Katalin

Premier: A kaukázusi krétakör

2011.11.28. 14:00

Programkereső

Paul Dessau zenéjével igazi, kísérletező zenés színházi produkciónak lehetünk tanúi december 2-án a Budapesti Operettszínházban.
Szendy Szilvi
Szendy Szilvi

 Az 1945-ben elkészült darabban Brecht az ótestamentumi salamoni ítélet és a régi kínai krétakör-mese motívumait alakítja saját képére. A történet a régi Grúziában játszódik, ahol polgárháború dúl. Gruse konyhalány nem tudja megtenni, hogy az üldözők kénye-kedvére hagyja a lefejezett kormányzó kisfiát, akit menekülő anyja egyszerűen ottfelejtett a földön. A szerelmet is feláldozva magával viszi, gondoskodik róla, gyerekévé fogadja. A lázadás leverése után visszatér a kormányzóné, és visszaköveteli a fiút. A per a falusi írnokból bíróvá emelkedett Acdak elé kerül, aki próbára teszi a peres feleket: krétával kört rajzoltat a földre, abba állítja a gyereket. Az az igazi anyja, akinek elég ereje lesz, hogy a körből a maga oldalára rántsa...

Kalandos-fordulatos történetet, már-már krimit írt tehát Brecht, de a mű nem nélkülözi a szellemességet, a helyzetkomikumot, politikai szatíra is egyben, megannyi lélektani drámával, az emberi létezés és gyarlóságaink alapvető kérdéseivel. A produkció a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen mesterképzésben résztvevő Nádasdy Kálmán-díjas fiatal alkotó, Somogyi Szilárd diploma-vizsgaelőadása is egyben.


2011. december 2. 19:30 - Budapesti Operettszínház - Raktárszínház

Kaukázusi krétakör

Szimon Csacsava: Makranczi Zalán / Boncsér Gergely
Acdak: Faragó András
Hájas herceg:
Jantyik Csaba
Gruse:
Peller Anna / Szendy Szilvia
Natela Abasvili:
Náray Erika
Énekes:
Szabó P. Szilveszter
Georgi Abasvili és más szerepek: Ambruzs Ádám
Második ügyvéd és más szerepek: Angler Balázs
Ludovika és más szerepek: Simon Boglárka
Sauva és más szerepek: Zádori Szilárd
Adjutáns/Zenész/Első vértes/Paraszt/Muzsikus: Pirgel Dávid
Kövér komorna/Parasztasszony/Anyós/Rokkant:
Nádasi Veronika
Első ügyvéd és más szerepek: Kocsis Dénes
Zsaroló és más szerepek: Czigány Judit

Dessau Paul - Zeneszerző
Balassa Krisztián - Karmester
Bolba Tamás - Karmester
Gyarmathy Ágnes - Rendezőasszisztens
Somogyi Szilárd - Rendező

A Kaposvári Csiky Gergely Színházban 1992-ben bemutatott előadás stúdiószínpadi változata.

Bertolt Brecht és Eörsi István örököseinek az engedélyét a Suhrkamp Verlag GmbH Co. KG és a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette