Bence

Megnyílt az évad a Magyar Állami Operaházban

2012.09.18. 07:56

Programkereső

A Magyar Állami Operaház szeptember 17-én megtartotta 129. évadjának nyitó társulati ülését. Az eseményen beszédet mondott L. Simon László kulturális államtitkár, valamint az intézmény megbízott vezetői: Ókovács Szilveszter főigazgató, Héja Domonkos fő-zeneigazgató, Solymosi Tamás balettigazgató és Mozsár István ügyvezető-műszaki igazgató. A társulati ülésen hagyományoknak megfelelően számos elismerést is átadtak.

L. Simon László kulturális államtitkár a társulati ülésen bejelentette, hogy az Országgyűlés hamarosan elfogadja a 2013-as költségvetést, amelyhez a kulturális tárca a Magyar Állami Operaház 8,3 milliárd forintos támogatására tett javaslatot. Hangsúlyozta, hogy a kulturális szférában kellenek olyan zászlóshajók, amelyek kiemelkednek az intézményi mezőnyből – a kormányzat, azon belül a kulturális államtitkárság így tekint a Magyar Állami Operaházra. Reményét fejezte ki, hogy a – várhatóan nagy arányban – megemelt költségvetés a közönség megelégedettségét, valamint az opera és a balett műfajai megbecsültségét is növeli majd.

Ókovács Szilveszter megbízott főigazgató repülőrajthoz hasonlította az Operaház évadindítását, hisz az Operaház már három fontos eseményent követően, egy vadonatúj produkció próbáinak finisében indítja a hivatalos évadot. Az első ezek közül az augusztus utolsó napjaiban lezajlott lemezfelvétel, amelyen Erkel Hunyadi László című operájának ún. ősváltozatát rögzítették az Operaház művészei, Héja Domonkos vezényletével, először a magyar hanglemezkiadás történetében. Hasonló fontossággal említette a dalszínház művészeinek párizsi vendégszereplését is, amely az UNESCO nagytermében zajlott a világszervezet meghívására.

Évadnyitó társulati ülés a Magyar Állami Operaházban
Évadnyitó társulati ülés a Magyar Állami Operaházban

Kiemelte, hogy az esemény másnapján az Operaház zenekarának itthon maradt tagsága és énekkara Kodály Budavári Te Deumát játszotta azon a nagyszabású szabadtéri eseményen, amelyen a hazai öltözéktervezők ruháit operaházi művészek és munkatársak mutatták be a Magyar Nemzeti Balett és az intézmény gyermekkarának aktív részvételével. Ókovács hangsúlyozta, hogy a hétvégi rendezvényhez hasonló, innovatív kezdeményezéseknek fontos szerepet szán, hiszen nemcsak az intézmény, hanem a műfaj is várja a megújulást. Nyilvánossá tette nyolcpontos célrendszerét, amely a költségvetés növekedésével arányosan nagyobb előadásszámot, nézőszámot, bevételt, repertoárt, két színházassá lett intézményt és létszámot tűz ki. Kiemelte, hogy a társulati tagság nem szerződési forma kérdése: aki az Operaházban fellép, a társulat tagja. Szerepei megtartásával pedig minden művész azt bizonyítja, hogy versenyhelyzetben is képes megállni a helyét.

A művészeti vezetés célja, hogy a felélesztett Gördülő Opera keretében vidéki városokba is eljuttasson operaházi előadásokat, ifjúsági programjuk keretében pedig már az idei tanévtől hetvenötezer középiskolás diák jut el a Hunyadi László előadásaira, határon túliak és nagycsaládosok mellett.

Solymosi Tamás mb. balettigazgató jelentette be, hogy a Magyar Állami Operaház munkáját az idei évadtól két világhírű ikon segíti művészeti főtanácsadóként: Marton Éva operaénekes nő és Nagy Iván balettművész.

