Olivér

Peller Károly: Operett a maga és mások örömére

2011.08.24. 06:40

Programkereső

Peller Károly Ez Operett! című albuma 2009-ben jelent meg. A nyáron kiadott folytatás, a Kettecskén – Ez Operett! 2. 17 dalában három operettlegenda, négy primadonna és hat szubrett közreműködik. A lemez anyagát egy hónapon belül két koncerten is bemutatják: augusztusban a pécsi Kodály Központ, szeptemberben a Budapesti Operettszínház közönsége hallhatja a dalokat.

Peller Károly
Peller Károly

- Az első lemez anyagához elég nagy merítésből dolgoztatok, több interjúban beszéltél arról, hogyan szűkült a musical- és operettdalokból csak az utóbbira a lista. Az Ez Operett!-ről végül hány dal maradt ki?

- Az utolsó körre húsz-huszonöt dalra szűkítettünk, végül ebből került tizenöt a lemezre.

- A második albumra ehhez a maradékhoz kerestetek újabbakat, vagy kezdődött az elejéről a munka?

- Voltak a két évvel ezelőttről maradtak, de közben sokat módosult a válogatás. Sokáig gondolkodtunk, hogyan épüljön fel a lemez. Csak táncos-komikus dal alig van, és azt gondolom, ha már adódott nekem ez a lehetőség, azokkal az embereket, akiket szeretek, akikkel együtt vagyok a színpadon, itt is együtt lehessek. Lehoczky Zsuzsát, Oszvald Marikát vagy Kalocsai Zsuzsát természetesen nem kell bemutatni a közönségnek, de vannak olyan fiatal kolléganőim, akiket viszont szeretném, ha szélesebb körben is megismernének. Szerettem volna valamikor egy Ez Budapest! című lemezt, ám aztán úgy alakult, hogy ezen az albumon van egy Budapest-blokk.

- Nem bánod, hogy lelőtted a poént?

- A CD-t az ember szinte saját magának csinálja, mert ma már nem lehet több tízezer példányban eladni, hiszen egyrészt a letöltések korát éljük, másrészt viszont hatalmas a piac. Bízom abban, hogy akik ezt az értéket fontosnak vallják, még mindig inkább áldoznak egy lemezre: arra például, ami a borító füzetében van, a látványra vagy épp a tartalomra, és végigolvassák a szövegeket, az összes közreműködő névsorát, megnézik a fotókat, az illusztrációkat. Akiknek ez többet jelent, akiknek ezáltal lesz egész egy kiadvány, és nem csupán egymás mellé tett vagy letöltött dalok listája.

- Az összeállítás felelőssége teljes egészében a tiéd, vagy kikéred mások véleményét?

- A felelősséget abszolút vállalom, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem hallgatom meg például Kéringer Lászlót, az énektanáromat, aki a legnagyobb segítségem, vagy a menedzseremet, Görgényi Tibort, és persze a kiadó képviselőit, akik viszont a művészi kérdésekbe nem szólnak bele, mert ismernek, tudják, mit képviselek az operett műfaján belül. A vélemények érdekelnek, a végső szót viszont én mondom ki minden esetben.

- A te ötleted volt a CD-borító füzetkéjének hangulatvilága is?

- Az első lemezhez elegáns, de pikáns képeket készítettünk klasszikus ruhákban, mégis mai környezetben. Ehhez az albumhoz Vörös Edit kolléganőm tervezett remek jelmezeket, anyagi forrásaink azonban sajnos nem engedték meg, hogy a tervek igazi ruhákká váljanak. A következő ötlet az volt, hogy a 13 hölggyel készüljön egy közös fotó. Ennek a kivitelezése viszont teljesen lehetetlennek bizonyult: nem találtunk egy olyan napot, amikor mindannyian ráértünk volna. Akkor gondoltam arra, mi lenne, ha a régi színházi fényképek mintájára készülnének el a fotók, ha vállaltan nagyon műtermiek, nagyon beállítottak lennének, ha a gesztussal a dal címét illusztrálnák, akár egy színházi előadást vagy egy filmet, és ennek az erőteljes plakátszerűségnek a humorát próbálnánk kihasználni. És azzal legyünk modernek, hogy a túlzással idézőjelbe tesszük a helyzetet. Ne érts félre, nem akarom kifigurázni a műfajt, inkább arról van szó, hogy a képek ma, 2011-ben szolgálják ki azt.

