Jusztina

182 millió dollár a Metropolitannek

2011.10.16. 16:10

Programkereső

A támogatók lelkesedése tavalyhoz képest megkétszereződött.

A Metropolitan Opera, amelynek előadásai világszerte, így Magyarországon is láthatók - többek között a Művészetek Palotájában és az Uránia Nemzeti Filmszínházban, hét év után először tudta magát tartani költségvetéséhez. Tizenegy millió dolláros profit keletkezett a HD-közvetítések révén, ebből tudtak fedezni bizonyos költségeket. A New York Times szerint a Metnek azonban még így is 34 millió dolláros adóssága van, mivel a jegyeladások csökkentek az elmúlt évadban.

Metropolitan Opera, New York
Metropolitan Opera, New York

A támogatók által folyósított 182 millió dollár a ház 325 milliós költségvetésének 56 százalékát tette ki, 2005-ben még 38 százalék volt ez az arány. Peter Gelb, az opera vezetője az adományok megnövekedett összegéről beszélve így fogalmazott: "Úgy vélem, ez annak a művészi eredménynek a támogatása, amelyet elértünk."