Cecília

Gianfranco de Bosio:"Túlmegyünk a da Ponte-i játékos dráma műfaján"

2011.11.17. 10:31

Programkereső

Az olasz színház és operajátszás doyenje a veronai születésű Gianfranco de Bosio. Hosszú éveken át a Veronai Aréna főigazgatója volt, manapság a művészeti tanácsadója. Utoljára a Falstaffot állította színre a Magyar Állami Operaházban 2002-ben. Jelenleg a Don Giovanni november 19-i bemutatójára készül Nanà Cecchi a vicenzai Teatro Olimpicót megelevenítő díszletei között.

- Honnan származik az elképzelés, hogy a Mozart-da Ponte-trilógia összes ön által rendezett előadásának játékteréül Andrea Palladio reneszánsz színházépületének kicsinyített mása szolgáljon?

- Sok évvel ezelőtt a nagy Mozart-szakértő Peter Maaggal együtt választottuk ezt a párosítást: Palladio az építészeti harmónia hercege volt, Mozart és da Ponte pedig az új opera harmóniájának megteremtői. Amennyire innovatív a reneszánsz kori színház építészet területén Palladio alkotása, oly mértékben az a zenés színház területén Mozart három olasz operája. Ráadásul Don Giovanni mítosza is a 16. században született meg, mint ahogy a vicenzai Teatro Olimpico. A trilógiát először Trevisóban mutattuk be hatalmas sikerrel Peter Maag vezényletével. Trevisóban egy zeneiskolát is igazgatott Maag, ahonnan jó néhány jelentős Mozart énekes került ki. Bolognában Daniele Gatti karmesternek szintén megnyerte a tetszését az ötlet. A budapesti Operaházban Naná Cecchi tervezői újragondolásában csodálatosan harmonizál a díszlet a nézőtérrel, mintegy annak a meghosszabbítása. Szinte olyan, mint ha erre a színházra lenne kitalálva Palladio építészete.

Don Giovanni az Operaházban
Don Giovanni az Operaházban

- A díszlet mondhatni a főszereplője az előadásnak?

- Olyannyira, hogy az eredeti elképzelés szerint a bemutatóhoz időzítve egy vicenzai kiállítást is terveztünk a Teatro Olimpicóról. Közben a budapesti Operaház vezetői változásai miatt ez a terv elhalasztódott. Remélem, hogy jövőre sor kerülhet rá a Figaro házassága színrevitele alkalmából.

- Mire helyezte a hangsúlyt Don Giovanni figurájának az értelmezésében?

- Változatlanul egy életteli, kicsapongó fiatalembernek látom, akit a kaland, a kísérletezés, a szabadság vágya hajt. Ahogy az első felvonás fináléjában énekli, egyaránt fontos számára a szexuális és a gondolati szabadság. Inkább a halált választja a Kormányzó erkölcsi rendjével szemben,  mint hogy megbánást tanusítson. Don Giovanni ízig- vérig szabadgondolkodó. Az adott korba ágyazva érthető meg az alakja. Mozart a Figaro házassága után, a francia forradalom előszelében, világtörténelmi jelentőségű változások hajnalán írta ezt a főművét. Igaz, a gondolati szabadság mind a mai napig létező kérdés, a világ lakosságának több mint a fele számára ismeretlen.

- Mennyire megy el a rendezés a drama giocoso, illetve a sötétebb árnyalatok irányába?

- Mindenképpen túlmegyünk a da Ponte-i játékos dráma műfaján, mindamellett maximálisan érvényesül a játékos, életörömet sugalló aspektus. Hangsúlyos vonulata a darabnak a Don Giovanni és a Kormányzó, illetve Don Ottavio közötti konfliktus. Egymás ellenpólusai ők. Don Ottavio csodálatos figura, mondhatni a Kormányzó másik arca. Bosszúja a törvény bosszúja. A recitativókban mindig arról beszél, hogy a hatóságokhoz megy, mert annak kell megbüntetnie Don Giovannit. A hatalom és a szabadság közötti konfliktusban még Don Giovanni sem gondolja azt, hogy neki van igaza. A női szereplők kétértelműsége  egyaránt kezdettől fogva izgatott a Don Giovanniban.  Donna Elvira kétségbeesetten szerelmes belé, és minden ellenére kitart a reményben, hogy visszahódíthatja. Zerlina rögtön kész ágyba bújni vele, de az ellenségévé válik, amikor Donna Elvira figyelmezteti, hogy ne bízzon meg benne. Számomra Donna Anna a legérdekesebb személyiség. Annak ellenére, hogy Don Giovanni megölte az apját, és meg akarta őt becsteleníteni, képtelen kivonni magát a varázsa alól.

- Több mint öt évtized operai pályafutása, főként Verdi- és Wagner-művek rendezése mellett par excellence Ruzzante-szakértő.

- Ruzzante, Goldoni, Molière, Beaumarchais vagy éppen Mozart- da Ponte, nem esnek messze egymástól. A szolgaszerepek, mint Masetto, Zerlina, Leporello vagy Figaro is a rusztikus világhoz tartoznak, amelyik közel áll hozzám. Az arisztokratikus vonal Verdivel lépett az életembe, pontosabban az Aidával, ahol szinte mindenki az egyiptomi vagy az etiópiai arisztokráciához tartozik. Persze leginkább a hatalom és a politika kérdése foglalkoztatott színházi szempontból. Sokféle műfajban kalandoztam. Az ötvenes években számos Brechtet rendeztem. Soha nem felejtem el Koestler Sötétség délben című előadását 1953-ban. A kommunista párt képviselői nézőket küldtek, hogy kifütyüljék az előadást.

- 1968-tól több szakaszban is a Veronai Aréna művészeti igazgatójaként tevékenykedett. Számos újítást vezetett be, formabontó prózai rendezőket hívott meg Vilartól Ronconiig. Az ön vezetése alatt jött létre Veronában operatörténeti intézet, nemzetközi énekverseny.

- Talán azért vezettem be annyi változást, hogy ne haljak meg az unalomtól. Az öregedés legjobb ellenszere, ha az ember folyamatosan újít, fejlődik. A legkedvesebb emlékem az Aida, ami 1982-től tizennyolc évadot élt meg. 2013-ban az Aréna századik évfordulójára felújítjuk. A kritika a legjobb elképzelhető Aida-értelmezésnek nevezte a rendezésemet.

- Nyolcvanhét évesen még aktivitása teljében van. Milyen tervek foglalkoztatják?

- December elején nemzetközi Aida Énekverseny kezdődik Veronában, kilencven versenyző közül válogatunk. Ezt követően a milánói egyetemen tartok egy költészeti kurzust. Majd egy fiatal olasz rendező színre viszi az egyik Ruzzante-átiratomat. Márciusban pedig egy előadóestet állítok össze a nagy olasz költő, Giovanni Pascoli halálának a centenáriumára.