Olivér

Elhunyt a Mary Poppins Oscar-díjas dalszerzője

2012.03.07. 16:40

Programkereső

Robert B. Sherman nevéhez olyan felejthetetlen Disney-filmzenék kötődnek mint a Mary Poppins, A dzsungel könyve dalai vagy a Micimackó kalandjai című egész estés rajzfilm.

A 86 esztendős Shermant március 5-én érte a halál Londonban. Halálhírét előbb fia, Jeffrey jelentette be a Facebookon, majd azt a művész ügynöke, Stella Richards is megerősítette - közölte kedden a BBC online hírszolgáltató. "Boldogságot akart hozni a világnak és ez kétségtelenül sikerült neki. Szeretete, imái, filozófiája és költészete örökké élni fog" - írta a közösségi portálon Sherman egyik gyermeke. Robert Bernard három évvel fiatalabb fivérével, Richard Mortonnal közösen dolgoztak a rajzfilmeken, nem kis sikerrel: pályafutásuk során két Oscar-díjat nyertek és hét jelölést kaptak az Amerikai Filmakadémia díjára.

Robert B. Sherman
Robert B. Sherman

R. B. Sherman 1925-ben született New Yorkban. A fivérek első amerikai sikerüket a Tall Paul című számmal aratták. Az Annette Funicello előadásában elhangzott dal Walt Disney figyelmét is felkeltette és meghívta őket a stúdió zenei stábjába. Az It's a Small World című daluk 1964-ben a New York-i világkiállítás egy installációjához készült és később a Disney vidámparkok kedvelt számai közé került. A Mary Poppins is 1964-ben született, amelyből az A Spoonful of Sugar vagy az Oscar-díjas Chim Chim Cher-ee legnépszerűbb dalaik sorát gazdagította. A három évvel későbbi A dzsungel könyvéből a Trust Me, a Colonel Hathi's March és az A Wan'na Be Like You fűződik Shermanék nevéhez. Dalszövegeik és zenéik hallhatók a Macskarisztokratákban vagy a Micimackó rövid epizódjaiban is.

 

A fivérek 2005-ben kerültek be a Dalszerzők Hírességeinek Csarnokába, és 2008-ban az Egyesült Államok legrangosabb művészeti kitüntetését is megkapták George W. Bush elnöktől. Albumaikból 23 arany-, illetve platina lemez került ki, és csillaguk van a hollywoodi Hírességek Sétányán. "Valami jó történik, amikor mi ketten leülünk és munkához látunk. Egész életünkben így volt. Gyakorlatilag a főiskola óta együtt dolgozunk" - mesélte Richard egy 2005-ös közös interjújukban. Mint magyarázta, dalaikat azért szerette a világ, mert megfogadták Disney tanácsát, és olyan számokat írtak, amelyek a négyéves gyerektől a nagyapáig minden korosztálynak szóltak.

Bár előfordult, hogy évekre eltávolodtak egymástól, a rivalizálás nem volt jellemző kapcsolatukra. "Emberek vagyunk, megvannak a gyengéink, de nagyon szeretjük és tiszteljük egymást" - beszélt erről Richard. Robert B. Sherman forgatókönyveket és regényeket is írt, festőként szintén ismerték. Élete utolsó évtizedét Londonban töltötte, ahol többek között a Mary Poppins és a Csodakocsi című musical új feldolgozásához írt dalokat.