Friderika

Szegedi Csaba intrikál

2011.10.14. 12:26

Programkereső

Vasárnap este lép színre a Magyar Állami Operaházban Verdi Simon Boccanegra című operájában a bemutató másik szereposztása, amelyben a címszerepet játszó Fokanov Anatolij, a Fiescót alakító Rácz István és a női főszerepet éneklő Magyari Eszter mellett az intrikus hőst, Paolo Albianit Szegedi Csaba személyesíti meg.

"Az évad számomra érdekesen indult, az úgynevezett ős-Bánk bán előadásán Biberach szerepét énekeltem, ő ugyancsak intrikus figura. Örültem Paolónak, mert a Bánk bánban megrajzolt figurát  - remélem - tovább tudom építeni, kicsit talán finomítani is" - mondta el Szegedi Csaba. A fiatal bariton azért is örült, hogy felkérték Albianira, mert Paolót Biberachnál is negatívabb alaknak látja. Gonoszságban talán túl tesz az Otello Jágóján is, és megvan benne Scarpia elvetemültsége is - mutatott rá.

Szegedi Csaba portré
Szegedi Csaba portré

 "Különleges élmény az is, hogy beülök a sminkes székbe és teljesen átalakulok, az első felvonástól a másodikig húsz évet öregszem. Paolóban az is nehézség, hogy rendkívül markáns és súlyos a szólama, ami egy ilyen viszonylag magas baritonnak, mint én, okozhat problémákat. De a próbák jól mentek, azt hiszem, vasárnap este sikerülhet a feladatnak ezt a részét is megoldani. Nem állítom, hogy úgy lubickolok a szerepben, mint A sevillai borbély Figarójaként, de mindenképpen kitűnő iskola ahhoz, egyszer majd jó Jágó és jó Scarpia lehessek" - hangsúlyozta Szegedi Csaba. Mint megjegyezte, az évad folyamán bemutatkozhat a Bohémélet Marcellójaként, februárban pedig Mozart Cosí fan tuttéjában Guglielmót alakítja. Ezt megelőzően Bayreuthban Liszt Krisztusát énekli a zeneszerző születésének 200. évfordulóján, október 22-én.