Kelemen, Klementina

Andreas Homoki: "Az opera jó színház is legyen"

2012.02.11. 11:01

Programkereső

Német intendáns – magyar gyökerekkel. Így harangozza be a svájci sajtó Andreas Homokit, aki ez év nyarán veszi át a Zürichi Operaház vezetését Alexander Pereiratól.

Andreas Homoki 1960-ban született Marlban. Zenetanári és német nyelvészeti tanulmányokat folytatott Berlinben, rendezőasszisztensként dolgozott Harry Kupfer mellett. 1992-ben Richard Strauss: Az árnyék nélküli asszony című operájának genfi rendezésével robbant be a nemzetközi operaéletbe. 2002-ben lett főrendező a Berlini Komische Operben, 2004 óta főintendáns. A Berlinben élő háromszázezer törökre való tekintettel bevezette a török feliratokat az opera-előadásokon. Csapatjátékos és kreatív elme.

- Az ön édesapja az 1956-ban Magyarországról elmenekült zenészekből álló Philharmonia Hungarica tagja volt, klarinétművész. Ön soha nem akart zenekari zenész lenni?

- Nem. A szüleim nagyon megengedőek voltak, az édesapám soha nem erőltette a zenélést. Játszottam klarinéton, de nem lettünk egymás kedvencei, aztán tanultam blockflőtézni, zongorázni is. Valahogy nem tudtam olyan fanatikusan szeretni a hangszereket mint ahogy édesapám rajongott a  klarinétért.

Andreas Homoki
Andreas Homoki

- Mi fordította az opera felé?

- Édesapám játszott a brémai operaházban, kisgyerekkorom óta ott voltam ezeken az előadásokon. Nagyon tetszett a zene, a kórus, a hangzás, de ami a színpadon történt, az teljesen hidegen hagyott. Nem tudott lenyűgözni az opera. A zene úgy általában érdekelt, de kicsit tanácstalan voltam a pályaválasztásban. Elég jól zongoráztam, de édesapám szerencsére nem hagyta, hogy csak zongorázással foglalkozzak, jobbnak látta, ha a sokszínűbb képzést és lehetőséget nyújtó tanári szakra megyek. Így kerültem a berlini főiskolára, ahol színészképzés és énekes szak is van. Elkezdtem a barátokkal színházat játszani és kiderült, hogy van tehetségem a rendezéshez: én voltam az, akinek mindig volt egy jó ötlete. Akkor merült fel bennem, hogy komolyabban kéne foglalkoznom a rendezéssel, mert végül is mi az, ahol zene is van, színház is van? Hát az az opera! A szerencsének köszönhetően találkoztam Harry Kupferrel, aki a kelet-berlini Komische Opert vezette. Bejárhattam a próbákra, előadásokra. Így kezdődött az egész.

- Mi volt az első önálló rendezése?

- Mozarttól a Bastien és Bastienne Oslóban. Ez egy nagyon naiv kis opera, de hát valahol el kell kezdeni.

- És mi volt az első igazán izgalmas darab, amit rendezett?

- A Jakob Lenz című kamaraopera Wolfgang Rihmtől. Akkoriban a kölni operában voltam rendezőasszisztens, és az ottani zeneakadémián tanítottam színpadi gyakorlatot. A diákokkal vittük színre mint kölni bemutatót. Ez egy nagyon izgalmas történet, az első igazán sikerült rendezésemnek tartom.

- Mi vonzza az opera műfajában?

- Az intellektus és az érzelem kapcsolata. Az izgat, hogy a történetet hogyan lehet úgy elmesélni, hogy a zenében rejlő érzelmek és a színpadi történések egymást erősítve maradandó élményt adjanak a nézőnek. Sajnos gyakran előfordul, hogy a színpadi megvalósítás messze nem aknázza ki az operában rejlő lehetőséget. Vagy azért, mert rossz a rendezés, vagy mert már régóta játsszák a darabot és elfáradt az egész előadás. Sok operarajongónak ez nem probléma, mert úgyis csak a kedvenc áriáját akarja hallani. Azt hiszem, azért is kerültem nehezen közel a műfajhoz, mert sok ilyen érdektelen előadást láttam.

