Hedvig

Fényévekre a boldogságtól

2011.12.20. 08:02

Programkereső

A cseh nemzeti opera keletkezését Bedřich Smetana Az eladott menyasszony című vígoperájához kötik. A darab a berlini - ideiglenesen a Schillertheater épületébe áttelepült - Staatsoperben, Kovalik Balázs rendezésében került bemutatásra.

Az egyszerű és vidám, cseh népzene alapján komponált mű népmesébe illő cselekménye pár mondatban összefoglalható. Főszereplőink a jómódú családból való Masenka és szerelme, az ágrólszakadt Jenik. Kecal, a házasságközvetítő rábeszéli Masenka szüleit, hogy lányukat a szintén gazdag, ám ügyefogyott, dadogós Vašekhez, a földbirtokos Micha fiához adják feleségül. Jeniket ugyancsak megkörnyékezi: a férfi végül háromezer aranyért lemond szerelméről, ám kiköti, hogy a lány kizárólag Micha fiához mehet nőül. Némi bonyodalmat követően természetesen happy enddel zárul a mese: kiderül, hogy Jenik Micha előző házasságából született fia, aki évekkel ezelőtt elhagyta a családot. Aztán boldogan élnek, míg... Ha Kovalik hagyja nekik.

A nyitány alatt egy méter magasságig felhúzott kortina mögött Vašek, a dadogós fiú ácsorog, fekete nadrágban és edzőcipőben. Körülötte zajlik az élet, a játékos évődés. Piros térdzoknis, falubeli ifjak és fodros-pörgős szoknyás leányok kavalkádja. A férfiak fűrészelnek, hull a faforgács. A lányok körtáncot járnak, ugrálnak, visonganak. A fiú tétován toporog, bámulja őket. A jelenet végén egyetlen nő marad a helyiek közül a színpadon, ütemes gyorsulással pördül körbe-körbe saját tengelye körül, lebben a sokrétegű szoknya, szállnak a szalagok. A hipnotikus pörgés csúcspontján a lány lába a magasba emelkedik, s a fényes szürke padlón tükröződve látjuk, ahogy felszáll a kortina mögött a levegőbe. Kovalik a majd' nyolc perces nyitány alatt ironikusan, a mű fő attribútumait megidézve szemlélteti, mi a módi, hogyan illene Az eladott menyasszonyt színpadra vinni.

A nyitányt követően tárul elénk a színpad: a rendező által szellemileg enyhén visszamaradottnak ábrázolt Vašek (Florian Hoffmann) a földön ülve rajzolgat, színes filctollaival. A mögötte kifeszített tüllvásznon gyermekrajz vetített képe jelenik meg a cselekvéssel párhuzamosan: fenyőerdő, domb, az égen fekete napkorong. A vászon mögött gigantikus képeskönyvként nyílik ketté a díszletfal, óriási, izzó, burjánzó erdő tárul a szemünk elé, varázslatos mesébe szippantva hirtelen. Az emelkedő tüll mögött az időközben csoportképbe rendeződött falusiak vígan dalolászva végzik napi tevékenységüket, a nők libát fosztanak és tömnek, a kockás inges férfiak fával dolgoznak. Masenka és Janek két, emberméretű vitrinbe zárva gurul be a színpadra, önmaguk eleven szobraként. Testük mozdulatlan, viaszbábok egy falusi skanzenből. Antal Csaba díszlete a monumentális erdőképet követően hidegen bevilágított, gurulós (vitrin)helyszínekre redukálódik: kitömött, világító szemű őzek és szarvasok; Masenka szüleinek kinyitható fedelű kisháza - benne evőeszközök, konyhai kellékek -, mellette apró domboldal és étkezőasztal; a szerelmi jelenethez elhúzható tornyú templom dukál, és még a műanyag cirkuszi sátor is dobozban érkezik a színpadra. Bettina Walter apróvirágos, népi mintás hímzett jelmezeket, sújtásos kabátot, aranyozott főkötőt és szalagos kalapot ad a szerelmespárra, a múzeumlátogató percekig szemlélődhet: letűnt korok krónikája. Ahogy Masenka - Anna Samuil és Jenik - Burkhard Fritz lassan ocsúdva kilépnek a színpadi térbe, s apránként megszabadulva skanzen-ruháiktól hétköznapi emberekké vedlenek, kezdetét veheti a történet.

