Bertalan

Kiss B. Atilla először hódítja meg a Pillangóasszonyt?

2012.05.05. 18:24

Programkereső

A Magyar Állami Operaházban új szereposztással látható Puccini operája. Pinkerton szerepében első alkalommal lép közönség elé Kiss B. Atilla. Vagy mégsem?

- Hogyan lehetséges, hogy eddig elkerülte Önt a Pillangóasszony a Magyar Állami Operaházban?

- Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy én voltam az első, aki meghódította. Korábban a mű magyar címe Pillangókisasszony volt, Kerényi Miklós Gábor értelmezte újra a cím fordítását. Ő volt a rendezője ennek az 1994/95-ös évadban, Szegeden bemutatott produkciónak, amelyet ma az Operaházban játszunk. Kero velem képzete el az előadást. Én akkor Luxemburgban tanultam ösztöndíjasként, onnan érkeztem vendégszerepelni. Lejátszottam a sorozatot (akkor magyarul ment a darab), visszamentem külföldre, befejeztem a tanulmányaimat, majd Kolozsvárott diplomáztam. Aztán amikor az Opera megvette a szegedi produkciót, én épp akkor kaptam meg a lehetőséget, hogy elénekeljem Ádámot az Öt utolsó színben. A két bemutató közel esett egymáshoz, így választanom kellett: Az ember tragédiájának ősbemutatóján énekelek, vagy elvállalok egy olyan szerepet, amely bármikor megtalálhat még a pályán. Akkor Ádámot választottam, nem sejtvén, hogy Pinkerton tizenhét évet várat magára. A felkérés valahogy mindig ütközött egy másik lehetőséggel, sokszor külföldi meghívással, de most nagy örömmel és boldogan "debütálok" újra.

- A szereposztás miatt nagy figyelem övezi az előadást a közönség részéről.

- Ezt örömmel hallom. Sümegi Eszterrel nagyon jó hatással vagyunk egymásra a színpadon, és jól működünk össze, ahogy Madách mondaná. Alkatilag és hangban is összeillünk.

Kiss B. Atilla
Kiss B. Atilla

- Minden Puccini-főszerep nehéz, és Ön jó néhányat el is énekelt ezek közül. Ez a feladat tartogat-e egyáltalán kihívást?

- Szerintem Puccini volt az a zeneszerző, aki nem a forma, vagy a korízlés elvárásainak, hanem az énekeseknek komponált. A zeneszerzés összes bravúrjának a birtokában, az emberi lélek mély ismeretében, úgy választotta ki a legodaillőbb hangnemben megszólaltatott dallamot, hogy az előadó megküzdve bár, de boldogan szárnyalhasson. Végtelenül boldog vagyok, hogy a Maestro után születtem s nem előtte - bár meg sem tudtam volna, mekkora gyönyörökről maradok le, ha nem énekelhetem ezeket a szerepeket. Nem nevezném nehéznek a feladatot, sokkal inkább nemes tehernek. Pinkertont gyakorolva sokszor éreztem úgy, hogy nem kevésbé igényes feladat, mint akár Kalaf szerepe. Ahogy szakmai nyelven mondanánk, a szerep sűrű, a színpadi jelenlétem nyolcvanöt százaléka az első felvonásban koncentrálódik, ahol kis ária, nagyobb ária, hatalmas duett követi egymást, a teljesítőképesség határáig komponálva. A gyakran játszott Puccini-operák sorában hét olyan szerep van, amely a hangomhoz illik. Ezekből, mint mondtam, ez volt az első és mára a hatodik is egyben. Többet közülük, így Cavaradossit, Kalafot és Des Grieux-t külföldön is énekeltem. A Bohémélet Rodolfójával diplomáztam, A Nyugat lánya Dick Johnsonját a Tokiói Nemzeti Operában mutattam be Andreas Homoki rendezésében.

- Férfiként, emberileg hogyan ítéli meg Pinkertont?

- Belülről minden figurának igaza van, a legnagyobb kóklertől a legnemesebb hősig. Előadóként az ő igazukat kell, hogy szolgáljam. A mantuai hercegét is és Pinkertonét is. Abban a társadalomban, korban, konjunktúrában, amelyben „vagabund jenkink" létezett, így éltek a hozzá hasonló férfiak. Hitvallását már az első felvonásban elénekli: ott köt ki, ahol úri kedve tartja, kiveti és felhúzza a horgonyt, ahol jólesik, csak hadd fújja a vihar a vitorlákat, boldogan utazik, s addig nem nyugszik, míg az összes kikötő összes virágát magáénak nem tudja. Hajtja a kalandvágy és a szerelem gyönyöre. Egy életet kedvelő amerikai - csak azt nem tudja, hogy ez az életvitel egy másik kultúrában hogyan csapódik le. Külső szemlélőként azt mondhatnám, hogy egy könnyelmű ember, aki nem számol a következményekkel, csak élvezi a szituáció nyújtotta óriási lehetőségeket: 999 évre bérel egy lakást laza feltételrendszerrel, s ugyanilyen könnyen felbontható klauzúrákkal köthet egy házassági szerződést - gondolja, amikor még henceg a konzulnak. Ilyen könnyűnek véli ezt az epizódot egészen addig, amíg vissza nem tér három év múlva. S ekkor, első megjelenésekor még mindig úgy van vele, hogy gyorsan rövidre zárja a történetet, pontot tesz a végére, kéri, hogy ne is ébresszék fel a lányt. Csakhogy amikor tapasztalja, hogy mit jelentett a nőnek az ő személye, meglátja, hogy Butterfly virággal borította el az egész - amerikai otthonná alakított - házat, és élete legnagyobb ünnepére készülve várja a találkozást, Pinkerton szembesül könnyelmű gyávaságával. Az "Addio fiorito asil" kezdetű áriával fájdalmas búcsút vesz a kedves hajléktól. Elrohan, de valószínűleg nem bírja elviselni korábbi döntésének terhét. Lehet, hogy közli Sharplessel és a feleségével, hogy visszatér a japán Mrs. Pinkertonhoz, a gyereke anyjához. S úgy jön vissza, ahogy Butterfly várja őt - aki azt énekli a második felvonásban, hogy bújócskát fog vele játszani. Visszamegy, és nevén szólongatja... Csakhogy már késő, vérbe fagyva talál rá. Biztos vagyok benne, hogy Pinkerton megélt egy bizonyos fajta evolúciót, jobb ember lett belőle. Ez a kaland nem olyan volt, mint élete többi hasonló hódítása. Ezért gondolom úgy, hogy az ő személye nem szánalmat, megvetést kell, hogy ébresszen a nézőben, hanem együttérzést - még ha első impulzusaink hatására megvetjük is őt. Tehát... én felmentem.

Kiss B. Atilla május 5-én debütál a Puccini-operában, további előadásai az évadban: május 8., 15., 20. és június 2.

- A szereposztás miatt nagy figyelem övezi az előadást a közönség részéről.