Mozsár István mb. ügyvezető-műszaki igazgató az Erkel Színház felújítására kiírt közbeszerzési pályázat állásával kapcsolatban elmondta, hogy az előminősítés már a héten lezárul, a nyertes pályázó pedig november 5-én kezdheti meg a munkálatokat. Hangsúlyozta, hogy a tervezett márciusi nyitás nem a kész állapotot mutatja majd, hiszen a pályázók felé elvárás és kikötés volt, hogy játszásra alkalmas állapotot kell elérni, a projekt teljes befejezése pedig – egy második, 2013 nyári ütemet követően – az év őszére várható. Mozsár István beszámolt az elmúlt évadban lezajlott felújításokról, amelyekbe a teljes balett-tár, a közönségforgalmi területek közül pedig az első emeleti karéj faburkolatai is beletartoznak. A téli időszakra új díszkivilágítás terveztetését tűzték ki célul. A távlati jövőben mind nagyobb tereket kívánnak átengedni a közönségnek; a jelenleg nem látogatható csarnokok megnyitásával tervben van operakincstár és kávézó, valamint egy olyan bolt megnyitása, amely emblematikus operaház relikviákat árusítana.

Hagyományosan az évadnyitó társulati ülésen adják át az Operaház kitüntetéseit. Az idei díjazottak:

A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja címet 2012-ben Andor Éva magánénekes vette át az Örökös Tagok kuratóriumának elnökétől, Szinetár Miklóstól. Posztumusz Örökös Taggá választották Moldován Stefánia magánénekest, valamint Makai Péter díszlet- és jelmeztervezőt, rendezőt.

Andor Éva örökös Tag
Andor Éva örökös Tag

A legendás Osváth Júlia emlékére alapított díjat Budai Lívia mezzoszoprán vette át, szakmai életútjáért.

A "Szép magyar nyelvünk és az operai énekkultúra együttes fejlesztéséért" alapított Melis György-díjat Kiss B. Atilla magánénekes vette át.

A Pless László emlékére létrejött alapítvány, szakmai elismerésben még nem részesült karmesternek, vagy korrepetitornak alapított díjat. Idei kitüntetettjük Gupcsó Gyöngyvér, az Operaház gyermekkarának vezetője.

Az elmúlt évadban nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján Juventus-díjas lett Szegedi Csaba magánénekes és Köteles Géza vezénylő korrepetitor.

Balga Gabriella fiatal magánénekes vehette át a dr. Mándy Andor és neje által alapított díjat, amely frissen szerződtetett énekesnek ítélhető oda.

A Ráday Sári Alapítvány olyan énekkari tagot jutalmaz, aki művészileg kiemelkedő teljesítményt nyújt. A díjazott dr. Fehérné Szentidai Szilvia.

A Vágó Nelly Kossuth-díjas jelmeztervező emlékére alapított díj olyan jelmeztervező művészeknek adományozható, akik az opera, balett, operett és musical műfajokban kiemelkedően magas művészeti szinten látták el feladatukat. Túri Erzsébet vette át a díjat.

Az év énekkari művészei: Hüttl-Préda Ibolya és Roska Dániel.

Az év kartáncosai: Sasvári Laura és Sarvady Mátyás, akik az elmúlt évad végén vették át elismerését, az év zenekari művésze: Balogh András kürtművész és Balog Endre csellóművész.i

Az Előadásokért Emlékéremmel nem az Operaház művészeti állományába tartozó dolgozói jutalmazhatók. Az idei kitüntetettek: Kiss Gyöngyi fodrász és Duba Győző díszítő.

A műszaki dolgozók részére alapított Vasfüggöny-díjat Lőrincz Árpádné jelmeztár csoportvezető és Magyar Zoltánné, a fejdíszkészítő műhely vezetője vette át.

A társulati ülésen jelentették be, hogy a Magyar Nemzeti Balett kazah balettcsillagot szerződtetett a 2012/2013-as évadra. Alija Tanikpajeva prímabalerina, a 2003-as Luxemburgi Nemzetközi Balettverseny nagydíjasa, a Kazahsztáni Klasszikus Balett Intézetben végzett. Pályáját az almatii Állami Balettegyüttesnél azonnal első magántáncosi pozícióban kezdte, két év múlva pedig a leghíresebb orosz balettiskolákban végzett táncosokat foglalkoztató Imperial Russian Ballet együttesének szólistája lett. 2005-től a Bécsi Staatsoper, 2009-től a Zürichi Operaház színpadán táncolta el a balettirodalom legnagyobb klasszikus női főszerepeit, emellett számos kortárs darabban is színpadra lépett. Alija Tanikpajeva előreláthatólag a téli Diótörő sorozatában lép a budapesti Operaház publikuma elé.