a színpadi produkciók és a koncertek között.

- Mennyire foglalkoztatja a népszerűség?

- Semennyire. A szüleimtől, akik zenészek, szerénységet tanultam. Istennek köszönhetően olyan adottságokat, lehetőségeket kaptam, amikből folyamatosan építkezem, és másokkal is megoszthatom az éneklés örömét. Ausztráliában, ahová évekig visszajártam vagy Kanadában úgy fogadtak, mint egy popsztárt, az újságok címlapon foglalkoztak velem. Mégis ahhoz tartom magam, hogy minél magasabbra képzeli valaki magát, annál nagyobbat zuhanhat.

- Moszkvában van úgymond a főhadiszállása, ott él a családjával. Milyennek ítéli meg az ottani kulturális viszonyokat?

- A lányom a Sztanyiszlavszkij Akadémia növendéke, a feleségem a Galina Visnyevszkaja Rosztropovics Opera központ elnökhelyettese. Rosztropovics lányával közösen létrehoztunk egy alapítványt is. Az elmúlt tíz évben kulturálisan nagyon „feljött" Moszkva, minden nagy énekes, rendező, zenekar megfordul nálunk. A gazdasági nehézségek ellenére is nagy a zenei befogadó közeg, tizennyolcmillió lakossal nem nehéz közönséget toborozni.

- - Budapest után milyen felkérései vannak?

A Macbethet és a Toscát énekelem Norvégiában, Otellót Vilniusban és Lisszabonban, Calafot Pekingben. Jót tesz a lelkemnek a sok utazás, bárhol képes vagyok jól érezni magam. Sokat énekeltem még a pályám kezdetén Melbourne-ben, később Stockholmban, Berlinben és Milánóban. Nagy meglepetés volt számomra, hogy Japánban mennyire szeretik az operát, ott a közönség nemcsak az áriák után, hanem a jelenetek között is tapsol.