Gellért, Mercédesz

Szereplőváltozás a bayreuthi Trisztánban

2012.07.13. 16:08

Programkereső

Robert Holl Marke királyt alakította volna, de egészségi állapota miatt kénytelen volt visszalépni. A Bayreuthi Ünnepi Játékok Trisztán és Izolda-előadásaiban így a dél-koreai basszus, Kwangchul Youn veszi át a szerepét.

A fesztivál sajtóirodájának közlése szerint Robert Holl 2008 óta három nyáron énekelte a szerepet. A basszista úgy nyilatkozott, reméli, hogy egészségi állapota szeptember elejére helyreáll, a bayreuthi produkciót akkor ugyanis a barcelonai Gran Teatre del Liceuban mutatják be a Wagner-év bevezetéseként. A bayreuthi programban 2006 óta szereplő produkciót Christoph Marthaler rendezte és a bemutatón is Kwangchul Youn énekelte Marke királyt. Az előadás a magyar publikum számára azért is érdekes lehet, mert Trisztánt Robert Dean Smith alakítja, aki idén a Művészetek Palotája Tannhäuser-premierjén a címszerepet énekelte (kritikánkat a produkcióról ezen a linken olvashatják el). Izoldát Iréne Theorin énekli, akit a budapesti közönség a Ring három részében Brünnhildeként hallhatott júniusban.

Kwangchul Youn a Christoph Marthaler rendezte Trisztán és Izoldában a Bayreuthi Ünnepi Játékokon
Kwangchul Youn a Christoph Marthaler rendezte Trisztán és Izoldában a Bayreuthi Ünnepi Játékokon

Kwangchul Youn előbb szülőhazájában, majd Szófiában, végül Berlinben tanult. 1994 és 2004 között a berlini Staatsoper Unter den Linden tagja volt. A 2004/2005-ös szezonban három jelenős házban debütált: a New York-i Metropolitan Operában, a Teatro Real Madridban és a Washingtoni Operaházban. Dalénekléssel is foglalkozik, egyre több koncertet ad a zongoristaként is sikeres Helmut Oertel kíséretével. A hagyományosan július 25-én kezdődő bayreuthi fesztivál nyitóelőadása A bolygó hollandi lesz, amelyet a 32 éves Jan Philipp Gloger rendez. A rangos német prózai színházakban dolgozó Gloger 2010-ben vitt először színre operát, Mozart Figaro házassága című művét Augsburgban, Händel Alcináját pedig 2011-ben rendezte a drezdai Semperoperben, 2013-ra pedig a Frankfurti Operától van felkérése Mozart Idomeneójára.