Ilona

Nincs mese

2011.06.05. 09:28

Programkereső

A Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott, korszerűsített Háry János című előadás majdnem teljesen levetkőzte a népiességet, ami – a zenén kívül, csak – a fiatal Háry és Örzse öltözékében maradt meg a színpadon.

Juronics Tamás rendezte előadásban két Háry van, egy öreg és egy fiatal. Erre a direktori koncepció miatt lett szükség, nevezetesen azért, hogy a jól ismert kalandokat ne csak személyes visszatekintésben, de kollektív történelmi rálátásban követhessük végig. Az emlékek felidézéséhez idős vitézre van szükség, az események rekonstruálásához, no meg az énekléshez fiatal baritonra, így esett, hogy Ádám Tamás és Cseh Antal közösen osztoznak a szerepen.

Háry János - Szegedi Nemzeti Színház
Háry János - Szegedi Nemzeti Színház

Bár egy koros operalexikon szerint "ez az alkotás a magyar nép ízes humorát, édesen ömlő mesélőkedvét és heroizmusát idézi", Juronics rendezésében ennek alig akad nyoma. Az ő Háry-előadása szándékai szerint zsáner helyett leleplező korrajz, a jó császár bácsi és a gondtalan, monarchiabeli élet ideájának a cáfolata. Ez már az első pillanatokban evidens, miszerint a nagyabonyi kocsma kedélye helyett egy börtön falanszterébe csöppenünk. A megviselt, arcán és ruháján vérfoltokat viselő idős Háry antréja kísértetiesen hasonlít a La Mancha lovagja című musical csúszdás nyitójelenetéhez, midőn a főhős visszapottyan rabtársai közé, és mesélni kezd.

Ez a paralel már az első pillanatokban kirajzolja az előadás irányát, amit Juronics következetesen végig is visz. Csakhogy, itt nem a főhős bukik bele saját illúziókergetésébe, hanem a tömeg issza meg a levét a hatalmasok játszadozásainak, hiszen a "szegény, derék magyar nép" Juronics színpadán megfélemlített, könnyűszerrel börtönbe vethető massza. Ebben a felfogásban a főhős Háry sem gondtalan nagyotmondó, időskori kiadásban megkeseredett, enervált bölcselkedő, fiatal kalandorként pedig merev, zsinóron mozgatott bábúhoz hasonlatos. A környezet kifinomultnak tetsző, ám a mese csak látszólagos, mert mindeközben az erőszakszervezet finoman elfedve, ám nyilvánvaló kitartással biztosítja a boldog látszatot.

Székely László nagyszerű díszlete sokat segít az értelmezésben, a sötétbarna lécekkel bedeszkázott, önmagát átrendezés nélkül változtatni tudó, emeletessé is alakulni képes színpadi tér egyként idéz börtönt és a bécsi Burgot, faluszélét és határsávot, érzékelteti a hatalmasok "fent"-jét és az alantasok "lent"-jét, az itt-ott megnyíló résekkel pedig akár harcteret.

A darabból a dramaturg (Almási-Tóth András) és a rendező bizonyos szereplőket - például Meluzine grófnőt és Esztrella bárónőt - eltüntetett, másokat viszont - a falubelieket - újjáteremtett, illetve átlényegített a Szegedi Kortárs Balett társulata révén. Ők táncolják az előjátékot és a daljáték szvit tételeit, fehér ruhában és sápadtra festett, nem evilági arccal. Jellegzetes mozdulataik a kortárs balettes Juronics szótárából valók, s még véletlenül sem villan elő az együttes vezetőjének néptánc szakos múltja. Persze, ez a Háry nem az a Háry, ez a tömeg nem a kalandos mesékre vágyó falunépe, hanem a császári diktatúrát elszenvedők tömege. Az első felvonás végén a kar le is tépi az uralkodó család arcképcsarnokát, s helyette azt feliratozzák, hogy Szabadság.

Háry János - Szegedi Nemzeti Színház
Háry János - Szegedi Nemzeti Színház

Juronics a mű valamennyi rétegét felfejtené, de emiatt olykor töményen kapjuk a képeket. Sokszor sokan vannak a színpadon, lent elöl a balettosok, hátul a kórus működik, miközben fent, az emeleti szinten jelenet játszódik. Így olykor nem győz megoszlani a figyelem, többek közt a császárné és Mária Lujza duettje idején, bár remélhetően, Vajda Júlia és Nánási Helga játéka-éneke mások figyelmét is magához vonzotta.

Amennyire sikerült térhasználatban, továbbá a szereplők mozgatásában és a balettkar koreográfiájában logikai következetességgel végigvinni a rendezői koncepciót, olyannyira heterogén lett a színészi játékstílusok skálája.  Az eredeti mű "ízes humorát" némely szereplő figurája és játéka volna hivatott képviselni, ám ezt, az előadás többi részéhez is odailleszthetően csak Vajda Júlia és Lőrincz Zoltán (Marci bácsi) hozta élvezhetően.  A császári slepphez tartozó, lüke figurákat alakító színészek - Jakab Tamás és Szívós László - meglehetős mellényúlással Mixi és Pixi grófokat imitálták a Mágnás Miskából, kétes sikerrel. S bár értjük az elhülyülés paraboláját, az eltúlzott bohózatiság kilóg a darab összhangzásából.

Az egyébként jó játékkultúrával rendelkező Cseh Antal most - a rendezői utasításnak megfelelően - többnyire panoptikumfiguraként volt jelen a színpadon, énekhangja szépen szól, bár olykor meglepő volt hallani kissé Sárdy Jánosra emlékeztető - népinek szánt? - intonációját. Szolnoki Apollónia emblémaszerű jelenléte és telt, drámai szopránja különös súlyt adott Örzse szerepének, s az énekesnő nem mellékesen, szemet is gyönyörködtető fókuszává vált - a jelmezekért felelős Földi Andrea, és a világítást tervező Stadler Ferenc közreműködésével - az előadásnak. S végül, amin állhat, vagy bukhat bármely daljáték végső sikere, a zenekar igen összefogottan és jó ritmusban teljesített Koczka Ferenc dinamikus vezényletének köszönhetően.

Háry János - Szegedi Nemzeti Színház
Háry János - Szegedi Nemzeti Színház

Kodály Zoltán: Háry János - Szegedi Nemzeti Színház

Díszlet: Székely László

Jelmez: Földi Andrea

Világítástervező: Stadler Ferenc

Dramaturg: Almási-Tóth András

Karigazgató: Kovács Kornélia

Zenei asszisztensek: Rákai András, Herczeg Ágnes

Rendezőasszisztens: Pópity Tímea Klára

Játékmester: Toronykőy Attila

Vezényel: Koczka Ferenc, Kardos Gábor

Rendező-koreográfus: Juronics Tamás

Öreg Háry: Ádám Tamás

Háry János: Cseh Antal

Örzse, a mátkája: Szolnoki Apollónia

Ferenc császár: Flórián Antal

A császárné: Vajda Júlia

Napóleon: Gömöri Krisztián

Mária Lujza, Napóleon felesége: Nánási Helga

Ebelasztin báró: Jakab Tamás

Öreg Marci, császári kocsis: Lőrincz Zoltán

Magyar silbak: Rédei Roland

Krucifix generális, Muszka silbak: Szívós László

Szegény, derék magyar nép: Szegedi Kortárs Balett