Cecília

Alföldi, Vidnyánszky, Kerényi a Dóm téren

2012.03.08. 13:23

Programkereső

Idén július 6. és augusztus 20. között rendezik meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A Dóm téren öt produkciót láthat a közönség, az Újszegedi Szabadtéri Színpad műsorát még tervezik.

A 2012-es szezont a Győri Nemzeti Színházzal együttműködésben készülő Jekyll és Hyde nyitja. A musicalt Molnár László viszi színre, aki az előadás főszerepét is alakítja. Partnerei Janza Kata és Tunyogi Bernadett lesznek, a produkcóban a tíz évvel ezelőtti közreműködők is láthatók lesznek. A látványért Kentaur (díszlet), illetve Tordai Hajnal (jelmez) felelnek.

Július 13-án és 14-én a néptáncfesztivál keretében látható a Hegyen-völgyön lakodalom, az idén 81. születésnapját ünneplő Novák Ferenc új koreográfiája. A produkcióban hagyományosan közreműködnek hazai és külföldi tánccsoportok - mintegy kétszáz felnőtt és száz gyerek -, Csuja Imra, Herczku Ágnes, Horváth Csaba, Novák Péter, alkotótársként pedig Foltin Jolán és Novák Eszter, valamint a zenei anyagot összeállító Kiss Ferenc.

Dóm tér, Szeged
Dóm tér, Szeged

Július 27-én és 28-án két egyfelvonásost láthatnak az operakedvelők. A Parasztbecsület és a Bajazzók rendezője Kerényi Miklós Gábor lesz. Az előadást, amelyben közreműködnek artisták is, Kesselyák Gergely dirigálja. Mindkét darab szreposztása tartogat különlegességeket. A Parasztbecsületben Frankó Tünde (Santuzza), Mester Viktória (Lola), Perencz Béla (Alfio) mellett Dolhai Attilát láthatja a közönség Turiddu szerepében, míg a Bajazzókban több külföldi vendégművész - Avgust Amonov (Canio), Asmik Grigorian (Nedda), Boris Grappe (Silvio) -, illetve Kerényi Miklós Máté (Beppe) lép színre. A díszleteket Khell Csörsz, a jelmezeket Gyarmathy Ágnes tervezi, a két egyfelvonásost Duda Éva koreografálja.

Augusztus 3-án és 4-én szintén egy koprodukciónak ad helyt a Dóm tér. A debreceni Csokonai Színházban ebben az évadban mutatták be Szarka Tamás Mária című musicaljét Vidnyánsky Attila rendezésében, Pápai Erika címszereplésével. A további főbb szerepeket Újhelyi Kinga, Bakos-Kiss Gábor, Hobo, Mészáros Tibor alakítják. Az előadás látványáért a 2011-es Tragédia díszleteit és jelmezeit jegyző Olekszandr Bilozub felel, a koreográfia a Tragédiában szintén dolgozó Gemza Péter munkája.

A szezont operett zárja: augusztus 17-től 20-ig látható a Mágnás Miska. Szirmai Albert és Bakonyi Károly művét Alföldi Róbert rendezi, aki Gregor József emlékének ajánlja az előadást. Miska Stohl András lesz, Marcsa Radnay Csilla. Szintén a Nemzeti Színházból érkezik Molnár Piroska (nagymama), Znamenák István (Récsei Mixi gróf), László Zsolt (Técsei Tixi gróf), Szatory Dávid (Leopold), mellettük két operaénekes, Rácz Rita (Rolla) és Haja Zsolt (Baracs István) alkotják a szereplőgárdát. A produkció karmestere Silló István, koreográfusa Kovács Gerzson Péter, díszlettervezője Menczel Róbert, jelmeztervezője Füzér Anni. A szabadtéri változatot Vörös Róbert készíti.

A hagyományos ajándékkoncertre augusztus 8-án kerül sor.