Olivér

Quasthoff mesés comebackje

2012.02.09. 15:30

Programkereső

A sztárbariton még januárban nyilatkozott visszavonulásáról, Alexander Pereira, a Salzburgi Ünnepi Játékok igazgatója azonban közölte, fesztiválján Quasthoff mesemondóként ismét pódiumra lép.

A daléneklés világszerte elismert kiemelkedő egyénisége január 11-én, a visszavonulása bejelentéskor azt nyilatkozta, hogy 40 éven át szentelte minden energiáját a műfajnak, és ezzel kivívta a jogot, hogy azt mondhassa: elég volt. Quasthoff az utóbbi időben több koncert lemondására is kényszerült vokális problémák miatt, és orvosai is javasolták már neki, hagyjon fel a nyilvános szerepléssel. "A döntésemet hosszú töprengés előzte meg" - jegyezte meg az 52 éves előadóművész.

Thomas Quasthoff
Thomas Quasthoff

A világhírű énekes azonban a Salzburgi Ünnepi Játékokon ha nem is énekesként, de prózai szerepben ismét színpadra lép: augusztus 18-án a Mozart-házban A szép Magelone című Brahms-ciklus egyik előadójaként fog közreműködni. A középkori lovagregényeket feldolgozó dalokat Michael Volle(bariton) a neves zongorista Helmuth Deutsch kíséretével fogja megszólaltatni. Thomas Quasthoff pedig Ludwig Tieck verseit olvassa majd föl az koncertesten. Pereira úgy véli, nagy szerencse, hogy Quasthoff vállalta a mesélő szerepét, akit művészként és emberként is nagyra becsül. A bariton június 2-án és 3-án Bécsben, a Musikvereinsaalban ugyancsak prózai szerepben lép fel, a Bécsi Filharmonikusokkal, Zubin Mehta vezényletével Arnold Schönberg monumentális alkotásának a Gurre-Liedernek lesz a narrátora.

Thomas Quasthoff egyike volt azoknak a Contergan-bébiknek, akik súlyos fogyatékossággal jöttek világra, mert édesanyjuk ezt a gyógyszert szedte terhessége alatt. 1959-ben a németországi Hildesheimben született, zenei tanulmányait Hannoverben folytatta Charlotte Lehmann és Ernst Huber-Contwig irányításával. 1995-ben az oregoni Bach Fesztiválon debütált, ez a fellépés alapozta meg széleskörű nemzetközi karrierjét. A Schubert- és Mahler-dalirodalom egyik legavatottabb előadójának ismerték el, számos díjat kapott, köztük például a Herbert von Karajan-díjat is elnyerte. Több fesztivál és zenei intézmény rezidens művészévé választotta. Operaszínpadon két szerepet alakított 2003-2004-ben, a Fidelio miniszterét és a Parsifal Amfortasát. Lemezei igen keresettek, három Grammy-díjas van közöttük. Már 1996-tól tanított, előbb a Detmoldi Zeneművészeti Főiskolán, 2004-től pedig a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán rendes professzorként, és gyakran vezet mesterkurzusokat, legközelebb februárban Párizsban a Cité de la Musique-ben.