- Hogyan lehet még maivá, korszerűvé tenni az operett műfaját?

- Nagyon sok operett-előadást látok itthon és külföldön is. Német nyelvterületen a korszerű általában azt jelenti, hogy mai ruhában, a történetet az eredeti miliőből teljesen kiforgatva adják elő a darabot. Láttam én már bőrszerkós Csárdáskirálynőt egy darab szék díszletben előadva. Számomra a modernség egészen mást jelent. Nagyon nehéz ezeket a szerelmes meséket kiragadni a korukból, mert tulajdonképp az operettek a múlt század elejének kortárs zenés darabjai, jórészt azt a társadalmat képezik le, természetesen nem kevés idealizmussal, amelyben a szerzők éltek. Egy műnek három ideje van: a megírásé, a történeté és az előadásé. Az operettek esetében az a nehéz, hogy e három sík pontosan illeszkedjen egymásra. Egy-egy bemutató előtt igyekszem elolvasni a darab első magyar szövegkönyvét, és általában az derül ki, hogy az a változat sokkal jobban játszható, mint az utána következő, az idők során szerte az országban bemutatott, mindig egy kicsit az adott előadás szereplőire szabott, így-úgy átírt szöveg. Lehet, hogy sokan megköveznek majd ezért a véleményemért, de úgy gondolom, hogy ma az 1954-es Csárdáskirálynő szövegével nem lehet előadni a darabot, mert ma a néző nem tudja elviselni, hogy az első és a második szám, Szilvia belépője és A lányok angyalok között tizenöt perc próza telik el. Egyszerűen hosszadalmasak a jelenetek, túlírtak, ellentétben a magyar nyelvű bemutatóra készült szöveggel. Ma egy előadás nem tarthat három óránál tovább, ezt tudomásul kell vennünk.

- Ha ti most elővesztek egy darabot, akkor azért amellett, hogy visszamentek a kályhához, mégiscsak rátok szabják a szöveget.

- Igen, de a végeredmény tempója más. Nekünk a mozi és a zenei klipek sebességével kell felvennünk a versenyt, ahol harminc másodperc alatt hirtelen ezernyi impulzus ér vizuálisan, vagy a reklámokkal, amelyekben ugyanennyi idő alatt egy teljes élettörténetet megismerhetsz. A színházban persze mindezt nem utánozhatjuk, mert egy jóval nyugodtabb műfaj, az viszont elkerülhetetlen, hogy egy ilyen világban nekünk is lendületesebben kell énekelnünk a dalokat. A modernséghez visszatérve még: attól mai valami, hogy mi azt ma játsszuk. Közhelyesen hangzik, de jobban, azt hiszem, nehéz megfogalmazni, hiszen a színház a ma műfaja. Nem a jelmezektől lesz valami korszerű, vagy attól, ha mai a szleng, amit a színpadon használnak, és a primadonnát sem kell megerőszakolni. A műfajnak ugyanis vannak adott szabályai, amit nem célszerű felrúgni, mert akkor borul a darab is. Az operettek mesék, amelyek végével tisztában vagy akkor, amikor beülsz a nézőtérre. A jó elnyeri jutalmát, a szerelmesek egymásra találnak. Ennyi, és nem több. Az embereknek van választási lehetősége, hogy melyik színházba, melyik darabra vegyenek jegyet. Az operett a felhőtlen kikapcsolódás műfaja, és nem szabad elvennünk ennek az örömét.

- Nem álságos ez a világ? Az ellenvélemény szerint hazugságot kap a közönség.

- Nem hazugság vagy álságos az egész életünk, vagy legalábbis illúzió, színház? Tükröt tartunk a valóságnak, de a színház nem egy az egyben a valóság, hanem csak „a valóság égi mása", ezt azért nem szabad elfelejteni. Lehet, hogy a Csárdáskirálynő második része Edvin és Szilvia válóperével kezdődne... Azért valóban nevezhető álságosnak a műfaj, mert nincs benne az operettekben az élet brutalitása.

- A bőrszerkós Csárdáskirálynőt mennyire fogadod el?

