Jenő

Peller Anna hálás küzdelme

2011.11.27. 08:41

Programkereső

A Budapesti Operettszínházban, az előző évadhoz képest még magasabbra emelt téttel, kísérleti előadás készül. A Raktárszínházban december 2-án mutatják be a Brecht–Dessau-klasszikust, A kaukázusi krétakört. Az előadásban Grusét – aki a menekülő kormányzó otthagyott gyerekét megmenti, mint a sajátját neveli, és azért, hogy a gyerek életben maradjon, még arra is képes, hogy a visszatérő vér szerinti, anyai érzésekkel azonban egyáltalán nem rendelkező anyának a javára róla lemondjon – Peller Anna alakítja.

Peller Anna
Peller Anna

- Milyen lesz a te Gruséd, mit gondolsz erről a lányról, honnan közelítesz hozzá?

- Nagyon izgalmas ez a szerep, és azért örültem neki, hogy megkaptam, mert új színeket mutathatok meg magamból. Szeretem a komika karaktereket, de azt érzem, hogy van egy drámaibb énem is, és ennek a kibontására Gruse remek lehetőség. Nem könnyű, mert nagyon összetett szerep, és meg kell küzdenem vele, de ez jófajta küzdelem, és úgy érzem, épp itt volt az ideje. Mindig minden szerepemet magamból közelítem meg. Nem tudatosan, inkább ösztönösen. Gruséhoz hasonlóan bennem is nagyon erős a küzdeni tudás gyerekkorom óta. A saját elhatározások vállalása bennem is megvan. A büszkeségéből adhatna! Tetszik az ereje, a cserfessége, és mindenekelőtt az, ahogyan a jelleme képes a változásra, a fejlődésre úgy, hogy nem felejti el, ki volt, honnan indult, hanem újabb és újabb színekkel, személyiségjegyekkel gazdagodik. Az, hogy kötélen táncol az a lány, egy pillanatban szó szerint is, és többször majdnem meging, a gyerek azonban minden egyes alkalommal visszahúzza, nagyon nagy makacsságot, pozitív értelemben vett kompromisszumképtelenséget jelent. Túl nagy volt az érzés - énekli Szabó P. Szilveszter kollégám, és a felelősségtudat egyre nő Gruséban. A csírája megvan benne, hiszen másképp hogyan vehetné magához a gyereket, de önmaga számára is új tulajdonságait ismeri meg, gyakran őt magát is meglepik a reakciói. Hatalmas feladat ezt hitelesen eljátszani, és bele is vagyok kattanva rendesen!

- 24 órában Gruseként létezel?

- Nem tudom, hogy így kell-e, én viszont nem tudok másképp létezni. Az éjjel felébredtem, és teljesen úgy hallottam, mint ha a férjem az egyik dallamot horkolta volna... Ebben égek, ebben élek december 2-ig, és szerintem még utána sem fogok tőle szabadulni!

- Az elmúlt évadban már játszottál egy Brecht-darabban, a Koldusoperában. Az a tapasztalat mennyit segít most színésztechnikailag?

- A játékmódban van hasonlóság, az elidegenítő kiszólásokat itt is megtalálni, ám érdekes módon úgy alakul a próbafolyamat, hogy Gruséra ez pont nem jellemző. Ő benne van végig a játékban, nem kommentálja a saját helyzetét, vele történik a cselekmény, sodródik az eseményekkel, és ehhez egyelőre realistán közelítünk. Elképzelhető, hogy megadjuk a lehetőséget annak, hogy megnézzük, milyen elidegenítetten, de épp arról beszélgettünk Szendy Szilvivel, akivel váltva játsszuk a szerepet, hogy a jellembeli alakulást ezzel a realista játékmóddal hatásosabban tudjuk megjeleníteni, és nekünk is könnyebb, mert nem esünk ki folyamatosan ebből a nagyon befelé fordult állapotból.

- Szabó P. Szilveszterrel viszont narrátor-rezonőrként kell szembenéznetek. Ez nem zökkent ki?

- Nem, mert ő a mi lelkiismeretünket alakítja, akivel vagy amivel szembe kell néznünk. Inkább olyan, mint egy tükör Grusénak és Szimon Csacsavának. Ha Szilveszterre nézek, a tekintetéből energiákat, érzéseket kapok, és ezekből tudom megfogalmazni a következő mondatot. Ez nagyon sokat segít, mert folyamatosan színen kell lenni, nem zárt jelenetekben kell megjelenni, mint a Koldusoperában Kocsma Jennyként, hanem végig nagy koncentrációt kíván.

- A Színművészeti Egyetemen egyébként milyen Brecht-alapokat kaptatok?

- Az osztályfőnökömmel, Kerényi Imrével csináltuk meg A hét főbűnt. Az jó iskola volt, és kaptunk egy olyan szabálykönyvet, amit nem volt könnyű megérteni és a magunkévá tenni, ám azt hiszem, a "kifordulok-befordulok technikát", tehát azt, hogy egyik pillanatban még a partneremmel, a másikban már a nézővel lépek viszonyba, sikerült úgy elsajátítanunk, hogy erre ráülve jöhetnek az ötletek, erre építve, ezt a szabályrendszert nem megszegve tudunk kreatívak lenni, játszani.

- És Weillhez képest Dessau milyen? A Koldusoperában vannak slágerek, de szerintem kevesen tudnak kapásból Dessau-dalokat felsorolni.

- A korrepetíció közel két hónappal ezelőtt kezdődött, azonban még mindig van egy song, amivel küzdök... Nehéz, bonyolult, érdekes, ugyanakkor nagyon segíti a színészt, mert a hangulatot pontosan illusztrálja, tükrözi Gruse érzéseit. Rávezeti a színészt arra, hogy mi történik, elég a zenére hagyatkozni. Nem tudom, hogy csinálta ezt Dessau, szerintem mágus volt! Mintha kapta volna ezeket a hangjegyeket, dallamokat valahonnan fentről, mert ilyeneket racionálisan nem lehet kitalálni. Elsőre nehéz volt befogadni, most viszont már vannak melódiák, amiket dudorászok.

- Látszólag egészen különböző karakterek vagytok Szendy Szilvivel, mégis vagy talán épp ezért, nem tudom, a rendezők gyakran osztják ugyanazokat a szerepeket rátok. Hogyan próbáltok együtt?

- Ez már a harmadik kettőzésünk, úgyhogy elgondolkodtunk, hogy talán a habitusunkban, az energiáinkban vannak hasonlóságok. Végignézzük egymást, és ez segít, mert közös a cél, és ez nem gyengíti, hanem épp ellenkezőleg: erősíti a próbafolyamatot. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert mindig mindent meg tudunk beszélni, egymásnak adunk ötleteket, tudunk egymástól "nyúlni", szerintem nagyon jó kolléga.

- Utoljára 2008-ban ültünk le interjúra beszélgetni. Hogyan élted meg ezt az elmúlt három-négy évet?

- A hála az első, ami eszembe jut. Sablonosnak hangzik, de őszintén mondom, hogy a sors kegyeltjének érzem magam: amit akartam gyerekkoromban, azt az élet tálcán kínálja. Egyik nap Duci Margó vagyok a Szép nyári napban, a másik nap Torma Piroska lehetek az Abigélben, Kocsma Jennyt pedig a Cigányszerelem Jolánja és Gruse váltja, ami egy színésznő pályáján fantasztikus lehetőség. Látva, hogy a színházi életben milyen folyamatok zajlanak, csak remélem, hogy ez így marad. Én csak annyit szeretnék, hogy a színház megmaradjon, lehessen játszani, és legyen egy bemutatóm minden évben.