Máté, Mirella

Értelemszerűen operett

2012.07.26. 07:28

Programkereső

Emlékeznek még arra, hogy a Mágnás Miska olvasópróbája egy hosszú asztal mellett kezdődött? Nem véletlenül áll még mindig ugyanott, a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termének nagyjából közepén. Igaz, az olvasópéldányok helyett egészen más, jóval terjedelmesebb eszközök borítják be.

Először egy gyors emlékeztető arról, hogy is hagytuk ott az olvasópróbát, milyen állapotban volt akkor a Nemzeti Színház negyedik emeleti stúdiószínpada, és máris ott járunk, hogy ghófjaink - meht egy tisztességes ghóf az haccsol, ugye - épp Rollához indulnának. (Nem annyira távoli és nem is annyira titkolt leánykérési céllal.) De az operettben egyáltalán nem mindegy, egészen pontosan merre is az arra, hiszen a ritmus és a poén nagy úr. (Még a ghófnál is nagyobb.) László Zsolt és Znamenák István épp ezt centizik: melyik szóra forduljanak, melyik szünetre lépjenek, hogyan tudják kiaknázni mindazt a humorforrást, ami a szövegből, a járásból, no meg a két színész testalkatából fakad, és ami az operett műfajához szükséges. Lejárják egyszer, kétszer, háromszor, ha eltévesztik, újrakezdik. Azt hiszem, a "mókáznak és menetelnek" kifejezést ezúttal nem használnám. És sajnos, azt sem tudom lekottázni, amilyen hangsúllyal és hanglejtéssel László Zsolt az "operett" szót minősítő jelzőként használta, mindenesetre a sűrítés iskolapéldája.

De ha már hangsúly és hanglejtés - ezt muszáj elmondanom, mert szerintem érdekes. Rolla és Baracs jelenetét próbálja Rácz Rita és Haja Zsolt. A rendező, Alföldi Róbert nincs megelégedve azzal, ahogyan a fiatal énekes a mondatot befejező "szerethettem volná"-t mondja. Többféleképpen kéri, de valahogy nem egészen azt hallja vissza, amit szeretne. (Ne tessék nagy különbségekre gondolni, egyáltalán nem hangzik hamisan a prózai szöveg, de nyilván Alföldi magában, belül hallja a szövegdallamot.) Majd elkezdi zenei frázisként magyarázni, és hirtelen a zenész - pontosabban: a másik zenész - megérti, mit is várnak tőle, takkra úgy mondja, ahogy az a nagykönyvben - vagy legalábbis a rendezői példányban - meg van írva. A tanulság: nem árt, ha ért a zenéhez az, aki ebbe a műfajba belefog.

Vannak különben más tanulságok is. Például az, hogy a Csengetett, mylord? nagyon javallható a helyes komornyiki viselkedés tanulmányozására. Vagy az, hogy egy nyúlfarknyi öszekötés megrendezése - ki hol és miért jöjjön be, hol és miért menjen ki, mit hozzon be és mit vigyen ki - akár hosszabban is eltarthat, mint egy rendes jeleneté. Meg az, hogy már ebben a térben, öt lépésre a rendezőtől, az asszisztenstől, a pianítótól is nagyban, tehát nagy gesztusokkal, nagy mozdulatokkal, nagy érzelmekkel kell próbálni. Mert a 32 méteres színpadon a méret a lényeg.

Nem véletlenül akkora hatalmasak a kondérok sem, hogy könnyedén beleállhat Radnay Csilla, és nagyjából térdig el is tűnik benne. Igaz, egyáltalában nem könnyű ezekkel a lábasokkal, a hozzájuk passzoló fedőkkel és fakanalakkal megküzdeni: "Én szoktam főzni, de nem üzemi konyhán" - jegyzi meg a Marcsát alakító színésznő. S miután az előbbieket legyőzte, kap egy, majd még egy kést. A hadonászást nyugodtan elfelejthetik, kedves olvasók - és reménybeli nézők -, minden mozdulatnak itt is kiszámított helye van. Sőt, még az sem mindegy, melyik kést hogyan és melyik szótagra vágja bele a deszkába a Fáj, fáj a szívem, a szívem, de fáj kezdetű dalban, és akkor még a kés leérkezésének és cövekszerű beleállásának a pillanatát nem is emlegettük. (Ennek a kiszámíthatósága a próbán még meglehetős esetlegességet mutatott, legközelebb azonban, biztos vagyok benne, a varázslat már megszületik. Igaz, némi kellékesi segítséggel, hiszen valakinek ki kell súlyozni azt a fránya vágóeszközt, magától nem fog menni.) Mindezek oka pedig rendkívül egyszerű, csak magamat ismételném: az operett műfaja.

Az operetten, ez is alapkövetelmény, muszáj ámulnunk és kacagnunk. Lőjek le poénokat? Azt, hogy milyen mutatvánnyal alakul át a Korláth-kastély konyhája terített asztalú ebédlővé, hogy mi történik a "Hepp!" előtt, és hogyan áll Szatory Dávid a frizbiként repülő tányérok között? Nem, azt hiszem, ezt megtartom magamnak. És azt sem árulom el, miért, de leginkább kitől hangzik viccesen az, hogy vasútépítő mérnök. Talán majd legközelebb.