Jolán

A gonoszság lenyűgöző volta

2011.02.02. 09:53

Programkereső

Az mindenképpen üdvözlendő, hogy az Operettszínház nyitott az opera felé. Az vélekedés, hogy az opera nem való máshová, csak operaházakba, az opera megújulásának útjában áll.

Az opera megújulása mindig is a nagy intézményeken kívülről indult meg. És ma is, az igazán érdekes és izgalmas operarendezéseket felvállaló helyek nem a nagy operaházak, a MET, a La Fenice vagy a Staatsoper, hanem a kisebb operatársulatok játszóhelyei. Maradva Bécsnél: ott is játszanak operát a nem erre szakosodott színházak, izgalmas előadások láthatók az Operetthez a leginkább hasonlító Volksoperben is.

Fodor Géza írta le egy fontos tanulmányában az opera seriákkal és a Wagner-művekkel lehet a legjobban, a legmerészebben kísérletezni, hiszen ezekben a polgár létproblémáit a szerzők a mítoszok szintjére emelik. A romantikus operák túlságost korhoz, jelmezekhez, szöveghez kötöttek, egy Trubadúrt vagy egy Rigolettót nem lehet maradéktalanul más környezetbe ültetni, mert ott könnyebben elkorhad.

Bennragadt a korban az a két mű is, amit az Operett egybekötött - Puccini Gianni Schicchije és Vajda János Marió és a varázslója -, vagyis ezen operákat sem lehet túlságosan megbolygatni. Ellenállnak a kísérletező kedvnek, így a művek nem mondhatók a mintegy mellékesen operát is játszó helyekre legalkalmasabb műveknek. Aki az Operettszínházba operaelőadást hoz, annak számolnia kell nemcsak a rendszeresen e műintézményt látogatók esetleges ellenérzéseivel, hanem azzal is, hogy azok, akik viszont operát nézni tértek be a Nagymező utcai szép épületbe, a merészséget, a szokatlan ízeket, nem az Operában megszokottat várják. Ezért is mondható látványos merészségnek a két, máshol már sikerrel bemutatott mű összeboronálása egy estére. (Mellesleg a Theater an der Wien plakátjai kísértetiesen hasonlítanak a két művet hirdető plakátra: egy megkettőződött személy - valójában két színész - két arca mosódik egybe.)

Az Operett vezetőjének, Kerényi Miklós Gábornak a helyzetét az sem könnyítette meg, hogy egy operajátszásra megfelelő akusztikájúnak semmiképpen sem mondható térbe kellett a műveket beszuszakolnia. Fellner és Hellmer számos színházat adott a Monarchiának, ebben az esetben azonban eredetileg a színpad a nézőtéri részt foglalta el. A cserének az akusztika látta kárát, a szereplők tehát mikroportot használtak.

Nem vagyok a mikroport ellenzője, sok külföldi előadást láttam, ami éppen azért volt jó, mert a színészek mikroportba mondták a szövegüket: a rendező így érte el, hogy majdnem olyan természetesen, kiabálás nélkül játsszanak a nagy terekhez szokott színészei, mint egy filmszínész. Egy zenés darab azonban egészen másképp szól mikroportokkal: az éneklés természetessége veszik el. A legjobb énekesek isszák meg az akusztika miatt megkötött kompromisszum levét, vagyis az, aki nagy orgánummal bír, nem tudja kiengedni a hangját, ellenben a csenevész hangúak érvényesülnek. Mondhatni, természetellenes kiegyenlítődés történik.

