Sámuel, Hajna

Az Aidával kezd Hamar Zsolt Wiesbadenben

2012.09.07. 15:33

Programkereső

A Hesseni Állami Színház új fő-zeneigazgatója szeptember 8-án vezényli az évadnyitó darabot, melynek címszerepét Sümegi Eszter énekli.

"Verdi remekművét megtiszteltetés vezényelni, és külön öröm, hogy Sümegi Eszter személyében magyar énekest is bemutathatok Wiesbadennek. Andrea Baker, egy csodálatos fekete énekesnő személyesíti meg Amnerist, ő azonban nem minden előadásunkra ér rá, ezért Wiedemann Bernadettet is idevárjuk néhány előadásra" - mondta el a bemutató előtt Hamar Zsolt. "Immo Karaman rendezése a német rendezői iskola egyik mintája, amely nagyon szép pillanatokat kínál a nézőnek" - tette hozzá. A wiesbadeni főzeneigazgató azt is megjegyezte: a zenekarral nagyszerű összhangban dolgozik, a kórussal is, de az ő munkájukon még csiszolnia kell, ezért ez a legközelebbi feladata.

Hamar Zsolt
Hamar Zsolt

"Az évad programját már én állítottam össze, de fontos hangsúlyoznom, hogy az elődöm, Marc Piollet és én rendkívül szoros együttműködésben álltunk: elhívott például zenekari próbajátékokra, amelyeken együtt hoztunk döntést. Véleményem szerint csak így lehet normálisan váltani" - mondta Hamar Zsolt, majd hozzátette: összesen hat premiert tervez az évadban. Októberben A víg özvegyet játsszák, novemberben a Lammermoori Lucia következik, Emma Pearson főszereplésével. Smetana művét, Az eladott menyasszonyt Wolfgang Ott első karmester dirigálja januárban, az utolsó két premiert pedig - Richard Strauss Ariadne Naxosban című remekművét és Kurt Weill Mahagonnyját - ő fogja vezényelni.

"Ez utóbbi darab - talán aktualitása miatt is - most különösen érdekel" - fűzte hozzá Hamar, aki a következő évadban átvesz majd felújításokat is, így például a Lohengrint, Alban Berg Wozzeckjét és a repertoáron lévő Mozartok közül a Figaro házasságát. "Reményeim szerint a Lohengrin mellett műsorra tudjuk tűzni a Budapesti Wagner-napokon 2011-ben bemutatott munkámat, a mű ifjúsági verzióját, A hattyúlovagot (az előadásról a kritikánkat ezen a linken olvashatják)." Később szóba jön majd Hans Werner Henze, és hangsúlyosan Ligeti György operája, a Le Grande Macabre. "Bizonyos műveket a német operaházak közösen visznek színre, ez elég jól bejáratott a három hesseni operaház - Wiesbaden, Darmstadt és Kassel - között" - mutatott rá Hamar Zsolt, majd elárulta: a Bécsi Rádiózenekar (ORF Symphonisches Orchester) újévi kínai turnéjának is ő lesz a karmestere.