- Én nagyon nyitott vagyok, nekem nincs bajom az újításokkal. Vallom, hogy nekünk, színházi embereknek mindent meg kell néznünk és nyitottnak kell maradnunk, különben még mindig csak férfiak léphetnének fel koturnoszban, álarcban az arcuk előtt. Az operett keresi az útját. A musicaleknek könnyebb, mert ott a már említett három idő egyben van, és kísérletezhetnek témával, zenei megoldásokkal. A musical comedy mellett ott vannak a "furcsa musicalek", amelyek nem ritkán irodalmi alapanyagból készülnek, és egy új szabályokat állíthatnak fel. Ott van Sondheim, LaChiusa, ha darabot kérsz, akkor pedig a Jerry Springer: The Opera, vagy a Madách Színházban a Csoportterápia, ahol három órát végigröhögsz, poén poén hátán, a végén pedig úgy jössz ki a színházból, hogy elgondolkodsz, mennyire rólunk szól, arról, hogy elmegyünk egymás mellett. Én inkább a rossz előadásokat nem szeretem, az ötlettelenséget, és azt, ha egy rendező nagyon meg akarja mutatni, mennyire gyűlöli az operettet. Biztos ezért is sokan meg fognak kövezni, de vállalom: én az Alföldi Róbert rendezte János vitéz minden pillanatával egyetértek. Általában az volt a kifogás, hogy ott a harmadik felvonás egy metróaluljáróban játszódik, a tündérek kurvák. Ha csak ennyit ragadunk ki belőle, akkor ez persze, hogy hülyeségnek hangzik. Ha viszont egészében, a rendezői logika és értelmezés mentén nézed, akkor teljes egészében helytállónak érzem a döntést. Ahogyan a színpad mélyén megjelent a kicsi búzatábla abban a nyomasztó aluljáróban, azt a hazaszeretet talán legszebb színpadi megfogalmazásának tartom.

- Ezzel szemben az Operett Akadémián a klasszikus operettjátszást vagy -viselkedést oktatod.

- Ha nem tudod, hogyan kell viselni egy frakkot, vagy hogyan ül le egy grófnő, az sem hiteles, ha a jelenet szerint frakkban kell a sárban hemperegned. A szabályokkal, az alapokkal tisztában kell lenni, tudni kell, hogy mihez képest lehet eltérni. Ha ez az origó hiányzik, minden további hiteltelenné válik.

- Ezek a "frakkban sárban hempergős" előadások az Operettszínházban nem a nagyszínpadon, hanem a Raktárszínházban láthatók. Túl nagy a rizikó és túl kicsi az a közönségréteg, akiket ez érdekelne?

- Budapesten egyetlen Operettszínház van. Nekünk az a feladatunk, hogy olyan előadást csináljunk, ami az ő előbb már említett elvárásaiknak megfelel, és bár minden egyes bemutató egy a határaink feszegetése, az extrém kísérletezést nem kockáztathatjuk. Az utóbbi időszakban az Eszenyi Enikő rendezte Bál a Savoyban volt egy ilyen megosztó előadásunk, ami mire elérte volna az egyetemista réteget, mire már ők jöttek jegyet venni, le kellett vennünk a repertoárról. Ilyen szempontból vidéken jobb a helyzet, mert a bérlet miatt a legalternatívabb zenés előadás is lemegy tizenöt-hússzor, bár az is igaz, hogy épp ezért olyat is lenyomnak a néző torkán, amit egyáltalán nem lenne szabad. Lehet, hogy jó lenne, ha lenne Budapesten egy másik operettet játszó színház, vagy ha többször próbálkozhatnánk újításokkal kisebb térben, azt viszont tudomásul kell vennünk, hogy az Operett egy nagyüzem, és bármennyire is lennének ilyenfajta kezdeményezések, ötletek, energiák, a megvalósításuk idő és pénz hiányában lehetetlen. De nem panaszkodom, az Operett Akadémián kiélhetem ezeket az ambícióimat.

- Említetted már a szöveg kérdését. Az újrafordítások téged színészként segítenek, vagy inkább azt érzed, hogy megzavarja a nézőt, ha nem a Jaj, cicát hallja?

