Cecília

Újabb premier az Armel Operaversenyen

2012.10.11. 15:10

Programkereső

Philip Glass A fegyencgyarmaton című operáját október 10-én mutatták be Szegeden a pilzeni Josef Kajetán Tyl Színház produkciójában.

Az előadást, mely Franz Kafka novellája nyomán született, Viktorie Cermaková rendezésében állították színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az operáival, szimfóniáival, saját együttese számára írt szerzeményeivel és a sztárvilág legnagyobbjaival - Allen Ginsberggel, Woody Allennel, David Bowieval - közös munkái révén híressé vált, hetven esztendős Philip Glass a seattle-i A Contemporary Theater (ACT) megrendelésére írta ezt az operáját. Az ősbemutatót 2000 szeptemberében tartották (egy rövid részletet a műből ide kattintva lehet megtehallgatni). A történet egy kivégzésére készülő rab sorsát és az ítéletet végrehajtó berendezés működését mutatja be. A két főszereplő a Tiszt - akit versenyzőként a fiatal cseh bariton, Jiri Hajek alakított - és a Miroslav Kopp által játszott Látogató. Az énekeseket vonós együttes kíséri.

Philippe Glass: A fegyencgyarmaton
Philippe Glass: A fegyencgyarmaton

A október 10-i bemutatót követően még két színház produkciójával ismerkedhet meg a közönség. Magyarországon október 12-én szintén először mutatják be Aleksandra Vrebalov szerb komponista Mileva című operáját, amely az újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciója. A versenyprogramot a Szlovák Nemzeti Színház zárja Roland Baumgartner Mária Terézia című művével, Haris Nadin közreműködésével, október 14-én. Az, hogy a zsűri kinek ítéli oda a legjobb női és férfi előadó díját és fesztivál legjobb rendezésért és produkciójáért járó elismerést, az október 15-i gálán derül ki.