Gyöngyi

Több mint félmillió forintot gyűjtött az Opera

2011.12.23. 11:30

Programkereső

Ókovács Szilveszter, az Operaház kormánybiztosa, Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője csütörtökön lezárta a két intézmény összefogásával, december 10-én indított szabadtéri karácsonyváró rendezvénysorozatot.

Magyar Állami Operaház a Heti Válasszal és az Onleány Társasbloggal együttműködésben csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet "szeretet.éhség." című adventi adománygyűjtő kampányához. Az esemény záróaktusán a Heti Válasz kiadóigazgató-főszerkesztője Borókai Gábor részvételével kihirdették a Sütni szívből, szeretettel mézeskalácsszív-sütő verseny nyerteseit, Lehel László pedig bejelentette, hogy már az utolsó előtti napon hatszázezer forintot meghaladó pénzadományt sikerült összegyűjteni az Operaház művészeinek segítségével, és a dalszínház szolgáltatója, a Medúza Catering jóvoltából.

Advent és adománygyűjtés az Operaházban
Advent és adománygyűjtés az Operaházban

Az Onleány Társasblog felhívására érkezett mézes szívek a Soroksári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat karácsonyfáját díszítik majd. A pénzadományokat pedig ételosztás finanszírozására, valamint olyan fejlesztésekre fordítja az Ökumenikus Segélyszervezet, amelyek megléte a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és családok segítését szolgálja. Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője kifejezte reményét, amely szerint az Operaház előtti adománygyűjtés hagyománnyá válik. Ókovács Szilveszter kormánybiztos kiemelte: az Operaház művészei egytől egyig nyitottak voltak a karitatív megmozdulásra, és az első szóra tevékeny részvétellel csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Advent és adománygyűjtés az Operaházban - Miklósa Erika, Kovács István
Advent és adománygyűjtés az Operaházban - Miklósa Erika, Kovács István

A 15 méteres karácsonyfa mellett neves operaénekesek, balettművészek, karmesterek és hírességek árusították a jótékony céllal kínált forralt bort és mézeskalácsot a varázslatos hangulatú, díszlettervezők keze munkáját dicsérő házikókban. A pult mögött álltak: Solymosi Tamás, Radina Dace, Kolonits Klára, Bretz Gábor, Palerdi András, Fekete Attila, Boncsér Gergely, Miklósa Erika, Héja Domonkos, Apáti Bence, Szakács Attila, Bátori Éva, Hábetler András, Oláh Zoltán, Felméry Lili, Leblanc Gergely, Pazár Krisztina, Bajári Levente, Kertesi Ingrid, Kálmándi Mihály, Keszei Bori, Szegedi Csaba, Pap Adrien, Kerényi Miklós Dávid, valamint Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, Ókovács Szilveszter, az Operaház kormánybiztosa, Kovács (Kokó) István, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, valamint dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője. A kéthetes rendezvénysorozat minden estéjén karácsonyi zenei produkciók hangzottak fel az Operaház lépcsőjén, a budapesti kórusok szintén önkéntesen vettek részt az eseménysorozaton.