- A fiataloknak a Jaj, cica már nincs meg, nekik a Jaj, lányok a természetes. Idősebb nézőként elképzelhető, hogy felháborodnék, színészként viszont, pláne úgy, hogy németül is játszom, az újrafordítások mellett vagyok. Sokszor a magyar operettek egészen brechtiek: van egy jelenet, annak egy tartalma, íve, lezárásképp pedig jön egy song, ami tartalmilag, szövegileg az előzőekhez abszolút nem kapcsolható. A magyar dalszövegek, a régiek, az „eredetiek" a maguk műfajában kis remekművek, de nagyon gyorsan készültek a fordítások, a fordítók, akik költők is voltak, belevitték magukat, önmegvalósítottak, ezért nem mindig arról szólnak, amire ott szükség van, és ami németül elhangzik. Meggyőződésem, hogy a nézők és a színházcsinálók is nyernének, ha teljes operetteket fordítanánk újra, a munkára pedig jeles kortárs költőket kérnénk fel, ahogyan A bajadér esetében történt Müller Péter Sziámival. Izgalmas lenne mondjuk Parti Nagy Lajossal vagy Karafiáth Orsolyával teljesen újrafordíttatni egy Kálmán- vagy Lehár-klasszikust. Abban azonban, épp az említett nézői elvárások miatt, nem vagyok biztos, hogy a legismertebb művekkel kellene kezdenünk.

- Nem sértésnek szánom, hogy öregszel, de jobban nem tudom bevezetni azt a kérdést, ami a táncos-komikusi életpályára vonatkozik, arra, hogy mi van Bóni után.

- Dehogy sértődöm meg! (Nevet.) Nagyon örültem a Menyasszonytánc Gáspárjának és tanítójának,  A doktor úrnak és a Madame Pompadournak, a Szépség és a Szörnyetegnek, mert egészen más izmaimat veszik igénybe, és új színeket mutathattam meg magamból. Nekünk, férfiaknak sokkal könnyebb a dolgunk a műfajban: játszottam-játszom Bónit, Edvint a Csárdáskirálynőben, és remélem, hogy lehetek Miska, Feri bácsi, sőt Leopold Mária is. A Lili bárónő Frédikéjét már nem osztják rám, a Marica grófnő Zsupán Kálmánjának vagy a Mágnás Miska Miskája szerepében még egy darabig hiteles tudok lenni. Az operett szerepkörökről is szól, én viszont színész vagyok, a munkám, a feladatom az, hogy egy-egy alakot élettel töltsek meg. Szerencsésnek tartom magam, mert a musicalek karakterszerepeivel a határaimat feszegethetem. Amikor Kerényi Miklós Gábor lett az igazgató, én kértem, hogy osszon rám kis, néhány mondatos szerepeket. Először nem értette. Nagyon jó elöl állni, a színlap tetején, az első négy névben benne lenni, de színészileg ez sokkal nagyobb kihívás, a fejlődésre ez ad igazán és tét nélkül lehetőséget. Vágyom a kihívásokra, hogy az eszköztáramnak minél szélesebb palettáját mutassam meg, hogy új rendezőkkel dolgozzak. Bízom benne, hogy megtalálnak a rezonőr szerepek, és akik ma Bóninak szoknak meg, néhány évtized múlva a Csókos asszonyban báró Tarpatakyként fogadnak el.

- Térjünk vissza egy picit a lemezhez. Miért pont Pécsett lesz az első lemezbemutató koncert?

- A Pannon Szimfonikusok muzsikusai közreműködtek már az első lemezen is, és mivel az első album bemutatója elmaradt, mindenképp szerettük volna, hogy Budapest mellett Pécsett is találkozzunk a közönséggel. A csodálatos akusztikájú Kodály Központban mindkét lemez anyagából válogatunk, és a helyszínnek megfelelően a zenéé lesz a főszerep. Nagy megtiszteltetés az ország legjobb koncerttermében fellépni, elképesztő hatással van az emberre, amint belépsz abba a térbe! Oda „hangversenyszerűbb", klasszikusabb, de humortól nem mentes esttel készülünk, míg szeptemberben az Operettszínházban, hazai pályán teátrálisabb, mesélősebb, gálaszerűbb anyagot állítunk össze.

- Mi vár még rád az évadban?

- A lemezbemutató próbáival párhuzamosan próbáljuk újra a Szépség és a Szörnyeteget, mert három-három hétre utazunk az előadással Münchenbe és Kölnbe. Az ősz erről szól. Utána több mint valószínű, hogy következik néhány berlini Csárdáskirálynő-előadás, majd januártól felújítjuk a Marica grófnőt. Amint az bemutatjuk, indulok Tatabányára, ahol a nagyszínpadon fogom rendezni A régi nyár című operettet Kalocsai Zsuzsával a főszerepben.