Hedvig

Pretty Yende: "Jól énekelni"

2011.09.14. 12:38

Programkereső

A dél-afrikai szoprán nem is oly apró léptekkel járja a világhír felé vezető utat.
Pretty Yende
Pretty Yende

Pretty Yendének mindaddig halvány sejtelme sem volt az opera varázsáról, amíg a távoli dél-afrikai kisvárosban, ahol felcseperedett, meg nem ragadta a figyelmét egy tévéhirdetés zenei aláfestése, Delibes Lakméjének híres virágkettőse, amely annyira lenyűgözte, hogy másnap megkérdezte egy zenetanártól, mit hallott. Tíz évvel azok után, hogy a felvilágosítás hallatán azonnal elkezdte az énektanulást, az opera nemzetközi világában már nemcsak a neve jelent szépet, hanem a hangja is.

Az ország keleti részében lévő Thandukukhanya városban nevelkedett énekesnő 2009-ben megnyerte a Hans Gabor Belvedere Énekverseny két kategóriáját, idén júliusban pedig a legjobbnak bizonyult a Plácido Domingo alapította nemzetközi énekversenyen, az Operalián, és a Scala-beli debüt sem váratott sokat magára"Ez volt minden vágyam, énekelni, megtanulni énekelni. Ma is ez minden ambícióm: jól énekelni" - vallott magáról Pretty Yende, aki 2010-ben a hazájában rendezett labdarúgó-világbajnokságon is fellépett.

A szakértők szerint a fekete operahangok feltűnése a nemzetközi zenevilágban - ötven évvel azt követően, hogy Mimi Coertse afrikaner szoprán a Bécsi Staatsoperban debütált - nem új tehetségek váratlan jelentkezésének következménye. Sokkal inkább azzal magyarázható, hogy az apartheid megszüntetése, a faji megkülönböztetés vége esélyt adott a legtehetségesebb fekete bőrűeknek, akik korábban soha nem érvényesülhettek volna. "Jelenlegi legjobb növendékeink a feketék közül kerültek ki" - mondta el Virginia Davids, a Fokvárosi Egyetemen működő Dél-afrikai Zeneművészeti Főiskola ének szakának vezetője.

A dél-afrikaiak hangját Tel-Avivtól Londonig sokfelé lehet hallani: Pumeza Matshikiza szoprán énekelt Albert monacói herceg és a dél-afrikai származású Charlene Wittstock nemrég lezajlott esküvőjén, a Svédországban letelepedett Nkosazana Dimande pedig megnyert egy olaszországi versenyt. "Korábban őket fel sem engedték volna a színpadra, ezért támad a benyomás, hogy szinte robbanásszerűen nyomultak be az opera világába" - mondja Davis. "Hirtelen megnyílt előttük a világ, és felismerték, hogy ők is karriert csinálhatnak. Ezek a csodálatos tehetségek eddig is léteztek, nagy kár, hogy korábban sokan közülük eltűntek".

Ehhez a karrierhez azonban gyakran külföldre kell menniük. Az opera Dél-Afrikában elitista művészetnek számít, csak Fokvárosban működik állandó operaház: "Szomorú dolog ez, nálunk nincs elég társulat. Hogy valóban operaénekesi pályát futhassanak be, ezeknek a tehetségeknek Európába vagy az Egyesült Államokba kell települniük" - vázolja a helyzetet Elise Brunelle, a Fokvárosi Opera pénzügyi igazgatója.

A növendékek gyakran a hátrányos helyzetű rétegekből kerülnek ki, és európai társaiktól eltérően azokban a családokban, ahol felnőnek, nincs zongora vagy hegedű. "Az egyedüli hangszer, amely rendelkezésükre áll ahhoz, hogy zenéljenek, a saját hangjuk" - mutat rá Virginia Davids, aki egyike volt az első színes bőrű dél-afrikai énekesnőknek. A dal azonban szerves részét alkotja számos dél-afrikai fekete életének - előfordul, hogy egy parkoló őre a nyílt utcán belevág egy operaáriába. Pretty Yende így fogalmaz: "Éneklő nemzet vagyunk, a dallal születtünk, benne van a mozgásunkban. Énekelünk, ha sírunk, ha nevetünk, énekelünk, ha nyerünk és akkor is, ha vesztünk. Az ének réges rég bennünk van."