- Nem gondolja, hogy inkább az a probléma, hogy elöregedett az opera műfaja?

- Egyáltalán nem. Sok opera nagyon aktuális, mert a történet kortalan. Ha sikerül a figurákat élettel megtölteni és a történetet izgalmasan elmesélni, akkor nem mondhatjuk, hogy elöregedett a műfaj. Nagy operarepertoár alakult ki az évszázadok alatt - de egy opera csak akkor él, ha játsszák. Az sem tesz jót a műfajnak, hogy a mai operák zenei nyelve elég távol áll az átlag operalátogató érdeklődésétől.

- Mely operát tartja a műfaj csúcsának?

- Rengeteg van, lehetetlenség mindegyiket felsorolni. Wagner minden művét idesorolnám, Verdi majdnem minden művét, aztán persze Mozart vagy Richard Strauss neve sem kihagyható, ahogy a nagy orosz operák vagy Puccini, Gluck, Händel sem.

- Az operát elutasító egykori kisfiú a Zürichi Opera intendánsa lesz. Hogyan kap meg valaki egy ilyen kiemelt állást? Pályázni lehet vagy meghívásos alapon megy a dolog?

- Volt egy jelölő tanács, amelyik teljesen titokban dolgozott. Az egész operavilágot figyelve követték a szóba jöhető jelöltek munkásságát. Olyan intendánst kerestek, aki tapasztalt, de nem túl idős, legalább tíz évig számítani lehet még a munkájára. Több tárgyalási kör után kaptam meg a bizalmat. 2007-ben - volt az első beszélgetés, és 2008 júniusában jelentették be hivatalosan a megbízatásomat.

- Azt nyilatkozta , hogy nem akar olyan sztárokat, akiknek a neve nagyobb, mint a hangja, és akiknek nincs idejük próbálni, ezért tanácstalanul állnak a színpadon. Igazak a pletykák, hogy Cecilia Bartoli és Thomas Hampson szerződését sem hosszabbítja meg?

- Nekik nincs szerződésük a Zürichi Operával, így azt nem is tudnám meghosszabbítani. Vendégként lépnek fel a házban, és előre egyeztetett szerepekre szerződnek. Így lesz ez a továbbiakban is. Minden operaházban változik időről időre a társulat összetétele. A hang fejlődik, de csak bizonyos határokon belül. Ha szerencsésen alakul egy énekes pályája, akkor a fiatal énekesből hős lesz, majd karakterszereplő, de nem minden hangfajban van meg ez a lehetőség. Például egy lírai szoprán, aki Adele-t vagy Blonde-t énekel, nem lesz soha Grófnő vagy Brünhilde. Így aztán néha válásra kerül a sor. 

- Ha már Wagnert említi: tőle is játszanak majd?

- Természetesen! Nélküle nem lehetne teljes a repertoár. Decemberben A bolygó hollandi rendezésével mutatkozom be a zürichi közönségnek.

- Szereti a barokk operát is.

- Zürichben van egy csodálatos zenekar, a La Scintilla. Az operazenekar tagjaiból alakult együttesről van szó, ezért eleve nagy hagyománya van itt a barokk operáknak. Mozart-bemutatót is tervezünk a La Scintilla közreműködésével. Az olasz operák már csak a város földrajzi helyzete miatt is mindig népszerűek voltak, hiszen Svájc Németország és Olaszország között fekszik, de szomszédos Franciaországgal is, így mindhárom nagy operatradíció jelen van a repertoárban. A kortárs operák bemutatására kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a kanton. Nekem fontos, hogy az opera egyben jó színház is legyen. A feledés homályából előásott zenetörténeti csemegék, amikben érdektelen a cselekmény, nem izgatnak.