Gyöngyi

Dancs Annamari: „A klasszikus műfajban jobban ki tudom fejezni azt, ami én vagyok”

2011.03.07. 08:14

Programkereső

A magyar főváros közönsége, amely a Csárdáskirálynő Stázijaként ismerhette meg Dancs Annamarit, valószínűleg nem lepődik meg azon, hogy a szubrett opera szakon végzett. De hogy a képlet bonyolultabb legyen, tegyük gyorsan hozzá, hogy sepsiszentgyörgyi születésű Annamari színpadi karrierje popénekesnőként indult.

Dancs Annamari
Dancs Annamari

- A neveddel, a klipjeiddel évekkel ezelőtt, erdélyi oldalakon találkoztam, aztán meglepetéssel olvastam, hogy opera szakra jártál Kolozsváron, ami azért elég messze esik a könnyűzenétől, a dance-től, aztán pedig jött az operett. Elég sajátos ez a pályaív.

- Eddig jól megfért az életemben mindegyik műfaj. Gyerekkoromban népdalokat énekeltem, művészeti líceumba jártam, a Székely Mikó Kollégium szólistája voltam négy évig. 1996-ban kezdtem könnyűzenét énekelni, és a 2000-es évek elejére komoly sikereket értem el a nagylemezekkel és a klipjeimmel, ugyanakkor azt éreztem, ami ebben a zenei műfajban megvalósítható, elértem. Jól éreztem magam ebben a műfajban, de valami mást is akartam. Az opera szak nagy falat volt, de úgy gondoltam, nincs vesztenivalóm, megpróbáltam, és sikerült. A pop és az opera így párhuzamosan futott.

- Nem akartak a konziban lebeszélni a popműfajról?

- Azt mondták, felejtsem el, mert fizikailag képtelenség a kétféle hangképzést egyszerre csinálni. Azzal ijesztgettek, hogy el fogom veszíteni a hangom. Válaszút elé állítottak: vagy-vagy. Én viszont eldöntöttem, hogy igenis lehet ezt a kettőt párhuzamosan művelni, csak tudatosan kell művelni.

- Az operettel mikorra datálható a találkozás?

- 2007-re. Beleszerettem, őrült módon gyakoroltam, így másfél hónap alatt elkészült egy lemez Tarján Pál tenor közreműködésével, amivel sokat turnéztunk. Ezen persze meglepődtek otthon, Erdélyben, hogy 12 év után előrukkolok egy egészen más műfajjal, kezdetben megkaptam, hogy ez biztosan nem is én vagyok, a koncerteken playbackelek. Egy idő után persze rádöbbent a közönség, hogy de, igen, engem hall és lát. Tavaly pedig meghívtak Bukarestbe, a Ioan Dacian Nemzeti Operettszínházba, hogy operettet játsszak.

- Casting eredményeképp kaptad meg a szerepet?

- Meghallgatásra hívtak, de igazából nem tudtam, mire válogatnak szereplőket. Inkább az volt bennem, hogy szerettem volna véleményt hallani arról, hogyan csinálom ezt a műfajt, hogy azok, akik avatott szakértők, hitelesen ítéljék meg, érdemes-e ezzel foglalkoznom. A bukaresti casting eredményeképp kaptam meg a Marica grófnő és a Csárdáskirálynő szubrettszerepeit, ami kétszeresen is kihívás: egyrészt azért, mert nem csupán énekelni, hanem játszani is kell, s mindezt románul. Aztán tavaly júniusban kértem meg Kerényi Miklós Gábort, hogy hallgasson meg. Amikor előtte énekeltem itt Budapesten, akkor is az volt számomra a legfontosabb, hogy visszajelzést kapjak arról, érdemes-e folytatni.

- Tudtad, hogy készítik a Csárdáskirálynő felújítását?

- Egyáltalán nem, csak a meghallgatás után tudtam meg, amikor megkérdezte, lenne-e kedvem Stázit itt is eljátszani, hiszen a szerepet tudom, csak magyarul kell megtanulnom. Óriási megtiszteltetésnek vettem a felkérést, hiszen operett szempontjából ez a Mekka.

- Tavaly a Nyár a Lánchídon keretében láttalak Tarján Pállal fellépni. Furcsa volt, hogy szubrett-táncos komikus és primadonna-bonviván kettősöket is előadtatok, különösen azért, mert a te aranyszínű ruhád inkább a primadonnára utalt, a mozgásod energikussága viszont szubrettet idézett. A Csárdáskirálynőben Stázit játszol - jól érzed magad ebben a szerepkörben?

- Amióta színházban játszom, azóta tudom, hogy hangilag, alkatilag szubrett vagyok, és nagyon jól érzem benne magam. Passzol hozzám mentalitásban, színes, játékos, kihívás azért is, mert rengeteg akrobatika, nyaktörő mutatvány van benne. A primadonnadalokat pedig  a közönség miatt vállalom be, hiszen a nézőtéren elvárják a slágereket, illetve ezzel is egy új oldalamat mutathatom meg.

- A színházban mennyire számítasz pályakezdőnek?

- Előadói gyakorlatom van, hiszen tizenöt éve vagyok a pályán, tíz szólólemezt , tizenhét videoklipet, és több mint kétezer koncertet tudok magam mögött,  de mindezek ellenére egy színházi előadásban játszani egészen más. Igyekszem nagyon figyelni, alkalmazkodni minden rendezői kéréshez. Itt, a Budapesti Operettszínházban sokat tanulok a nagyoktól  és ezért nagyon hálás vagyok.

- A popénekes Dancs Annamarit ezek szerint elfelejthetjük egy időre?

- Érdekes, mert Oroszországból rengeteg rajongói levelet és felkérést kapunk mostanában, és készül egy új dalom is, tehát ezen a vonalon is vannak új projektek elindítva. A klasszikus műfajban jelenleg jobban ki tudom fejezni azt, ami én vagyok, a mai popzene nagyon leegyszerűsödött, és ebben énekesnőként nem tudom megmutatni magam. A klasszikus műfajokba több munkát kell belefektetni, ez igaz, de több lehetőséget is hoz magával, hosszabb pályát és több kihívást ígér. A pályámon eddig soha semmire nem görcsöltem rá, hagytam, hogy sodródjak. A nagy dolgok mindig így történtek velem.