A Gianni Schicchit Miskolcról, az Operafesztiválról hozták át az Operettbe. A jómódú Buoso-ház lakói olyanok mintha kelet-európai bevándorlók lennének. Lakókocsival telepedtek le a Michelangelo kempingben (e kempingből nyílik hasonló rálátás a plakátvárosra, Firenzére). Pottyantós budi áll a színpad szélén, olykor oda is befut egy menedéket kereső. Már a nyári miskolci előadásnak is Kálmán Péter volt az egyik erőssége. Az ő Gianni Schicchije nem pitiáner kis csaló, hanem szimpatikus kívülálló, rafinált rocker a Hell's Angels pólóban, akinek helyén van az esze és a szíve is. Míg Miskolcon Kálmán Péter g-jének elismeréssel adózhattunk, itt magasságai, egyáltalán hangi képességei, nem jöttek át. A Laueretta szerepét megformáló Geszthy Veronika - akire a slágerszám van bízva - és a Rinucciót adó Boncsér Gergely kitűntek a tömegből. KERO-nak nem sikerült elérnie azt, amit Silviu Purcăretének, aki szintúgy végig a színen tartotta az elhunyt Buoso holttestét, jelesül azt, hogy minden egyes alakjának karaktere, határozott színe, formája legye. Ennek köszönhető, hogy az egyébként vérbő komédia, kissé leült. A szereplők dolgát egyébként Gyarmathy Ágnes konkrét korhoz nem köthető, kissé határozatlanul összeválogatott ruhái sem segítették. A címszereplő KERO-nál a nemes és a nézők elismerésével is találkozó bosszú eszköze, e koncepciónak köszönhetőn erősödnek fel az emberi vonások, és lesz a szereplők kisstílűsége szembetűnőbb, a koncepcióhoz azonban - a mikroport miatt is - nagyon erős színészek szükségeltetnek.

A Vajda-darabhoz ellenben elég egy igazán karizmatikus szereplő, egy olyan színész, akinek sugárzása, aurája van. És ezt a feltételt az előadás teljesítette. Lehet, hogy Szabó P. Szilveszter, ha csak a hangját halljuk, nem felel meg tökéletesen e szerepre, de az általam látott előadáson szinte démoni Cipolla volt. A darab jelen értelmezésében azt mutatja meg, hogyan és miért tud hatni a tömegekre egy valójában velejéig gonosz személyiség. A Marió és a varázsló ugyanis akkor lesz több egy politikai indíttatású műnél - Vajda operája dramaturgiai szempontból jobb, mint Thomas Mann novellája, mivel abban az izgalmas történet kissé elvész a politikai gondolatok miatt megerősített részletekben -, ha a néző úgy érzi, maga is a lakókocsija mellett szemfényvesztéseivel a polgárokat elkápráztató Cipolla áldozata lett. Vajda szerzői intencióiból kitetszik, hogy azt kívánta, ebbe a delejes zenébe bóduljon bele hallgatója. Somogyi-Tóth Dániel karmesternek - és az átiratot készítő Tallér Zsófiának - köszönhetően bele is búdul: jár keze-lába, mint a magukból kivetkezett táncolóknak.

2010. január 15. 19:00 - Budapesti Operettszínház

Gianni Schicchi

Szerző: Puccini, Giacomo

Librettó: Giovacchino Forzano

Fordító: Nádasdy Kálmán

Rendező: Kerényi Miklós Gábor

Jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes

Díszlettervező : Khell Csörsz

Szereposztás

Gianni Schicchi: Kálmán Péter

Lauretta: Geszthy Veronika

Zita: Farkasréti Mária

Rinuccio: Boncsér Gergely

Gherardo: Vadász Zsolt

Nella: Fischl Mónika

Betto: Hábetler András

Simone: Szécsi Máté

Marco: Langer Soma

Ciesca: Tóth Adrienn

Spineloccio: Magócs Ottó

Jegyző: Dézsy Szabó Gábor

Pinellio: Flier Lajos

Guccio: Kökény Pál

Buoso Donati: Aczél Gergő

Vezényel: Makláry László

Mario és a varázsló

Szerző: Vajda János

Fordító: Sárközi György

Rendező: Kerényi Miklós Gábor

Jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes

Díszlettervező : Khell Csörsz

Szereposztás

Cipolla: Szabó P. Szilveszter

Mario: Szabó Dávid

Gyapjúinges: Petróczi Gábor

Angioleri kisasszony: Farkasréti Mária

Római úr: Dézsy Szabó Gábor

Angioleri úr: Szegedi Andor

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel