Jenő

Posta Victor: "Ahol tét van"

2012.02.07. 07:00

Programkereső

A Madách Színház következő premierje a teátrum musicalpályázatának végső döntőjébe jutott Én, József Attila című darab. Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston művét két szereposztásban láthatja a közönség. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor.

- Milyen élmények fűznek József Attilához?

- Általános és középiskolában inkább Ady-rajongó voltam, József Attilát akkor túl "zavarosnak" találtam. Ahogyan azonban a próbafolyamat alatt egyre jobban megismertem őt, kezdtem nagyon megszeretni. Most már mélyebben belelátok a lelkébe. Utánaolvastam az életének, a műveinek, jobban értem a személyiségét, szenvedéstörténetét, és ezáltal a verseit is. Azt hiszem, felnőtt fejjel mindez sokkal átélhetőbb. Ha visszamennénk az időben és most kezdeném a középiskolai tanulmányaimat, biztos vagyok benne, hogy másképp látnám, és nagyon szeretném József Attilát.

- Ha jól értem, akkor korainak gondolod ezt a 14-18 éves kori találkozást?

- Mindenféleképpen.

Posta Victor
Posta Victor

- És azok a középiskolások, akik eljönnek erre az előadásra, nekik nem lesz korai, vagy valamiféle segítséget, kulcsot kapnak József Attilához?

- Egy jó színházi előadás sokkal nagyobb hatást tud elérni, mint egy száraz irodalomkönyv. Úgy gondolom, azok a középiskolások, akik nem tudnak mit kezdeni József Attilával, akik nem értik vagy nem érzik a verseit, az életét, és megnézik ezt a darabot, biztosan kapnak egy olyan pluszt, ami felkelti az érdeklődésüket vagy megszeretteti velük a költőt. Meggyőződésem, hogy a színháznak van arra ereje, hogy zsigerileg hasson, és ezáltal közelebb vigye a témát a fiatalabbakhoz.

- Nem hagyományosan megzenésített versek hangzanak el az előadásban, hanem a popzene felől közelítenek a szerzők. Szerinted mennyire számít ez blaszfémiának, különösen egy olyan ikon esetében, mint József Attila?

- Valóban, felvállaltan popzenéről van szó, de miért kellene ezeket a verseket nem kortársi módon, a jelenkor zenéjével előadni? A Jézus Krisztus Szupersztár rock alapú, mégis a bibliai történetet hitelesen feldolgozó musical. Kifejezetten jónak tartom Vizy Márton zenéjét: van egy különös, elidegenítő hatása annak, ahogyan a 20. század első felében játszódó történetben felcsendül egy - talán a leginkább Phil Collinséhoz hasonlítható - zenei világ, ami nagyon váratlanul hat, és szerintem kifejezetten jól megmutatható vele József Attila lélekrajza.

- A musicalpályázat utolsó fordulójában egy huszonöt perces keresztmetszetet mutattatok be a darabból, és abban te József Attilát játszottad. Az akkori kezdeményhez képest milyen a kész mű?

- A váz nagyjából megvolt, tehát József Attila két szerelmének története nem változott, de készültek új dalok, és kerültek ki olyanok, amik akkor még benne voltak. Az akkori Pesty-Nagy Kati által rendezett előadáshoz képest, most egy hangulatában hasonló, de felfogásában egy picit más darabot láthat a közönség. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy akkor rám gondoltak, annak pedig különösen örültem, hogy ennek a premiernek is részese lehetek.

- Térjünk vissza egy picit ahhoz, hogy utánaolvastál József Attila életének, hogy felkészültél belőle. A darab jórészt eredeti dokumentumokból, naplórészletekből, versekből épül fel - ennyi nem lett volna elég a hiteles szerepformáláshoz?

- Minden dráma sűrítmény, tehát nem bontható ki minden egyes apró részlet a néző szeme előtt. A jelenetek egy-egy adott mozzanatra koncentrálódnak, nekünk, színészeknek viszont a hiteles ábrázoláshoz, ahhoz, hogy a közönség tökéletesen értse, mi zajlik a színpadon, pontosan kell ismernünk az ábrázolt karaktert, a korszakot, különösen akkor, ha létező személyről, valós eseményekről van szó. Természetesen nem akadémiai székfoglaló szintjén kell tisztában lennünk jelen esetben a József Attila-i életművel, nem kell felmondanunk napra pontosan a dátumokat, de a hátteret, a viszonyokat, motivációkat, a karakter lényét értenünk és éreznünk kell.

- Az első rész a Vágó Márta-, a második a Kozmutza Flóra-szerelem, József Attila életének két különböző korszaka, két külön történet. A két felvonás között - nekünk, nézőknek a szünetben - eltelik néhány év, a főszereplő személyisége jelentős változásokon megy át. Ha szigorúan technikailag nézzük, akkor két szerepívet kell játszanod?

- Igen és nem. Igen, mert valóban olyan, mint két egyfelvonásos dráma, amelyeken belül megvannak a szerepívek, mindkét résznek megvan a maga tetőpontja; és mégsem, mert bár a két szerelemben hasonló érzéseket él meg József Attila - és ezeket a párhuzamokat a rendező, Szirtes Tamás finoman meg is mutatja - mégis a két szerelmi vonal egymásra épül.

- A másik szereposztásban Nagy Sándor alakítja a szerepet, akivel a Színművészeti Egyetemen osztálytársak voltatok, és akivel egészen másfélék vagytok. Hirtelen nem is emlékszem, hogy játszotok-e ilyen a kettőzésben más darabban.

- Csak a Spamalot Sir Galahad szerepében. Abban igazad van, hogy egészen más eszközöket használunk, másféle színészetet, felfogást képviselünk. Szerencsére ezt Szirtes tanár úr maximálisan kihasználja, és engedi, kéri, hogy ne egymást másoljuk. Természetesen a darab és a jelenetek némileg irányt adóak, de azért megvan a szabadságunk is. Nagyon szeretem azokat a szerepeket, ahol vívódó karaktert kell ábrázolni, ahol mérlegelni kell, ahol tét van, és meg kell küzdeni a döntésért. Ezért áll hozzám közel József Attila vagy Pilátus szerepe a Jézus Krisztus Szupersztárból.

- Az, hogy ősbemutatóban közreműködsz, és rajtatok múlik, hogy mi az első nézői benyomás a darabról, mennyivel jelent nagyobb felelősséget színészként?

- Izgalmas feladat, nagy felelősség, de a munkafolyamat ugyanaz, mint más bemutatóknál. Egy kisebb szerepet, mint pl. Pilátust is ugyanolyan kihívás elénekelni, egyrészt azért, mert gyenge szereplés esetén csorbul a darab drámaisága, másrészt pedig ott vannak a nagy elődök, akikhez esetleg hasonlíthatnak. Az ősbemutató önmagában egy merész vállalkozás, hiszen a darab nincs kipróbálva, sokszor a próbák közben alakul, és nem tudjuk pontosan, mi lesz az emberek reakciója. Nyugodtnak kell maradnunk, semmi mást nem kell csinálni, mint bízni abban, hogy működni fog a végeredmény.