Salamon

Valahol Európában: az ország legjobb színészei a magyar kultmusicalben

2011.07.29. 10:10

Programkereső

Kövesse az előadás készülésének folyamatát a Fidelión, és legyen a vendégünk a Dóm téren az augusztus 21-i előadáson!

A 2011-es évad új musical-bemutatójának színre vitelét a darab egyértelmű, évek óta tartó töretlen sikere mellett indokolta, hogy a nézők szinte ostromolták a menedzsmentet érte. Dés László-Nemes István-Böhm György-Korcsmáros György-Horváth Péter: Valahol Európában című művét Béres Attila rendezésében láthatják a nézők.

Az ország különböző színházaiból fantasztikus művészek vesznek részt a produkcióban: az Örkény Színház igazgatója, a népszerű színművésze, Mácsai Pál, a Nemzeti Színház direktora, generációja egyik legsikeresebb rendezője és színművésze, Alföldi Róbert, a Katona József Színház fiatal művésze, Keresztes Tamás, a Nemzetiből a tavaly a My Fair Ladyben már nagy sikert arató Tompos Kátya és kollégája, Szarvas József, akit sokan az Üvegtigrisnek köszönhetően ismernek, a Vígszínházból rendezőként és színészként ismert Szőcs Artur, valamint a színpadi és filmes szerepei alapján egyaránt kedvelt Pindroch Csaba is szerepet kapnak a musicalben. A gyerekszereplők közt a Megasztárban feltűnt tehetséget, Patai Annát is láthatják a nézők, valamint színpadra lép egy igazán nagy reménység, a sugárzó kis zseni, Grünwald Dávid.

Romos, háborús környezet fogadja majd a nézőket a Valahol Európában előadásain. A dómhoz tartozó Dömötör-tornyot a falusiak templomaként szerepeltetik a darabban, és az állami intézetnek kialakított kastély is megelevenedik a több oldalas, forgó díszletben. Hogy minél megrendítőbb legyen a látvány, a pusztítást ábrázoló és az árvagyerekek hősiességét bemutató jelenetekben fényfestést, kaszkadőröket, égő kerítéseket, több tucat gumiabroncsot és vaságyat, berobbant ablakokat álmodtak az alkotók a Dóm téri színpadra. A második világháborúban játszódó történet a rendező szerint igazán szívfacsaró lesz. Úgy fogalmazott: ömleni fog a könny a nézőtéren, ha megvalósítják azt az elképzelést, amit a tervezőkkel kitaláltak.

"Nagyon jól éreztem magam Szegeden tavaly nyáron - meséli Tompos Kátya. - Volt egy kezdeti félelmem a hatalmas tér miatt, aztán a szabad ég és az a rengeteg ember, aki mind az előadásra volt kíváncsi, elfeledtette ezt velem."

"Ez értékes zenés mű, Dés László eredeti és magas mércéje szerint megírt alkotás. Nem klisék szerinti sem a zene, sem a történet - mondja a darabról Mácsai Pál. - A zene - klasszikus és könnyűzene is - életem része, és bár a musical műfaja nem jellemző a pályámra, ebben az előadásban szívesen veszek részt. A Valahol Európában nem szórakoztatóipari mű, hanem eredeti mondanivalójával közös emlékezetünk része."

Az előadás létrejöttét a szereplőválogatástól követjük- Májusban mintegy ötszázan jelentkeztek a felhívásra, júniusban mintegy száztíz gyerekből választották ki a színpadra lépő hetvennégyet, akik július 4-től próbáltak Szegeden, július 11-én pedig csatlakoztak hozzájuk a felnőtt színészek.

Kérdésünk: Ki rendezte az 1947-es Valahol Európában című filmet?

A helyesen válaszolók közül egy olvasónk partnerével tekintheti meg az augusztus 21-i előadást.