Vendel

Miklósa Erika másképp, őszintén

2011.12.10. 07:20

Programkereső

Miklósa Erika kezdetben az operaszínpadokat hódította meg. Aztán új műfajokba kirándult: néhány évvel ezelőtt a West Side Story koncertváltozatában Mariát énekelte, majd a Budapesti Operettszínházban egy Kálmán Imre-operettben, A bajadérban új oldaláról mutatkozott be. A jazz és a latin zene felé kalandozó Másképp című lemezével, melynek már két komoly sikert arató koncertje volt a pécsi Kodály Központban és a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, ismét meglepte a közönséget.
Miklósa Erika
Miklósa Erika

- Másképp a lemez címe. Azért, mert jól ismert dalokat, áriákat új feldolgozásban hallhatunk, vagy azért, mert egy új Miklósa Erikát ismerhetünk meg?

- Az eredeti cím A szenvedély útjai volt, hiszen az összes dal vagy ária intim és kitárulkozó, a szerelemről, a szeretetről, az odaadásról szól, így igazán a legbensőbb világomat, érzéseimet tudom megmutatni. Amikor három évvel ezelőtt bevállaltam a West Side Storyt az Operettszínház színészeivel, azzal egy új irányt vett a pályám, pozitív változásokat hozott, majd jött A bajadér, ami egészen másféle teljesítményt kívánt, mert prózát kellett mondani, és a tánc kategóriában sem maradhattam le. Ezek után sokkal bátrabban foghattam neki ennek a munkának, és a lemez nem jöhetett volna létre így, kompromisszum nélkül, ha nincs a mögöttem álló csapat, a Pentaton, és annak vezetője, Lőrinczy György, mert ez jóval több, mint egy egyszerű munkakapcsolat. 

- Az úgy van, hogy az ember elér a pályáján egy bizonyos pontra, amikor már bizonyított, amikor rá az örökös Éj királynőjeként néznek, amikor azonosítják a szereppel - amit az ünnepek alatt Münchenben énekelsz -, amikor komoly színészi munkát igénylő szerepeken van túl, és bátran kalandozhat tőle váratlan területekre is?

- Azt hiszem, én mindig is mertem, soha nem a félelmeimről voltam híres, és mindig azt gondoltam, bármit megtehet az ember. Fiatalon, - huszonévesen azért, mert az "ide nekem az oroszlánt is" bátorságával néz az ember a világra, később pedig a belső ösztön vezényel. Egy énekes arra vágyik, hogy azt énekeljen, amit szeretne. De nemcsak az énekesek, hiszen a fürdőszobában is a kedvenceinket dudorásszuk, nem? (Nevet.) Ehhez viszont idő kell, el kell jutni egy bizonyos érettségi fokra, sok mindenen túl kell lenni szakmailag és magánéletileg is. Az autósportot szoktam mindig példaként hozni: annak a Forma 1 a csúcsa, az operára pedig az éneklésben igaz ez. Állandóan élőben éneklünk, óriási színpadokon, óriási nézőterek előtt, ami szakmailag, emberileg, fizikailag, lelkileg hatalmas kihívás. Ugyanakkor, és ezzel biztosan fognak vitatkozni kollégák, az operát nem érzem kifejezőerőben elégnek, más műfajban sokkal inkább le tudok vetkőzni, meg tudom magam mutatni, a gondolataimat, az érzéseimet könnyebben ki tudom fejezni, több lehetőséget kapok arra, hogy megmutassam, mint nőben, előadóban mi van még bennem. És úgy gondoltam, ehhez a kedvenceimet hívom segítségül, általuk adom át ezt a töltetet. Bár a lemezen szerepelnek nagyoperák áriái, olyan meghatározó élmények, amelyek az életem részei voltak vagy lesznek, nem a szokványos utat választottuk, hanem egy latinos vagy egy jazzes világba ültettük át őket.

- Miért, hogyan segít ez a "csavar" az önkifejezésben?

- Lehet, hogy már magától attól a ténytől, hogy egy operaénekes egy latinos-jazzes lemezt mer készíteni? Vagy azért, mert olyan nagyszerű zenészekkel dolgozhattam, akikkel opera- vagy klasszikus koncertszínpadon dolgozhatnék? Nem tudom, valószínűleg mindkettő segít. Nekem mindig szükségem volt a klasszikus zenétől eltérő impulzusokra, mert ezek késztetnek a megújulásra, új világot nyitnak meg. A lemezen közreműködik a Modern Art Orchestra, a Quartett Escualo, Dolhai Attila, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert, az átiratok, a hangszerelés Fekete-Kovács Kornélt dicsérik. Fantasztikus zenei barátságokat hoznak ezek az együttműködések, és húsz-huszonegy év után még mindig tudok tanulni, ami nagyszerű érzés.

- Hogyan, mennyi idő alatt készült el a lemez?

- Másfél év rákészülés, sok-sok próba és zártkörű koncert kellett hozzá, ahol tét nélkül, finoman adagolva mutattuk be, és formáltuk az anyagot. Majd következett a nagykoncert a Quartett Escualóval, ahol olyat éltem át, mint még soha: a közönség úgy tombolt, mint egy rockkoncerten. Akkor szembesültem azzal, hogy nem azért szeretnek az emberek, mert operaénekes vagyok, hanem a személyem miatt, és ez mélyen megérintett, mert ez sokkal nagyobb és fontosabb dolog annál, hogy szépen énekelek. Ez inspirál és ösztönöz arra, hogy minél többet, jobbat nyújtsak. A Modern Art Orchestrával pedig úgy kerültem kapcsolatba, hogy felkértem Fekete-Kovács Kornélt, készítsen egy operettmedley-t, és ezt Kínában, Sanghajban mutattuk be nagy sikerrel. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a latin mellé kell a jazz is, mert elképesztő, hogy Kornél milyen zenei ízléssel, alázattal és tudással áll hozzá a klasszikus darabokhoz, így a Traviata Verdi komponálta Violetta-nagyáriája mellé nyugodt szívvel odatehető az ő átirata.

- Minden választás egyértelmű volt?

- Az első szám, aminek tudtam, hogy benne kell lenni, Lakmé Csengettyűáriája volt, mert laikusként életemben először egy kazettás magnón ezt hallottam Maria Callas előadásában, és tulajdonképp ez indított el a pályán. A mediterrán tájat nagyon szeretem, így került a lemezre a portugal fado, az Edith Piaf-sanzon, a Piazzolla-szerzemény, a Carmen-ária. A bigband hangulatához, hangzásához passzol Bernstein, Gershwin Summertime-ja vagy a Traviata. Két Attilával, akikhez munkakapcsolat fűz, Dolhai és Kökény Attilával pedig duettet énekelek.  Összességében a meghatározó élményeimet, utazásaimat szerettem volna felidézni, darabokat, szerepeket, országokat, filmeket, klasszikusokat, amiket évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt írtak, de örök érvényűek, és ma is frissnek, érvényesnek hangzanak.