Cecília

Lidérces Álarcosbál a Metben

2012.11.26. 16:20

Programkereső

Verdi operájának új előadását David Alden rendezésében mutatták be november elején New Yorkban.

Részben történelmi krimi, részben szürrealista rémdráma a New York-i Metropolitan opera színpadán Verdi Álarcosbáljának új előadása, melynek színpadképét egyetlen festmény uralja: a Nap felé törő Ikarosz halálos zuhanása. Ez a kép közvetlen párhuzamot teremt a Verdi operáját ihlető királygyilkosság áldozata, III. Gusztáv svéd király és a mitológiai személyiség között, akik egyaránt nagyravágyásuknak és vakmerőségüknek váltak áldozatává. A nézőt pedig arra inti, hogy tekintsen túl a féltékenység, árulás és bosszú elképesztő melodrámáján, amely a Giuseppe Verdi egyik legragyogóbb és legszeretettebb művének tekintett opera cselekményét adja.

Ezt a felfogást a Met konzervatív közönsége a november 8-i premieren csak részben fogadta el. Amikor a rendező és munkatársai az előadás végén a függöny elé léptek, legalább annyian voltak, akik kifütyülték őket, mint ahányan ünnepelték felfogásukat. Ugyanakkor csak brávók köszöntötték az öt főszereplőt. Sondra Radvanovsky számára Amelia megformálása különleges diadalt hozott, erőteljes, messze ható orgánuma fénylőn szólt a teremben. Marcelo Alvarez életteli és tüzes Gusztáv királyként gazdag és természetes tónusban énekelt, izgalmas magas hangokkal, bár ezek némelyikét túlságosan kiemelte.

Verdi: Álarcosbál
Verdi: Álarcosbál

A barátját és későbbi gyilkosát, Ankerströhm tanácsost megtestesítő Dmitrij Hvorosztovszkij tolmácsolásában a híres "Eri tu" ária az est egyik csúcspontja volt. Kathleen Kim szopránja csillogott Oscar nadrágszerepében, bár a többi szereplő hangja néha elnyomta. Dolora Zajick hozta szokott impozáns tónusait a jövendőmondó Ulrica széles mezzoszoprán zenei skálájának mindkét végén, a kórus nagy átéléssel énekelt. Fabio Luisi, a Met vezető karmestere pontos és jó ütemben dirigált, bár egyes helyeken talán kissé jobban igyekezhetett volna - zárta a rövid jellemzéseket az AP.

Alden felfogásában Gusztáv egyfelől kihívja, másfelől csábítja a halált, amikor vakmerően udvarol Ameliának, aki Ankerströhm felesége. A király világosan látja, mi vár rá: amikor az opera vége felé Oscar átadja neki az életét fenyegető összeesküvésre figyelmeztető üzenetet, előre tudja, mit tartalmaz az. Gusztáv ugyanakkor igazi komédiás is: csatlakozik Oscarhoz egy imponáló balettcipős-cilinderes-sétapálcás táncjelenetben az első felvonás végén, majd tengerésznek álcázva keresi fel Ulricát és kigúnyolja annak jóslatát áriájában, amelyet a tömeg elkápráztatására szolgáló bravúrszámként ad elő.

A rendező szemléletében az egész operát a király álmának is lehet tekinteni, amelyet szalonjának egyik bőr karosszékében szenderegve lát. Attól kezdve, hogy az előjátéknál felmegy a függöny, Ikarosz a történet minden fordulatánál megjelenik előtte. Hasonló kép függ fölötte veszélyes szögben a nyitó jelenetben és a legtöbb további epizódban is. Egyszer hiányzik csak: amikor Ankerströhm - saját házában - Gusztáv meggyilkolására sző tervet. Paul Steinberg díszlete ekkor egy klausztrofóbiás hatást keltő aszimmetrikus fekete-fehér doboz, ahol Gusztáv király képe függ az egyik falon. Ankerströhm később dühében letépi onnan, egyik összeesküvő társa pedig darabokra szabdalja.

Verdi: Álarcosbál - a Metropolitan Opera produkciója
Verdi: Álarcosbál - a Metropolitan Opera produkciója

Ez vizuálisan különösen erős jelenet, akárcsak az opera címét adó és a drámát záró álarcosbál. A színpad tükrös oldalfalai egy pompás kastélyt megjelenítő háttér felé vezetnek, Maxime Braham koreográfiájára álarcos udvaroncok vonulnak fel, köztük ott haladnak a halál fekete szárnyú angyalai is. Oscar fehér szárnyakat visel, amíg azokat le nem tépi egy másik vendég.

Verdi az operát III. Gusztáv svéd uralkodó meggyilkolásáról mintázta, de a korabeli olasz cenzorok nyomására a színhelyet Bostonba tették át, Gusztáv királyt Riccardo kormányzóvá, barátját Renatóra cserélték - a Met produkciója visszatért az eredeti eseményhez. Az AP kritikája szerint mindazonáltal Alden elképzeléséből nem minden érvényesül világosan, a nyitójelenetben az udvaroncok értelmetlenül rohangálnak, az Ikarosz-jelkép annyira áthat mindent, hogy végül ormótlannak tűnhet. Ezzel együtt az eddig sok európai előadást jegyző, de a Met számára most először dolgozó amerikai rendező érdekes, új fényben mutatta be a repertoár egyik alapművét - írja.

December 14-ig összesen tízszer kerül színre az új Álarcosbál, az immár hagyománnyá vált élő HD-közvetítés napja pedig december 8-a lesz, ekkor a magyar közönség is megtekintheti Alden sokkoló vízióját Verdi operájáról.