Eufrozina, Kende

Vérszegény liezon

2011.10.19. 11:11

Programkereső

Az 1955-ös Egy nyári éj mosolya Bergman életművének ritkábban hivatkozott alkotása. A könnyeden fogyasztható, klisékkel tarkított történetvezetés mellett azonban a cinikusan kibontott zsánerfigurák, háttérben finoman hömpölygő erotika mégis máig élvezhetővé teszi a filmet. Épp ez a finomság az, ami hiányzik a Centrál Színházban bemutatott adaptációból.

Ígéretes nevek sora tarkítja a színlapot. Egyrészt ott van Ingmar Bergman, akiben csalódni ugye alig lehet. Másrészt egy ízig-vérig angol rendező, Trevor Nunn, akinek munkáit világszerte sikerek és dicsérő kritikák fémjelzik. Harmadrészt Stephen Sondheim, akit az  Egy nyári éj mosolyán túl a nemrég mozikban is bemutatott Sweeney Todd kapcsán ismerhet a magyar néző. És Törőcsik Mari. Ha úgy tetszik, minden együtt áll egy okosan megrendezett vasárnap esti könnyed darabhoz.

Az 1973-as Broadway-musicalt Trevor Nunn három éve vitte színre Londonban, majd ezt követően New Yorkban. A nemzetközi sikerszériát követően másfél évvel ezelőtt döntött úgy a Centrál vezetősége, hogy benyújtja igényét egy replikára. Ami nem jelent mást, minthogy a Révai utca közönsége megközelítőleg ugyanazt kapja, mint a Broadway-é.

A Bergman által felvázolt szerelmi sokszög alapvetően nem rejt magában sok meglepetést. A kapuzárási pánikkal küzdő Fredrik (Gergely Róbert) - meglehetős eseménytelenséggel és egy újdonsült fiatal feleséggel (Ágoston Katalin) terhelt - hálószobájában egykori szeretőjéről, a világhírű Desirée Armfeldt (Nagy-Kálózy Eszter) színésznőről álmodozik. Mikor azonban vágyai valóra válnak, érzelmi szálak kibogozhatatlan erdejében találja magát, melyben rendet vágni végül egy csoportterápiás jelleggel meghirdetett hétvége képes, a művésznő édesanyjának (Törőcsik Mari) kétes hírű kastélyában.

A Centrál színpadára kicsinyített, századfordulós kopott szalont idéző díszlet David Farley munkája. A falak mintha rozsdás tükrökből épültek volna, a rájuk vetített enteriőr-részletek pedig az egyes jelent helyszínek atmoszféráját hivatottak megteremteni. Az egykori eleganciát csak néhány, a jelenetek között ki-be hurcolt biedermeier bútordarab őrzi. A minimálnak szánt tér azonban épp eggyel minimálabb a kelleténél: az az érzésünk támad, hogy miközben a díszlettervezők a játszhatóság kedvéért alkalmazkodni igyekeztek a kisebb játéktérhez, addig a rendezés ugyanezt az áldozatot már nem hozta meg. A nyitókép keringőjelenete mintha egy gimnázium pincéjébe száműzött szalagavatóra repítene el minket, ahol a bezsúfolt táncosoknak az egymás megtaposása és a fellökése közötti keskeny középutat kell megtalálniuk.  Ugyanez a probléma köszön vissza a második felvonás dekadensen nagyvonalúnak szánt piknikjelenetében, vagy az ügyetlenkedés miatt különösen groteszkre sikeredett záróképben. Mintha egy másik színpadra rendezték volna a darabot.

Nehéz lenne eldönteni, hogy a szerepek hangsúlyeltolódása az adaptáció ténye vagy az időközben felismert színészi erények miatt vált érzékelhetővé.  Nem vitás például, hogy ez az előadás elsősorban Törőcsik Mariról szól. Szólhatna Gergely Róbertről vagy Nagy-Kálózy Eszterről is, de róluk minden erőlködés ellenére sem tud. Törőcsik madámja az egyetlen, aki érzékelhetővé teszi Sondheim musicaljének kulcsát, a végtelen öniróniát. Miközben Gergely Róbert modoros kispolgárja összehúzott szemöldökkel igyekszik meggyőzni minket sötét gondolatairól, addig Törőcsiknek egyetlen kacér sóhajába kerül ("Liezon"), hogy tolószékes öreglányból néhai vadmacskává változzék.  Hasonlóan izgalmasan indít Szemenyei János Henrikje, ahogyan igyekszik a labilis idegrendszerű értelmiségi és a hősszerelmes között egyensúlyozni, ám az előadás végére mintha a közönséggel együtt fáradna el.  Épp fordítottja Petrát, a szolgálólányt alakító Balogh Annának, akinek második felvonásbeli vérbő dala az est zeneileg legértékelhetőbb pontját jelentette.  Kovács Patrícia elhanyagoltságában romlásnak indult grófnője minden tekintetben az unalomig karikírozott Malcolm gróf (Egyházi Géza) felett áll, ezért kettőjük konfliktusa súlytalan és sokszor érdektelen marad. Ahogyan Ágoston Katalin minden szempontból gyermekesen túlaffektált Anne-je sem tudott különösebb izgalmat csempészni házastársi életének jeleneteibe.

Fábri Péter fordítása a dalbetétek közben válik igazán erőssé. A Broadway-musicalek dallamvilágához képest bátornak és kísérletezőnek tetsző hangzás mellett a gyakran tizennyolcas karikát súroló dalszövegek önmagukban is izgalmas és formabontó kiindulópontját jelenthették volna a rendezésnek. Egyelőre azonban úgy tetszik, az ilyesmire kicsit még várnunk kell.


2011. október 13. 19:00 - Centrál Színház

Egy nyári éj mosolya

Szerző: Hugh Wheeler, Stephen Sondheim

Szereplők:

Madame Armfeldt: Törőcsik Mari 

Desirée Armfeldt: Nagy-Kálózy Eszter 

Fredrik: Gergely Róbert 

Anne Egerman: Ágoston Katalin 

Henrik: Szemenyei János 

Carl-Magnus Malcolm gróf: Egyházi Géza 

Charlotte Malcolm grófné: Kovács Patrícia 

Petra: Balogh Anna 

Fredrika: Patai Anna 

Frid, az inasa: Vári Kovács Péter 

Lindquist úr: Nótás György 

Nordstrom asszony: Balog Tímea 

Anderssen asszony: Bende Zsuzsanna 

Erlanson úr: Csapó József 

Segstrom asszony: Megyesi Schwartz Lúcia 

Zenei munkatárs: Lázár Zsigmond

Dramaturg: Baráthy György

Díszlet: David Farley

Koreográfus: Lynne Page

Rendező: Trevor Nunn

Színpadra állította: Tom Littler