Nándor

Miss Saigon legendája Baján is

2012.04.07. 12:04

Programkereső

Augusztus 24-én 25-én és 26-án a Csodálatos Baja 2012 fesztiválsorozat keretében látható a Budapesti Operettszínház előadása.

1994 nyarán mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Rock Színház és a Fővárosi Operettszínház koprodukciójában a Schönberg-Boublil-musicalt a Dóm téren. A 2011 nyári soproni bemutató egyrészt szembesülés volt ennek a legendás Miss Saigonnak a legendájával - amelyet a jogtulajdonos Cameron Mackintosh is dicsérettel halmozott el a bemutatón -, s azt igyekezett tovább éltetni, másrészt azonban a történet mai érvényességét kutatta. A produkció szeptember 15-től kerül a Nagymező utcába, ahol a Budapesti Operettszínházban játsza a színház társulata

Sopronban közel hatezer néző előtt, kilencszáz négyzetméteres színpadon zajlottak az események, és több mint kétszázan vettek részt az előadásban. A nagyszabású díszletet Kentaur, a jelmezeket Horváth Kata tervezte, a koreográfia Bakó Gábor munkája. Az alkotócsapat tagjai összeszokottak, az 1994-es szegedi előadást is együtt hozták létre. Az egykori és a jelenlegi előadás rendezője, Kerényi Miklós Gábor szerint a Miss Saigon dráma a felelősségről, a történet "számunkra, akik az Amerika-imádat és a szocializmus gazdasági problémáinak nyomasztó terhe alatt éltünk, különösen átélhető. A mű katartikus élményt kínál minden nézőnek, szól a gyarmatosításról, a kommunizmus kísértetéről, a különböző kultúrák-népcsoportok közötti különbségekről, s bár társadalmi feszültségekkel teli, mégis főként a szerelem erejéről mesél."

A nyári bajai előadás - hasonlóan a sopronihoz - gigaprodukció lesz: a történet több mint 1300 négyzetméteres színpadon, háromszáz fős szereplőgárda részvételével, gigantikus díszletek között elevenedik meg, a nem mindennapi látványt fokozza egy valódi, fel- és leszálló helikopter, a tucatnyi jármű és a valószerű pirotechnika is. A A Csodálatos Baja 2012 programjai között lesz vízi parádé és operettgála, nem marad ki a Bajai Halfőző Fesztivál, Luciano Pavarotti emlékére tartanak mesterkurzust, a Bajai Újbor Fesztivál pedig vadászati és természetbarát programokkal egészül ki.

A 2011-es premier sajtótájékoztatója dalrészletekkel: