Erzsébet

Szenvedély és nosztalgia

2011.10.20. 08:00

Programkereső

Október 29-én sztárvendégek kíséretében, egyedi koncertprogrammal lép a közönség elé a világjáró művésznő, Miklósa Erika. A két részes előadás során a szívéhez legközelebb álló darabokból válogat: Piaf- és Bernstein-slágerek, portugál fadók, Piazzolla-tangók, operettslágerek és operaáriák jazzátiratai csendülnek fel.

Miklósa Erika
Miklósa Erika

- Az ön előtt álló koncert tulajdonképpen a tavaszra ígért új nagylemez bemutatója is egyben?

- Terveink szerint igen, feltéve, hogy addigra végre elkészül a lemez. Sajnos, egyéb munkák, elsősorban egy másik anyag felvétele miatt elcsúszott az új dalok rögzítése, így erre augusztus végén kerül sor.

- A koncert programja meglehetősen vegyes - valamennyi elhangzó dal része az albumnak is?

- Ezt a kérdést sajnos a végső, kiérlelt változat hiányában egyelőre nem tudom megválaszolni. Annyi biztos, hogy a szólószámaim felkerülnek, míg a Dolhai Attilával és Kökény Attilával énekelt hármasunkat, valamint a duetteket nem tartalmazza a CD.

- Korábbi interjúi egyikében az album irányultságát a "..komoly zene, de nem komolyzene..." szerkezettel határozta meg. Megváltozott érdeklődéssel, formálódóban lévő új ízlésvilággal ismerkedhetnek a hívei?

- Nem, erről szó sincs. 21 év gyakorló operaénekesi múlt során olyan sok minden ragadt rám és olyan sokfelé jártam, hogy azt gondoltam, érdemes lenne az utazásaimat nosztalgikusan megörökítenem, s mivel hozzám legközelebb a zene áll, kézenfekvőnek tűnt, hogy ezeket az érzéseket, élményeket, tapasztalatokat muzsikában fogalmazzam meg. Az egész előadás során elsősorban élményeket, hangulatokat próbálok megragadni - főleg a szerelem és a szeretet köré rendezve a gondolatokat -, s ennek érdekében rövid összekötő szövegekkel is készülök. Van egy nem mindenki által kedvelt munkacímünk, mivel azonban eddig jobbal senki nem rukkolt elő, így maradt a "Szenvedély útjai". Ezt megmutatandó, kiválasztottam a szívemnek kedves operaáriákat és dalokat, amelyeket a Quartett Escualóval együtt harmonikára, gitárra, bőgőre, hegedűre és zongorára áthangszereltünk, így a műsor első felét tangókból, fadókból, sanzonokból álló program jellemzi. Az este második felében Fekete-Kovács Kornél zenekarával, a Modern Art Orchestrával zenélünk, s az étlap sokkal inkább új változatban felcsendülő opera- és operettslágerekre épül, de Gershwin mellett egy könnyedebb Cole Porter-szám is elhangzik.

Miklósa Erika
Miklósa Erika

- Elmondása alapján egy intim klubkoncert képe dereng fel számomra. Képes lesz a bensőséges hangulatot a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is megteremteni?

- Nem akarom magam dicsérni, de nagyon sok múlik az előadó személyiségén, hogy mennyire tudja betölteni a termet, érezni a közönséget. Mivel sokszor énekeltem nagy színpadokon, nem egyszer teljesen egyedül, szimfonikus zenekar nélkül, eszembe sem jutott, hogy ebből probléma lehet. Berlinben, egy ízben, a legnagyobb koncertteremben, élőben hallhattam énekelni Marizát, a populárisabb műfajú fado leghíresebb képviselőjét, és egy percig sem éreztem oda nem illőnek. Meggyőződésem, hogy nagy helyen lévő, nagyszámú közönség is érezheti intim környezetben magát. Amikor életemben először léptem ki előéneklés során a Metropolitan Opera színpadára, azt éreztem, hogy nemhogy énekelni, de mozdulni sem tudok. Aztán egyedül egy szál magamban, egy zongorával kiegészülve megszólaltam, s már meg sem fordult a fejemben, hogy elnyelne a tér! A Művészetek Palotája érzésem szerint pontosan ilyen, a fa enteriőr roppant meleg hangulatot tud árasztani, egy jó világítással ráadásul csodákat lehet művelni. Egyébként a rendező ismét Káel Csaba lesz, ez pedig számomra garancia a magas művészi színvonalra, az igényességre. Hogy aztán a közönség ezt a rendhagyó műsort hogyan fogadja, elválik. Egyébként néhány helyen már bemutattuk a műsort, mert egy ekkora produkcióval nem mertünk egyből a Müpa színpadára állni, s a fogadtatás kivétel nélkül pozitív volt. Úgy érzem, széles rétegeket vonz ez a műfaji sokszínűség, a stílusoknak ez az átjárhatósága, s az a magánvéleményem - amiért aztán majd nyilván sokan meg fognak kövezni -, hogy valahogy így lehet a jövőben a klasszikus zenét a közönséghez közelebb hozni.

- Káel Csabát régi alkotótársaként jellemezte. Milyen a viszonya a többi fellépővel? Szintén kipróbált zenésztársai vagy az új stílushoz új partnereket keresve talált rájuk?

- Csabával több, mint tíz éve dolgozunk együtt, közös koncerteken, operákon, félszcenírozott operákon edződtünk, s számomra fontos az ennek révén megteremtődött bizalom. Én volt sportolóként egyébként is csapatban gondolkodom, mert hiszem, hogy csak együtt tudunk inspiráló dolgokat alkotni. Ezért is vagyok hű azokhoz az emberekhez, akikkel kapcsolatban jó tapasztalatokat szereztem. A háttérben muzsikáló emberekkel is komoly közös múltat tudhatunk a hátunk mögött, s mindegyikük kapcsán meg vagyok győződve arról, hogy az este méltói partnerei lesznek.

- Húszéves jubileumát még Donizetti-operával ünnepelte, most azonban már a crossover felé kezd kutakodni. Ez határozza meg a következő két évtizedét?

- A koncertjeim programjának nagy részét biztosan ez fogja kitenni, hiszen amúgy is olyan egyéniség vagyok, aki igényli, hogy egymástól gyökeresen eltérő impulzusok érjék. Az éneklés eléggé individuális szakma, mindenkinek megvan a saját módszere, nekem pedig mindig kellett egy külső, másfajta energia, amivel tovább tudtam lépni és meg tudtam újulni. A főcsapás azonban továbbra is az opera marad, s a jövőbeni terveim nagy részét is ez teszi ki. Jön a Verdi-év, amelyre két szereppel, a Haramiák női főszerepével, valamint a Don Carlos francia, magas szopránra írt változatával készülök, s a Wagner-életműben is találtam általam is énekelhető, koloratúrszopránra írt szerepet.

- Bátran ajánlja tehát az előadást az operákon nevelkedett, régi rajongóinak is?

- Persze, hiszen elhangzik a Traviata, a Carmen, a Szerelmi bájital egy-egy áriája is. Ismerve a saját közönségemet, tudom, hogy nem okozok csalódást, hiszen igényesen és őket nagyon komolyan véve adjuk elő a programot.

Miklósa Erika
Miklósa Erika

Szenvedély - Miklósa Erika másképp

2011. október 29. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Kökény Attila (ének), Fekete-Kovács Kornél (trombita), Modern Art Orchestra, Quartett Escualo, Harazdy Miklós (zongora), Christian Duarte-Lilach Mor (tánc)