Erzsébet

Klasszikusok Kolozsvárról

2011.08.07. 12:43

Programkereső

Egy veretes és egy kortárs klasszikus, Giacomo Puccini és Vajda János egyfelvonásosai a Kolozsvári Magyar Opera előadásában Szegeden. A Gianni Schicchi és a Mario és a varázsló látható augusztus 13-án az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Gianni Schicchi librettóját Dante Isteni színjátéka alapján írták és egy dúsgazdag firenzei polgár hagyatékának furfangos elosztásáról szól. Vajda 1988-ban bemutatott műve Thomas Mann azonos című elbeszéléséből készült, melyben az illuzionista Cipolla bűvöli meg közönségét, köztük a szerelmi bánatban szenvedő Mariót. Heru Lupescu és Békés András rendezéseit Selmeczi György vezényli.

"Két egyfelvonásossal vendégszerepelünk a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Puccini Gianni Schicchijével és Vajda János Mario és a varázsló című művével, a fesztivál utóbbi két évtizedében először. Ez azért különös adat, mert a szegedi operajátszás fénykora, amely Vaszy Viktor nevéhez fűződik, ezer szállal kötődik Kolozsvárhoz" - mondta el az MTI-nek a próbák közben Selmeczi György karmester.

Vaszy 1944-ig igazgatta a Kolozsvári Magyar Operát, majd a második bécsi döntés utáni menekülési hullám sodorta Szegedre, ahol a pályája kiteljesedett. "Operatörténetileg kiemelkedő jelentőségű rendezéseket elevenítettünk föl remek szereposztásban. Békés András az 1988-as budapesti Mario és varázsló rendezését 1990-ben Kolozsváron is színpadra állította, most ezt a nagyon hatásos, drámai előadást újítjuk föl. A produkció érdekessége, hogy Cippollát a Magyarországon még nem sztárként nyilvántartott, de Európa-szerte nagyon elismert énekes, Kovács István énekli, aki Magyar Állami Operaházban az évad elején A kékszakállú herceg várában a herceget énekli. Mi az eredeti hangszerelésben játsszuk el a darabot" - részletezte Selmeczi György. A 2007-ben elhunyt Hero Lupescu, a román rendezők egyik "nagy oroszlánja" csaknem harminc operát rendezett gazdag pályája során - hívta fel a figyelmet a karmester. Bukarestben kezdte pályáját, de többször rendezett Kolozsváron is. A Gianni Schicchit 1987-ben vitte színre a Kolozsvári Magyar Operában és ezzel az előadással vendégszerepeltek épp húsz éve Budapesten - emlékeztetett rá Selmeczi György. A sodró lendületű produkció címszerepét Sándor Árpád alakítja, aki a világhírű Silviu Purcarete Gianni Schicchi-koncepciójában is megformálta a figurát számos európai országban sikert aratva. Hero Lupescu és Békés András rendezését Gombár Annamária rekonstruálta.