A néző elvárásaival ellentétben Masenka öntudatos, mégis bántóan naiv, provinciális, tenyeres-talpas nőszemély, míg szerelme, Jenik visszataszító, nagydarab, loncsos hajú, alpári, figyelmetlen fráter. Szerelmi duettjük - a fentebb említett templomnál játszódva - tökéletes elbeszélés egymás mellett. A nő érzelmes áriája alatt Jenik a háttérben mászkál és puffog, inkább nézne focimeccset egy rekesz sörrel és tocsogós hamburgerrel felfegyverkezve, minthogy a vallomást hallgassa. Nem győzi kivárni a végét. Masenkának fel sem tűnik az imádott férfi arroganciája, voltaképp a szerelembe szerelmes. Jenik saját vallomása alatt - az írott szöveget nem lehet megkerülni - a templomnak dönti főhősnőnket, így a patetikus sorok nyomban a nő megnyugtatására rögtönzött, kötelező mondókává válnak.

Kovalik eladja, ami eladható. Kecal (Pavlo Hunka) joviális politikusnak öltöztetve, aktatáskával és pálinkásüveggel a kezében szövi a szálakat. És koccint mindenkivel. A kispolgári, merev szülőkkel a kiárusított gyermekekre, Jenikkel a kiárusított érzelmekre, önmagával a jól megkötött alkukra. A szerelem deszakralizálódik, a kiejtett szavak a semmibe hullanak. Masenka a Jenik árulását számon kérő, dühösre írt ária közben felajánlkozik a férfinak. Jenik komolytalanul, némileg ingerülten, a nőt kifigurázva vall a bűnbánatról. Dörzsölt és flegma. Úgyis házasság lett a vége, legalább keresett egy kis pénzt Masenka bőrén. Vašek semmit nem ért az őt körülvevő világból. Meg akarna halni, ha hagynák neki. De jó kisfiú, szót fogad, mikor megjelennek a szülei. Amikor véletlenül a kínai boltok áruira emlékeztető, felfújható cirkuszba keveredik, egy elhízott, útszéli - a történet szerinte gyönyörű - táncosnő manipulációjának engedve medvejelmezt ölt az egyik kiesett szereplő helyett, hogy az aznapi varietét megmentse. Vašeknek végre felelőssége lehetne, az est hősévé válhatna. Miután feladják rá a kopott plüssruhát, a szereplők eltűnnek, a zene hirtelen elhallgat, csupán egy-két artistának öltöztetett díszítő marad a színpadon. A medvefiú tanácstalanul tekintget körbe-körbe, vállára zuhan a súlyos csönd. A díszítők tudomást sem véve róla kicammognak. Szégyen és értetlenség.

A happy endet jelezni hivatott fináléban a kar ízléstelen, flitteres ruhákban, mosolyogva ropja a táncot, miközben szereplőink egyre savanyúbb fejjel, egymás tekintetét kerülve énekelnek az újra megtalált boldogságról. Masenka és Jenik kifelé énekelnek, méterekre és érzelmi fényévekre egymástól. A szülők talán örülhetnek: gazdag menyet és gazdag vőt kapnak. A csikorgó idillt Vašek koronázza meg, medvegúnyájában, cirkuszi játékpuskájával lövöldözve toppan be a színpadra. Az embertömeg a földre veti magát, ám a pillanatnyi pánikot követően hangosan kikacagják. A fiú a történet igazi vesztese. Bár gyermeki módon, de felfedezhető volt benne némi érzelem. Anyuka szigorúan leteremti és odébb rúgja a földön heverő filctollakat. Vašek visszamenekül a mesevilágba: egy üres vitrinbe sétál és magára zárja az ajtót. Megszállottan firkál az üvegfalakra. Napot, erdőt, dombot. Masenka a falon túlról bámulja. Örömdaltól zeng a skanzen, de a képeskönyv nem csukódik be. Nincs feloldás, nincs boldogság. Kovalik nem hagyta.

Az előadás az évad második felében április 10-én, 15-én, 26-án, június 20-án és 23-án látható Berlinben.


Az eladott menyasszony - Staatsoper, Berlin

Szerző: Bedrich Smetana

Krušina: Oskar Hillebrandt

Ludmila: Agnes Zwierko/Katharina Kammerloher

Mařenka: Anna Samuil

Jeník: Burkhard Fritz/Jeffrey Dowd

Micha: Andreas Bauer

Háta: Daniela Denschlag

Vašek: Florian Hoffmann

Kecal: Pavlo Hunka

Cirkuszigazgató: Reiner Goldberg

Esmeralda: Adriane Queiroz

Muff: Alin Anca

Vezényel: Karl-Heinz Steffens

Rendező: Kovalik Balázs 

Díszlet: Antal Csaba

Jelmez: Bettina Walter

Koreográfus Marat Aliev

Fény: Olaf Freese

Videó: Thomas Zengerle