Olivér

Elhunyt Pelle Erzsébet

2012.11.08. 15:45

Programkereső

A Magyar Állami Operaház énekesét hatvanöt éves korában érte a halál.

Pályáját az Állami Népi Együttesben kezdte, majd 1978-tól 1989-ig a Debreceni Csokonai Színház opera tagozatának szólistája volt. 1989-ben lett az Operaház magánénekesnője, majd hamarosan vezető drámai szopránja. Itt olyan hősnőket alakított, mint Szilágyi Erzsébet ,Tosca, Turandot, Abigél, Leonora vagy Aida. Számos francia és spanyol nagyvárosban vendégszerepelt, valamint fellépett Németországban, Svájcban, Hollandiában. Az utóbbi években kisebb karakterszerepek kidolgozott alakításaival örvendeztette meg a közönséget, például A sevillai borbély Bertájaként is nagy sikereket aratott.

Pelle Erzsébet
Pelle Erzsébet

Az Operaház weboldalán megjelentett közleményben a következő szavakkal búcsúztak Pelle Erzsébettől: "Három hete még ezt a szerepet gyakorolta a próbateremben, készült, hátha be kell ugrania. Pelle Erzsébet még ahhoz a generációhoz tartozott, aki együtt lélegzett az Operaházzal, állandóan nyomon követve a játékrendet, figyelve, mikor lehet rá szükség - saját repertoárján mindig frissen tartva azokat a szerepeket, amelyekben akár váratlanul is helyt kell állnia. Az utolsó időkig rendszeresen bejárt a színházba, és biztosította kollégáit arról: ő készen áll. A decemberi Denevér-előadásokban láthattuk volna. Nyugodjék békében."